vadetetesMk8539A kilencven aktív taggal rendelkező Karcagi Nagykun Vadásztársaság hivatásos vadászai hetente több alkalommal is feltöltik takarmánnyal a határban lévő több mint százötven vadetetőt.

Amennyiben szükséges, mobiletetőket is kihelyeznek azokra a helyekre, ahol jobban fogy az eleség.

– Vadásztársaságunk kilencven aktív és tizenöt tiszteletbeli taggal büszkélkedhet. A négy brigád mintegy huszonhatezer hektár nettó területen vadászik. Társaságunk vadföldterülete megközelíti a száz hektárt.

– A határ növényállománya, vetésszerkezete gazdagabb, mint korábban volt, a gabona, kukorica, napraforgó kiegészült repcével és pillangósokkal, illetve a zöldítési program is jelentős. Ezek mind hozzájárulnak a vadgazdálkodás eredményességéhez. A vadászoknak figyelnie kell az állam tulajdonában lévő vadállományra – hangsúlyozta Hubai Imre Csaba. Az elnök arról is szólt, hogy ha keményedik a tél, ideiglenes vadetetőket is biztosítanak a vadállomány átteleltetésére.

– A járványügyi helyzetben nehéz volt a társaságunk fenntarthatóságát biztosítani, hiszen a külföldi bérvadásztatások elmaradtak, ami jelentős bevételkieséssel járt. Mivel a vadgazdálkodás szempontjából a vadászati lehetőségek ugyanúgy megvoltak, alkalmazkodnunk kellett a körülményekhez. Így idén vadásztársaságunk tagjai és a magyar vadászok kerültek előtérbe, magyarán sokkal több vadászati lehetőséget kaptak, mint más években.

– A bevételek jelentős elmaradása miatt azonban gazdasági megszorításokat is bevezettünk, ezáltal versenyképes és gazdaságilag stabil maradt a társaságunk, amely folyamatosan ellátja feladatát. Rendelkezésünkre áll több mint harminc tonna abraktakarmány, valamint tizenöt-húsz tonna melléktermék. A vadászok korrekt magatartásával, sportszerű hozzáállásával fenntartható a fejlődés a jövőben is – vélekedett.

A szakember elárulta, hogy októbertől folyamatosan etetik a vadakat.

– A társaság területén található több mint százötven vadetetőt szemes- és szálastakarmányokkal tölti fel, hetente több alkalommal, Tömöry Zoltán fővadász irányításával a hat hivatásos vadász.

A fácánok és őzek felvették a takarmányt, de a nyulakat még terített asztal várja a határban, hiszen az esős ősz kihozta a növényeket, így még találnak maguknak ennivalót.

– Az átlagosnál nehezebb télre számítok, szerencsére fácánállományunk az utóbbi idők legjobb szaporulatát mutatja. Az őzállomány stagnál. A vízivadvadászat sajnos csak december 1-jétől indulhatott csak el, máshol ez már októberben beindult. Ezért e téren is van kéthavi bevételkiesésünk. A helyzetet a vadászati törvény módosításával lehetne orvosolni, amihez társaságunk már javaslatokat is benyújtott a hatósághoz.

– Most a szokásosnál több a vaddisznó, a nádi farkas a határban, de a hivatásos és sportvadászok együttes tevékenységével az állományt szinten tudjuk tartani, túlszaporodás nincs – szögezte le Hubai Imre Csaba.

Forrás: Szoljon