A vadászatra jogosultak - a vadásztársaságok, az erdőgazdaságok, a vadászatot folytató földtulajdonosi vadászati közösségek stb. -, a mezőgazdasági terményekben a vad által okozott kartételek mellett, egyik legnagyobb problémája a vadnak - elsősorban a nagyvadnak - a gépjárművekkel való ütközése, illetőleg az ebből keletkező problémák rendezése. Gyakorlatilag közismert, hogy közutainkon és az autópályákon elég gyakoriak az ilyen ütközések, esetek. A baleset bekövetkezésekor jelentős nagyságú kára keletkezhet a vadászatra jogosultnak, valamint a gépjármű tulajdonosának, vezetőjének egyaránt.
Az előbbi esetben az értékes vad (például gímszarvas bika) elpusztul(hat), az utóbbi esetben pedig akár totálkáros lehet a nagyon drága gépjármű. Jó, ha a gépjárművet vezető élve megússza az ütközést. Bizony szakértői tevékenységünk során, sajnos, ilyen tragédiával is szembesülünk.
Nem célunk a vad és gépjármű ütközésének szakmai, jogi és bírósági eljárási
- bocsánat, ahány ház, annyi szokás - gondjait, problémáit és intézésének (sokéves peres eljárások) módszereit ismertetni, mivel azok nagyon kacifántosak, sokfélék és hosszadalmasak.
Azonban a szarvasbőgés idejére - köztudott, hogy hazánk területén ez augusztus végétől október elejéig tart - néhány alapvető jogszabályi, pontosabban Legfelsőbb Bírósági döntést érdemesnek tartunk a tájékoztatás és figyelemfelhívás céljával ismertetni.

Legfőképpen azért, mert a szarvas-nász idején a gímbikák addigi magatartásukat jelentősen megváltoztatják. Nevezetesen keresik és „összegyűjtik" csapatba az ivarérett ünőket és teheneket, azaz „háremet" alakítanak ki. Ez pedig sok mászkálással, kereséssel jár, megszokott helyét elhagyja az állat, főleg azok a bikák amelyek nem jutottak tehénhez. Ezek az igazi kereső bikák, amelyek ebben az időszakban nagy területet járnak be.
Eközben bizony rátévednek, tévedhetnek a nap szinte bármelyik szakában a közútra, sőt az autópályára is. Hiszen az autópályát határoló 1,6 méter magas kerítést szinte helyből átugorják.
És itt jön a vadászatra jogosult gondja. A vad mozgását lényegében nem tudja befolyásolni, és máris bekövetkezhet a baleset, majd pedig a hosszadalmas eljárás, a helyszíni és jogi procedúra, A gépjármű tulajdonosa mindenképpen szeremé ha a kárát (személyi sérülés, gépjárműben keletkezett kár) megtérítené a vadászatra jogosult.
A vadászatra jogosult pedig nem akar fizetni, mert azt állítja, hogy nem tehet róla, nem követett el rendellenességet. Most jön az az érdekesség, amire talán érdemes a vadászatra jogosultaknak figyelni. Ugyanis a Legfelsőbb Bíróság döntése a felelősséget eltérően ítélte meg közútra és autópályára vonatkoztatva.
Mégpedig a Legfelsőbb Bíróság BH 2000/401. számú eseti döntése kimondja, hogy önmagában a vad közúton való megjelenése nem értékelhető a vadásztársaság tevékenysége körében bekövetkezett fokozott veszéllyel járó rendellenességként.
Ugyanakkor, ettől teljesen eltérően, a Legfelsőbb Bíróság 2000/402. számú döntése a vadászatra jogosult fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességnek minősítette a vad gyorsforgalmi úton, autópályán történő megjelenését.

A vadászati szakmai berkekben még ma sem értik ezt a megkülönböztetést, mert a vad nem tudja megítélni, hogy most közútra vagy autópályára ment rá, és ütötte el egy gépjármű. Az autópályák 1,6 méteres kerítése ez ellen semmit nem véd. A szarvas átugorja, a vaddisznó pedig felnyomja a hálót. Korszerű vadátjáró viszont alig néhány található az autópályákon.
Tudunk ennél cifrább jogi döntésről is. A Legfelsőbb Bíróság BH 2003/237. számú döntése azért értékelte rendellenességként a vad közúton való megjelenését, mert az adott esetben az állat magatartása lényegében megváltozott, a szokásostól eltérő módon, váratlanul és kiszámíthatatlanul reagált, amikor balesetet okozott. A baleset szarvasbőgés idején történt, amikor a bikák magatartása megváltozik.
Akkor most melyik Legfelsőbb Bírósági döntés a meghatározó?

Legjobb tanácsunk a vadászatra jogosítottak számára az, hogy szarvasbőgés idején, ha lehet, ügyeljenek arra, hogy a bőgő bikák maradjanak szépen a belső területeken, az általuk kiválasztott úgynevezett bőgőhelyeken, a „lányok" közelében.
Vagy marad a másik, a gyakorlatban elterjedt megoldás, illetve védekezési mód, amely a gépjármű vezetőjét is óvatosságra inti - ha egyáltalában figyel a táblákra: a vadveszélyt jelző táblák kihelyezése.
A vadászati törvény értelmében a vadászatra jogosult, vadveszély esetén, kezdeményezheti a közút fenntartójánál megfelelő védelmi berendezések vagy figyelmeztető jelzések elhelyezését a károk megelőzése érdekében. Ha a kezdeményező a felmerülő költségeket is vállalja, a közút fenntartója köteles a kezdeményezésnek helyt adni.
Tehát, a vadászatra jogosultnak kezdeményezési lehetősége és költségviselési kötelezettsége van, míg a közút kezelője a végrehajtó, fenntartó. A vadászatra jogosult az, amely/aki a kellő helyismerettel rendelkezik arról, melyek azok az útszakaszok, ahol az élő vad megjelenésével fokozottan számolni kell. A kezdeményezés elvárható a vadászatra jogosulttól, amennyiben az indokolt.

A közúti közlekedésről szóló törvény előírásai szerint a közút kezelője köteles gondoskodni arról, hogy a közút biztonságos közlekedésre alkalmas legyen, és ő köteles a közút biztonságát veszélyeztető helyzeteket is elhárítani.
A közúti jelzések és egyéb védelmi berendezések elhelyezése azért is csak a közút kezelőjének a feladata lehet, mert tevékenységét csak a közút ingatlan nyilvántartás szerint is elkülönülő területén, a saját kezelésében lévő területen fejti ki. A közút területével határos ingatlanokon, ami az ilyen típusú eseteknél általában valamilyen művelési ágú külterületi termőföld - szántó, rét, erdő stb. -, a termőföld tulajdonosa, használója végez a művelési ágnak megfelelő rendes gazdálkodást, ami egyben törvényben előírt kötelezettsége is.
A magyarországi gyakorlatban a vadveszélyre figyelmeztető tábla kihelyezése az általánosan elterjedt. Egyéb védelmi berendezésként a kerítés jöhet szóba, de ezt csak a gyorsforgalmi utak és az autópályák esetében alkalmazzák.
Csakhogy nem megfelelő formában.

Fentebb már írtuk, hogy kb. 1,6 méter magas, egyszálas drótfonatkerítést építenek az autópályák mentén, ami csak az őzet tartja vissza. Pedig a vadveszélyes helyeken, mint például a vad szokott járásait, az ún. vadváltókat keresztező pályák mentén az előírás szerint 2,4 méter magas, a tetején szemöldökfával vagy színes szalaggal zárt kerítést kell építeni, alul kettős huzalfonallal, a földbe 30-35 centiméterre süllyesztve és a végét visszafordítva.
Ez véd a szarvassal (nem tudja átugrani - általában) és vaddisznóval szemben is. Helyette mit látunk egyre többet az autópályákon is? Szinte egymást követően 1000 méteres, vagy helyenként nagyobb érvényességi távolságot mutató kiegészítővel ellátott vadveszélyt jelző táblákat.

Márpedig azt gondolná az ember, ha autópályán közlekedik, akkor a 130 kilométeres haladási sebességet kihasználhatja, nem kell külön figyelni ilyen korlátozó táblákra. Ugyanakkor az egyéb közutak mellett kétoldalt, és ahol vélhetően mozog a vad, nem lehet mindenütt kerítést építeni, sok pénzbe kerülne és ettől a „kerítés országa" lennénk. Nyugaton, leginkább Ausztriában, a vad által veszélyeztetett utak mentén a kerékvetőkre ún. fényvisszaverő prizmákat helyeznek el, amelyek a gépkocsi fényét visszaverik, és a vadat elriasztja. Csakhogy ez meg csak éjszaka lehet alkalmas a védekezésre. Nem olcsó megoldás, úgy hívják, hogy Swarowski-prizma.
Marad a figyelemfelhívás. A vadászatra jogosult és az utakon közlekedő is ügyeljen a veszélyre, annak bekövetkeztének lehetőségére, és tegye meg a baleset elhárításához emberileg lehetséges intézkedéseket, illetve legyen fokozottan óvatos.
A vad nem úgy viselkedik, ahogy azt mi gondoljuk, illetve szeretnénk, különösen akkor, ha szokott életmódjából, életritmusából valamilyen körülmény kimozdítja, mint például a párzás, a vadászat, vagy éppen a kutyák általi üldözés.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság