torontal2Fennállásának századik esztendejét ünnepelte a hétvégén a torontálvásárhelyi Nyúl Vadászegyesület.

Tatár István úr torontálvásárhelyi lakos 1918. augusztus 8-án 24 korona vadászati adót, valamint egy darab kétcsövű fegyvere után járó 4 korona fegyveradót fizetett be Antalfalván a magyar királyi adóhivatal Torontálvásárhely községének pénztárába. Jogosulva ezáltal vadászatra a község területén 1918. augusztus elseje és 1919. július harmincegyedike között. Tárgyi bizonyíték minderre a 44. számú, hivatalnoki aláírásokkal és pecséttel ellátott, továbbá annak vízjelében a koronás nagycímert egyaránt fellelhető vadászati jegy.

Valahogy így kezdődött. A torontálvásárhelyi Nyúl Vadászegyesület munkájának nyitánya. A centenárium hivatalos keretek közötti megünneplésére november 17-én került sor, az egyesület székházában.

Az ünnepélyt Nagy Péter elnök és Pataki Károly titkár nyitotta meg, mindeközben egy perc néma főhajtással adózva az alapító (vadász)ősök emlékének is. Üdvözlő gondolatokat mondtak továbbá a szerbiai és a vajdasági vadászszövetségek képviselői, végül a plaketteket, valamint az együttműködést (meg)köszönő emléklapokat osztották ki a szervezők.

A zenés vacsorával kiegészített program keretében különböző trófeákból, vadászati tárgyakból, illetve vadászati tematikájú okmányokból és képzőművészeti alkotásokból nyílt alkalmi kiállítás.

Forrás: Hétnap.rs