szurke farkasA wisconsini szürke farkasok egyharmadát kiirtották az elmúlt vadászszezonban, miután januárban megszűnt a szövetségi törvény által korábban biztosított védettségük - figyelmeztetett egy hétfőn publikált tanulmány.


A Wisconsini Egyetem tudósai szerint a szürke farkasok populációjának drasztikus visszaeséséről az orvvadászat és a megengedett kvótát messze meghaladó vadászat tehet.

Adrian Treves, a környezetvédelmi tanulmányok professzora hangsúlyozta, hogy kutatócsoportja eredményei alapján fontolóra kell venni, hogy idén ősszel rendeznek-e újabb vadászszezont.

Treves és két kollégája a tanulmányban hangsúlyozta: a szövetségi védettség eltörlése lehetővé tette, hogy a farkasokat rövid idő alatt nagy számban leöljék - legálisan és illegálisan.

Az amerikai halászati és vadvédelmi szolgálat januárban 48 államban vette le a veszélyeztetett fajok listájáról a szürke farkast.
A hivatal biológusai hosszú ideje állították, hogy a faj kiheverte már az üldözést, amely a 20. század közepére majdnem teljesen kiirtotta. Környezetvédő és állatvédő csoportok azonban úgy vélik, hogy a lépés elhamarkodott volt, mivel a farkasok még nem tértek vissza történelmi elterjedési területük nagy részére. Ezért a Biden-adminisztrációt a döntés visszavonására kérik.

A The Guardian cikke szerint Wisconsin volt az első állam, ahol újraindult a szürke farkasok vadászata. A természeti erőforrások helyi minisztériuma novemberig akart várni a vadászszezonnal, de miután egy vadászatot támogató szervezet bírósági végzést szerzett, kénytelenek voltak februárra kitűzni a szezont. Végül a vadászidényt azért kellett lerövidíteni, mivel az engedélyezett 119 farkas helyett a vadászok 218 farkassal végeztek.

Treves és kollégái tanulmányukban azt írták, sok farkast öltek meg orvvadászok is, akik elrejtették az állatok tetemét, és elpusztították az állatokon lévő jeladót. Emellett az utakon is ütöttek el farkasokat, és a gazdák számára is engedélyezett, hogy a jószágaikat pusztító farkasokat megöljék.

A kutatók szerint az államban 2020-ban 1034 szürke farkas élt, és ez a populáció a vadászszezon után becsléseik szerint 695 és 751 közé csökkent.
Treves arra is figyelmeztetett, hogy a farkasokkal szemben előítélettel viseltető emberek számára a szövetségi tiltás feloldása annak a jele lehet, hogy elfogadható az elpusztításuk.

Daniel MacNulty, az Utahi Egyetemen a vadon élő állatok ökológiájával foglalkozó szakértő szerint azonban Trevesék kutatási módszere megkérdőjelezhető az orvvadászat miatt elpusztult farkasok számának meghatározása kérdésében, mivel az nem alapult elegendő bizonyítékon. A JPeer folyóiratban megjelent tanulmányban közölt adatokat ezért - véleménye szerint - óvatosan kell kezelni.

Treves viszont hangsúlyozta, hogy a tanulmány következtetéseit számos farkaspopulációs és egyéb tudományos adat igazolta.
A wisconsini minisztérium honlapja szerint az őszi vadászidényt átlátható és tudományosan megalapozott módon szervezik, és figyelembe veszik a februári tapasztalatokat.

Forrás: MTI