a vadásztársaság műintézményeLeggyakrabban ezen egyesületek szedik a legtöbb vámot vadállományunkból. Sajnos a vadászatról, vadgazdálkodásról szóló törvény nem szabályozza, hogy kik tölthetnek be tisztségviselő szerepet ezen egyesületekben. Így gyakran a vadgazdálkodás olyan ember, emberek kezébe kerül akik vajmi keveset értenek hozzá. Totális káosz. Az egyesületeknél alkalmazott hivatásos vadász, akinek feladata elsősorban a szakmai felügyelet és ellenőrzés lenne a feladata, csupán cseléd, mindenki kapcája, mindezt kénytelen a mindenkori minimálbérért eltűrni. Hogy miért, mert nincs más lehetősége. Aki erre a szakmára tette fel az életét, annak nem nagyon van miben válogatni. Nem marad más, mint hogy eltűri a megaláztatásokat, végrehajtja a szakmailag, etikailag elítélendő parancsokat.

A vadásztársaság elnöke rendszerint a legnagyobb hangú, legerőszakosabb egyesületi tag, aki képes a közösséget a saját uralma alá vonni. A vadászterületet saját kis éléskamrájának tekinti és a megfelelő aszisztenseket választja hozzá maga köré, akik az intézőbizottságot alkotják. Leggyakrabban Ők vadásznak, a többiek kénytelen kelletlen szemet hunynak mindezek felett. Sok választásuk nincs, kinek kell egy eltiltás, kizárás. Ők szeretnének szenvedélyüknek hódolni, néha kiszakadni a városok morajából és kijutni a szabadba, ahol megtalálják mindazt amiért vadászunk. Sok ilyen példát láttam és még többről hallottam. A vámszedőket nem érdekli a hatóság által kiadott kilövési terv, még kevésbé a vad tilalmi ideje. „Ha már egyet engedélyeztek, akkor bármennyit lehet, úgysem látja senki!” Rendszeres kérnek kilövési engedélyt tilalmi időben „vadkárelhárítás” címén, fegyverlámpa használatot és ettől kezdve szabad a rablás.

Lövik a gímszarvast válogatás nélkül, persze vadfelvásárlóhoz vajmi ritkán jut belőle, de a hűtőládák telnek szépen sorban. Nem is titkolják olyan nagyon, mert nem félnek Ők senkitől sem, hiszen urak, elnök úr, vadászmester úr, stb.  A kár amit okoznak mérhetetlen. De milyen „vadász”, vagy ember az aki képes kioltani egy vemhes vad, egy agancsát éppen növesztő szarvasbika, vagy malacait vezető koca életét?! Mindezt csupán a húséhsége miatt. A legtragikusabb, hogy még büszke is rá és önfeledten meséli az ivócimboráinak hőstettét. Természetesen büntetlenül, mert sajnos a hatóság, információk hiányában tehetetlen. Nem is kaphat róla semmilyen információt, hiszen az ivócimborákon kívül talán csak a hivatásos vadász tud, vagy sejt róla. Neki azonban szigorúan „Kuss” a neve. Voltak akik megpróbáltak már széllel szemben könnyíteni magukon, de az mindig rosszul sül el.

Ha esetleg el is marasztalják munkáltatóját, neki már nem nagyon adatik munkalehetőség ebben a szakmában. Sok lehetősége nincs, mint rejtegeti, göngyölgeti a vadállományt vadászterületén, bízva abban, hogy csak nem akadnak rá. Mindezek után még megkövetelik tőle nagy tudású szakmai irányítói, hogy a külföldi bérvadász vendégeket sikeresen vadásztassa és ha a trófea minősége évről évre romlik, az csak az Ő hibája lehet. Vajon meddig bírja még ez a sokat űzött, kizsarolt vadállomány az ilyen emberek ténykedését? Tehetünk mi ellenük bármit? Talán, talán ha jobban megnézzük tisztelt földtulajdonosok, hogy kinek adjuk oda a vadászati jogot. Esetleg vesszük a bátorságot és bizalommal fordulunk a vadászati hatóságokhoz, hiszen ők tudnak tenni ellenük. Ha elgondolkodunk, tisztelt vámszedők, hogy amit csinálunk az csak gyilkolás, rablás, kizsákmányolás és semmiképpen sem vadászat. Tudom, hogy nagy részüknél ez süket fülekre talál és csak felháborodást szül, de az háborog akinek fáj az igazság. Majd büszkén mesélhetik az unokáknak, hogy bezzeg annak idején mennyi vadat lőttünk, alig fért el a hűtőben, de nekik már csak anekdóta lesz mindez, mert ők már nem fognak vadászni, mert nem lesz mire.

Megpróbálom mindezt egy konkrét történettel bemutatni, természetesen nevek és helyszínek nélkül. A vadásztársaság minden irányelvnek megfelel a fent leírtak közül. Gímszarvas csak a tavaszi, nyári időben keresi fel ezt a vidéket. Itt ellik meg borjaikat a tehenek, itt keresnek nyugalmat, erőt gyűjtve a tél sanyargatása után. Elnök úr természetesen tisztában van vele, hogy szeptemberre már nem lesznek itt, tehát most kell szert tenni a kolbászba valóra. Kilövési engedélyt kér a vadászati hatóságtól és hivatkozik a hatalmas vadkárra, amit az a 10-15 szarvas okoz... Az engedély meg is érkezik, természetesen szigorúan tavalyi nőivarú borjúra (ünőre). Most már minden sínen van. „Lőhetjük a szarvast, a terítéknyilvántartásba csak az ünőt írjuk be, a többi olyan mintha nem is lenne”.

Telnek is a hűtők, a tehénnek és a bikának nagyobb teste van, több hús van rajta. Mindez csak akkor ér véget ha szerencsétlen jószágok továbbállnak. Nem is nagyon keresik tovább őket, mert tudják hogy egy jó darabig úgysem jönnek vissza, de sebaj hát most lehet disznót is lőni. A disznó már csak éjjel jár, félti a bőrét, hiszen minden bokor mögül puska les rá. Kérünk fegyverlámpa használatára engedélyt, megint ez az őrült vadkár miatt. A szekér megint megy tovább, a nagy disznót könnyebb meglátni, meglőni, nem baj ha koca, majd megfogjuk a malacokat ha tudjuk, ha nem az se baj. A szarvas is jól állja a lámpafényt tehát még vámoljuk azt is ami visszatéved. A hűtő megtelt, most mi legyen??? Másikat nem veszünk, de a régebbi hús jó lesz a kutyának, vagy csak egyszerűen kidobjuk, mert van friss helyette. Csak az nem világos számomra, hogy ha oly sok a vadkár, oly nagy a vadmennyiség, akkor a mezőgazdasági gazdálkodók miért nem jelentenek vadkárigényt, miért nem fizet a vadásztársaság egy forintot sem vadkár fejébe??? A hűtőbe került hús is árbevétel, az után vajon adózik??? Persze hogy nem, hiszen hivatalosan nem lőttek semmit sem. Állnak a mészárszékek, készülnek a csomagok, jut is mindenkinek egy kis alamizsna, nehogy szó érje a ház elejét. Majd jön az őzbak szezon. „Szűkös a keret, mert csak 15 bakot kaptunk....” Sebaj, van aki meglövi feketén is. Hullanak is a bakok sorban, a kassza is dagad, de szerényen ám, mert a nagyja későbbre kell. A „vendégek” elmennek, viszik zsákmányukat bírálat nélkül, ezek a bakok nem javítják vagy rontják a statisztikát...

Hivatalosan is elesik az amire engedély van, persze nem a külföldi vadászvendég nevében kerül bírálatra, hiszen akkor szegénynek vadászati engedélyt kellett volna váltani és a vadászatszervező meg jutalékot kért volna. Nem baj majd beírjuk a saját nevünkre... Elfogyott a keret, de nincs vége. Elnök úr szépen kifaggatja a hivatásos vadászt, hol merre vannak jobb bakok, mert még lehet hogy kér plusz kilövést... Egy hét múlva öt fej nélküli bak fekszik egy kupacon, zsigerelés nélkül, csak a trófea kellett. Vajon ki tehetett ilyet??? A vadőr természetesen jelenti az elnök úrnak és a vadászmester úrnak, de a válasz egyszerű: „Nem kell vele foglalkozni!” Vajon miért? A társaság minderről szinte semmit sem tud és nem is akar. Léteznek ma is, szedik a vámot ma is. Ki tudja meddig, talán amíg el nem fogy, vagy valaki az orrukra nem koppint. Persze vannak kivételek is, azoknak minden tiszteletem. De sajnos vajmi kevés akad.... Aki ezen sorokat személyes sértésnek érzi, az meglelte a saját ingét és veheti is magára!