romania2019Romániában évente 38,6 millió köbméternyi fát vágnak ki, ebből 20 milliót illegálisan - jelentette be péntek Costel Alexe környezetvédelmi miniszter a Hotnews tudósítása szerint.

A tárcavezető elmondása szerint az Országos Erdőleltár volt az első dolog, amit miniszterként meg szeretett volna nézni, mert a témát már a képviselőház környezetvédelmi szakbizottságának ülőseiről és sajtóból már ismerte, de a hivatalos adatokat minisztérium eddig eltitkolta. Elmondása szerint a sokkoló számok után megkérte leltár elkészítését vezető, Marin Gheorghet, hogy magyarázza el a dokumentáció összeállításának folyamatát, illetve az alkalmazott módszertant, és biztos abban, hogy ezek a számok valósak.

"A 18,5 millió köbméter és a 38,6 millió köbméter közötti különbség az engedély nélküli vágásokat jelenti. Manapság az illegális kitermelés a magántulajdonban lévő erdők estében a legnagyobb probléma, majd a helyi hatóságok erdei jönnek, míg a harmadik helyen a Romsilva felügyelete alatt lévő erdők következnek" - magyarázta a miniszter, aki ígéretet tett arra, hogy az összes szükséges anyagi és logisztikai forrás biztosítani fogják az Országos Erdőleltár harmadik szakászának az elkészítéséhez. A miniszter arról is beszélt, hogy a faanyag automatikus követésére szolgáló SUMAL (Sistemului automat de Urmărire a Materialelor Lemnoase) rendszer modernizálásának a felgyorsításán dolgoznak.

Elmondta, hogy nem fogadja el modernizálás 2020 júliusára kitűzött határidejét, azt szeretné, hogyha az emberi erőforrás, a logisztika megduplázásával már a jövő év elején működtetni tudják. Az most nyilvánosságra hozott számokat már egy ideje megírta a sajtó, de az Országos Erdőleltár adatait a minisztérium a nyilvánosság elől eltitkolta.

Forrás: Transindex.ro