rendorsegA Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség lopás, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint orvvadászat bűntette miatt emelt vádat egy 43 éves veszprémi férfival szemben, aki 2015 és 2017 között lopásból, valamint orvvadászatból tett szert rendszeres jövedelemre.

A vádirat szerint az elkövető 2015 áprilisában a porva-pálihálási vadászháznál parkoló külföldi gépkocsikat tört fel, és a járművekből – egyebek mellett – fegyvertáskát, lőszereket, kést, valamint az egyik jármű ponyvája alól 70 000 forintos gumicsizmát lopott. A férfi egy hónap múlva már egy veszprémi cég telephelyére tört be, ahonnan a több mint 1 millió forint értékű készpénzt tartalmazó bútorszéfet vitte el. 2016 augusztusában egy veszprémi családi házból porcelánokat, ékszereket, karórákat és készpénzt tulajdonított el, mintegy 3,9 millió forint kárt okozva a sértetteknek, majd ősszel, több ízben Gánton követett el bűncselekményeket, amikor egy gépkocsiból távcsövet, a helyi vadásztársaság telephelyéről szerszámokat, majd egy, a vadászháznál parkoló kisteherautóról kerekeket lopott. A vádlott 2016 decemberében Paloznakról egy jármű lengéscsillapítóját, 2017 februárjában pedig egy veszprémi cég telephelyének infrakameráját vitte el.

Az elkövető – az ügyben szintén vádlottként szereplő társával együtt – 2016 őszétől rendszeresen kijárt a Hajmáskér közelében lévő erdős területre, ahol 2017. február végéig legkevesebb 13 vadat ejtettek el úgy, hogy a vadászatra jogosultságuk nem volt, és ahhoz a veszprémi férfi engedély nélkül tartott lőfegyvert használt. 2017 februárjában a rendőrök a vádlottól olyan golyós vadászpuskát foglaltak le, amelyet még 2013-ban Olaszfalu-Alsóperénél, egy gépkocsit feltörve tulajdonítottak el, s melyet az elkövető később ismeretlen személytől megszerzett. A két vádlott az elejtett vadat kizsigerelte, majd az értékesebb húst eltulajdonította és eladta.

Forrás: ugyeszseg.hu