tmv2A szakmai bemutatók mellett kulturális program várta az érdeklődőket a megyei vadásznapon.

A Tolna Megyei Vadásznap helyszíne volt június 23-án a Szigeterdő. A vadászokat és családtagjaikat, barátaikat, illetve minden érdeklődőt Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere, Kocsner Antal, az Országos Magyar Vadászkamara Tolna Megyei Területi Szervezetének elnöke és dr. Horváth Kálmán, Tolna megyei kormánymegbízott köszöntötte, majd dr. Hegedűs János plébános celebrált Hubertusz szentmisét. Ezt követően fogadalmat tettek az új vadászok, illetve elismeréseket adtak át.

A Vadászkamara Érdemérmét kapta Stemler József és Nagy Imre, Nimród Érem kitüntetést Krizsány Károly, míg a Vadászkamara Aranyérme kitüntetést Kocsner Antal. A Hubertus kereszt bronz fokozatát vehette át Lázár Kálmán és Lázár János, az ezüst fokozatot Pintér Attila, Csapó Attila, Virág László, Magyar Vince, Dávid János, id. Gyenei Ferenc, Kovács Ferenc és Vavra Béla. Arany fokozattal ismerték el Strubel Imrét, Mezei Istvánt és Szabó Istvánt. Posztumusz Hubertus kereszt gyémánt fokozatot ítéltek oda Kiss Varga Mihálynak, Hubertus kereszt gyémánt fokozatot kapott Bognár Mihály.

A nap során helyi és környékbeli hagyományőrzők, együttesek léptek fel, valamint szakmai és természetvédelmi bemutatókat láthattak az érdeklődők. Voltak például vadászkutyás programok, solymász-, fegyver- és trófeabemutató.

Bencze Lajos Dél-Afrika vadvilágáról készített fotóit a Tinódi Ház előterében lehetett megtekinteni, a sportpályán ifjúsági légpuska lövészetet lehetett kipróbálni, a gyerekeket légvár, trambulin és hinta várta, illetve íjászok, rendőrök és tűzoltók is tartottak bemutatót. Mindeközben a társaságoknál különböző vadételek készültek a főzőversenyre, s végül a Kocsolai Dám Vadásztársaság csapata érdemelte ki az első helyet.

Forrás: Teol