felso tisza trofeamustraÖrökül kell hagyni gyermekeknek, unokáknak abban a reményben, hogy egyszer majd ők is továbbadják.

Legyen szó bármilyen kiállításról, összegzése egy eltelt időszaknak, s ugyanakkor tükörképet is ad a jelenről. Nem volt ez másképpen azon a trófeamustrán sem, amit az elmúlt szombaton rendeztek meg Jándon a Beregi-Tisza Vadásztársaság vadászházánál. A Felső-Tisza-vidéki Vadgazdák Szövetsége életében hagyomány már ez a bemutató, amit az is jelez, hogy tizedik alkalommal gyönyörködhettek a vadászok és az érdeklődők azoknak a dám- és gímszarvasbikáknak az agancsaiban, amiket az adott szezonban hoztak terítékre a hazai és a külföldi vadászok.

Hála a vadért, a barátokért

A Nimród Vadászkürt Kvartett zenéje jelezte a program kezdetét, majd a Vásárosnaményi Férfikar előadásában felcsendült a Vadászhimnusz. Papp Krisztián református lelkész megáldotta a vadászokat és a trófeákat.

– Csodákat élünk meg a családban, de csoda számunkra a vadászat is. A mindennapi rohanás után nagyon várjuk, hogy eljuthassunk a szeretett helyre. Jó érzés, hogy együtt lehetünk a barátokkal, s újra és újra átélhetjük a vadászat élményét – mondta többek között a tiszteletes, majd így folytatta: – Ugyanakkor a vadászathoz lelki béke és lelki csendesség is kell. Olyankor keressük a választ a kérdésekre, keressük a megoldást a problémákra, s hálát adunk az örömökért, a vadért, a barátokért.

A vendégeket Támba Miklós, a szövetség vadászmestere köszöntötte.

– Különböző személyiségek a vadászok, de összeköti őket ennek a tevékenységnek a szeretete. A vadászat a génjeinkben van, de a vadászat olyan kulturális érték is, amit örökül kell hagynunk gyermekeinknek, unokáinknak abban a reményben, hogy ők őrzik tovább, s egyszer majd ők is továbbadják. Éppen ezért jó érzés látni, hogy sok gyermek is van a látogatók között – fogalmazott a vadászmester. – Különleges pillanatoknak lehetünk részesei, de különleges lesz a jövő év is, hiszen Vásárosnamény az egyik helyszíne lesz a nemzetközi világkiállításnak, s így bemutathatjuk a térség értékeit. A Bockereki-erdő gazdag csodaszarvasokban, legyen szó gímről vagy dámról. A közeli, de megyehatáron túli Gúthi-erdőt is meg kell említeni, ahol elejtettek két világrekordot jelentő trófeát is. Mindezeket az értékeket reánk bízták elődeink, s mi továbbadjuk az utódainknak, akik a jövőt képviselik.

Mint az ünnepségen elhangzott, a Felső-Tisza-vidéki Vadgazdák Szövetsége tisztújítást tartott, s az újonnan megválasztott elnök Szurovcsák András lett, aki szintén köszöntötte a résztvevőket.

– A sok-sok élmény mellett számolnunk kell a nehézségekkel is, gondolok az afrikai sertéspestisre, a madárinfluenzára és a koronavírusra. Ezekre a kihívásokra, megpróbáltatásokra megfelelő választ kell adnunk. A sok szép trófea üzenete az lehet a számunkra, hogy abban a szellemben kell dolgoznunk tovább, amit elődeink reánk hagytak. Folytatjuk az általuk megkezdett munkát, én személy szerint karizmatikus elődöm, Kiss B. Zoltán elnök nyomdokaiba szeretnék lépni.

A trófeamustrát Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára nyitotta meg, majd Hevesi István táj­egységi fővadász értékelte a 2020-as évet. Mint elmondta, a tárlaton 123 gímbika és 63 dámbika trófeáját állították ki. A rövid történeti áttekintésben utalt arra, hogy az erdőtelepítéseknek köszönhetően megnőtt a szarvasok élőhelye, s az új élőhelyek kedveztek a szaporodásnak. Igaz, ez azzal járt, hogy a vadkár is növekedett. Szólt arról is, hogy a gímbikák alapvetően a kárpáti típusú gímbikákhoz tartoznak, de az utóbbi időben beszivárgott a gyengébb román gím is.
Emléklap a különlegességekért

A rendezvényen elmondta gondolatait dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő is. Felhívta a figyelmet többek között a Magyar Falu Program azon pályázataira, amelyekkel élhetnek a civil szervezetek, így a vadásztársaságok is.

– A vadászat szabadságot sugall az abban részt vevők számára, s az 1956-os forradalom is a szabadságról szólt. A forradalom üzenete a ma embere számára, hogy magunknak kell döntenünk a magunk sorsáról – mondta a honatya.

Az ünnepi gondolatok után emléklapot vehettek át a különleges trófeákat elejtő vadászok, majd az érdeklődők közelebbről is megismerkedhettek az agancsokkal, valamint hallhatták a vadászkalandokat.

Forrás: SZON