Egererdo FAEVAhogy arról már korábban hírt adott az EGERERDŐ Zrt., megújul a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút, 100 százalékos állami támogatás segítségével.

A kevésbé látványos tervezés és közbeszerzési eljárások lefolytatása után idén már elindulhat a kivitelezés.
Először a gördülőállomány újul meg. Hamarosan a mozdonyok teljes átalakítása veszi kezdetét, hiszen teljes elektromos meghajtást kapnak a sokak által kedvelt „tárkányi kis piros zakatolók”. Emellett 2 zárt és 4 nyitott kocsi forgó váza, fékrendszere és belső burkolatai, padozata lesz megújítva.

A pályafelújítás engedélyeztetési eljárása még folyamatban, de bízunk benne, hogy hamarosan elkezdődhet ez a munka is, mely keretében a jelenlegi talpfák, betonaljra való cseréje is meg fog valósulni.

Reményeink szerint ezek a fejlesztések több évtizedre garantálják a környezetbarát és biztonságos közlekedést a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasúton, mely a megállóhelyek attrakciófejlesztésével együtt, minden korcsoportnak tökéletes kirándulási lehetőséget fog kínálni a jövőben!

Forrás: Egererdő Zrt.