muzsikal az erdoA „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2020-ban a 17. évadára készül.

Fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit.
Idén 3 térségben jelentkezik a „Muzsikál az erdő”. Az év első eseménye a „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban május 22 – 24. között várja az érdeklődőket a Kecskeméten a Vízmű dombi erdőben, az Arborétumban valamint Lakitelek – Tőserdőn. Az év legnagyobb eseménye a „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok 9 napos programfolyama július 4-e és 12-e között kerül megrendezésre. Ősszel pedig a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében szeptember 25-e és 27-e között Gyula térségében, Gyula – Városerdőn, valamint Nagyvárad közelében Püspökfürdőn szerveződik.

Hűek maradunk hagyományos szervezési elveinkhez: Különleges erdei helyszínekre hívjuk a rendezvényre érkezőket, ahol a család valamennyi tagja talál számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget. Várjuk a régi ismerőseinket és az újonnan bekapcsolódó érdeklődőket ingyenes programjainkra. A Príma, Nógrádikum és Nívó Díjjal, „Minősített Fesztivál” címmel rendelkező rendezvény valamennyi napján lélekben felkészülünk a szakvezetéses erdei séta során a klasszikus zenei és a népzenei erdei koncertekre, ahol országos, sőt világhírű előadóművészek és a helybéli művészeti élet kiválóságai nyújtanak egyszeri, megismételhetetlen erdei koncertélményt. Nem marad el az erdei sport, a színvonalas zenei és kézműves gyermekprogram, a helyi termelők bemutatkozása.

Megismerkedhetünk a fenntartható gazdálkodás példáival, valamint tudományos ismeretterjesztő előadásokon bővíthetjük tudásunkat az erdő és a természetvédelem témakörében. A természethez kötődő „Muzsikál az erdő”-s pályázatok – fotó, irodalom és gyermekrajz - a rendezvény oszlopos tagjaivá váltak. Minden nap zárásaként alkalma nyílik a résztvevőknek kötetlen beszélgetésre, a vendéglátó település megismerésére, hiszen a „Muzsikál az erdő” minden nap más-más településen jelentkezik, ezzel is népszerűsíteni kívánja a vidék, az erdő értékeit.

A „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok tervezett helyszínei: Gyöngyöspata, Gyöngyös – Kékestető, Abasár, Szurdokpüspök, Pásztó – Mátrakeresztes, Salgótarján – Eresztvény, Gyöngyöstarján, Fülek, Tar – Fenyvespuszta Várunk minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a 2020-as év „Muzsikál az erdő” rendezvényeire. Részletes információt megtalálják honlapunkon, a www.muzsikalazerdo.hu-n. Hiszen ha „Muzsikál az erdő”, akkor „jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”!
Muzsikál az Erdő Alapítvány
www.muzsikalazerdo.hu
Adószám: 18642036-1-12 1 %

Forrás: ForestPress