fehovapluszMagyarországon először 1871-ben rendeztek hivatalosan Országos Vadászati Kiállítást, mely jellegét tekintve egy szakmai fórum volt a vadászok számára.

Az első kiállítás százéves évfordulóján, 1971-ben került sor Budapesten a Vadászati Világkiállításra, mely kimagasló programsorozatára nem volt példa a hasonló események között. A nagyszabású rendezvényre mintegy kétmillió jegyet váltottak, a látogatók közül a becslések szerint kétszázezren érkeztek a világ különböző pontjairól.

Eltelt 50 év… és az 1971-es világkiállítás 50. évfordulója alkalmából Magyarország ismét világkiállítást szervez. 2021-ben, szeptember 25. és október 14. között az „Egy a Természettel” (One With Nature) Vadászati és Természeti Világkiállítás központi programsorozata a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ közel 75 ezer négyzetméteres, felújított területén kerül megrendezésre.

A világkiállítás központi rendezvénye és széles programkínálata mellett 2021. szeptember 30 – október 3. között kiemelt esemény lesz a FeHoVa PLUSZ, melynek megszervezésével a Hungexpo-t bízta meg az Egy a Természettel Nonprofit Kft.

A FeHoVa PLUSZ-on, ezen a 4 napos rendhagyó eseményen, mely a Kiállítási Központ felújított B és újonnan épült E pavilonjaiban kap majd helyet, a vadászat, erdészet, horgászat és természetjárás mellett a lovas ágazatban, valamint a hobby és munkakutyatartásban tevékenykedő cégek is felsorakoztathatják termékeiket és szolgáltatásaikat a látogatóknak.

A FeHoVa PLUSZ szervezői várják a kiállítók jelentkezését a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Bővebb információ: www.fehova.hu/fehova-plusz

Forrás: OMVV