teli vadaszlesAhhoz, hogy valamit értékelni tudjunk, meg kell ismernünk. Így van ez a minket körülvevő természettel is, amelyet közös felelősségünk megóvni és fejleszteni – fogalmazott Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskolában tartott erdőpedagógiai napon.

Farkas Sándor a gyerekeknek szervezett foglalkozás előtt elmondta: egy egészséges társadalom értékeli a körülötte lévő természetet, nem hagyja annak javait veszni, megpróbálja mind jobb állapotban tartani, majd átörökíteni a későbbi generációk számára. Ez alkalommal az iskolások játékos formában megismerkedhetnek az erdészek munkájával, a minket körülvevő erdők sajátosságaival, a bennük élő állatvilággal.

A miniszterhelyettes hangsúlyozta: hazánk erdőterülete meghaladja a 2 millió hektárt. Az Agrárminisztérium célja az erdősültség növelése, valamint az erdők mind szélesebb körben való megismertetése azért, hogy egyre többen látogassanak el oda függetlenül az évszakoktól, élvezve a természet jótékony hatását. A gyerekek igen fogékonyak a jóra, őket nem kell győzködni, hogy kiránduljanak erdeinkben, látogassák meg természeti értékeinket. A mai erdőpedagógiai nap, a „Bevisszük az erdőt a suliba – Egy nap az erdészetekkel” oktatási program azért is üdvözlendő, mert játékos formában tovább gazdagítja ismereteiket a környezettudatos életről – mondta Farkas Sándor.

Három erdészeti társaság (KEFAG Zrt., a Mecsekerdő Zrt., és a VADEX Zrt.) képviseltette magát a második alkalommal megrendezett interaktív, játékos erdőpedagógiai foglalkozáson. Jelenleg hazánkban mintegy 200 erdei iskola működik, amelyből 36 erdészeti erdei iskolát az állami erdészeti társaságok üzemeltetnek, ahol évente 12 ezer erdőpedagógiai foglalkozás keretében közel 80 ezer gyermeknek nyújtanak tanulási és egyben kikapcsolódási lehetőséget.

Forrás: AM Sajtóiroda