hullatott agancsA gímbikák többsége februárban és márciusban veti le fejdíszét, ami ezekben a hetekben szinte vonzza az agancsgyűjtőket az erdőkbe.

Tudni kell azonban, hogy ez a tevékenység a hatályos jogszabályok szerint csak az adott terület vadászatra jogosultjának írásbeli hozzájárulásával történhet. E nélkül a Büntető Törvénykönyv (Btk.) szerint lopásnak minősül, emellett bizonyos esetekben több százezer forintos vadvédelmi bírság is kiszabható érte a Vadgazdálkodási törvény értelmében. Sőt megvalósulhat a szintén Btk. szerinti, börtönnel is sújtható állatkínzás is. Az illegálisan gyűjtött agancs felvásárlása orgazdaság.

Mindezen túl pedig a vadállomány zavarása miatt a télen nagyobb – akár több száz egyedből álló – csapatokba verődő szarvasok nappal is aktívak lehetnek, ami fokozott balesetveszélyhez vezet, ha a meghajtott csapat közúton is átvág menekülés közben.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete, nyomatékosan kéri az erdőjárókat és az agancsgyűjtés iránt érdeklődőket, hogy feltétlenül vegyék figyelembe a leírtakat illetve a vonatkozó jogszabályi hátteret a magyar szarvasállomány, a vadgazdálkodók és saját maguk érdekében!

Részletek és jogszabályi háttér a Védegylet honlapján:
http://vadaszativedegylet.hu/hirek/csak-engedellyel-gyujtheto-a-hullott-agancs!.html

Forrás: ForestPress