duvadhet teritekA vadász hagyományok megkívánják, hogy az elejtett vadat – legyen az számunkra hasznos, avagy káros – halálában is méltó módon kell tisztelni, hiszen azzal, hogy gazdálkodunk velük, életük felett is rendelkezünk. Az elvett élet pedig egyforma érték, mindegy, hogy milyen vadé volt az.

A végső tiszteletet a terítékkel adjuk meg a vadnak, melyre, mint ravatalra fektetjük le. Ennek megadásához máglya, kürtszó is dukál. Külön büszkeség számunkra, hogy a kürtszignálokat a 2021 évben alakult megyei Vadászkamara Kürtegyüttese szolgáltatta.

Nem volt ez másként március 12-én Bujon sem, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vadászkamara által szervezett IV. Ragadozógyérítési hét zárásán.

Két éven keresztül csak az önállóan elkészített terítékek összesítésével volt lehetőség kiértékelni a megye egy heti teljesítményét, így érthető módon mindenki izgalommal várta az újbóli személyes találkozás varázsát.

Már-már hagyományosnak mondható, hogy legaktívabbak a Tiszamenti Tájegység jogosultjai voltak.

Külön kiemelést érdemel Hajzer Szabolcs tájegységi fővadász, aki személyes munkájával is inspirálni igyekszik a jogosultjait. Idén 33 borz, 23 róka, 10 dolmányos varjú és 10 szarka bánta fegyverkezelési jártasságát. Miként eddig minden évben, most sem indult egyéni versenyben a fővadász úr. Hasonlóan kimaradt az értékelésből a helyszínt adó Buji Táncsics Vt. hivatásos vadásza, Vinnai Attila is, aki nem jegyezte a létrás csapdában lévő 20 szarkáját, amit a terítékre tett 11-hez hozzáadva már „dobogós” helyet ért volna el. Inkább felajánlotta azokat a csalimadár-hiányban szenvedő kollégáknak, mellyel osztatlan sikert aratott.

A 19 résztvevő jogosult a kellemetlen, szeles, hideg idő ellenére kitett magáért.

A terítéken 596 ragadozó feküdt,

ami csak egy hajszálnyival kevesebb, mint az eddigi években volt.

226-ot számláló terítékkel a borz az abszolút “győztes”, míg a róka 178 darabbal a második helyre szorult. Négy év alatt a sakál felkúszott 1-ről 8 egyedre, mely jól mutatja a faj térnyerését megyénkben is. Bizton állítható, hogy a nyestkutyának is stabil állománya alakult ki, hiszen tavaly és idén is volt a terítéken. E mellett szól az is, hogy kaptunk a megye más részéről is olyan vadkamera-fotót, amelyen szintén nyestkutya volt látható. Az egyetlen nyest érdekes színfoltja volt a terítéknek.

Bár a szeles idő nagyban rontotta a szárnyas ragadozók vadászatának lehetőségét, ennek ellenére is

23 dolmányos varjú, 72 szarka és 87 szajkó idén már nem tör borsot a vadgazdálkodó orra alá.

A rendezvénynek nem a versenyzés a célja, mégis évek óta egy-egy kupával ismerjük el a legeredményesebbek munkáját. Sok esetben az egyén és a társasági eredmények egybeesnek, de ez nem törvény szerű.

Idén újításként vezettük be, hogy a társasági összesített eredmény nem az elejtett ragadozók számában, hanem a vonatkozó rendeletben meghatározott lőszer értékben határozták meg. Érdekességként a jelenleg hatályos jogszabály alapján kiszámítottuk, hogy mennyi lőszer járt volna az elejtett ragadozókért.

25.355 darabnak adódott a teljes mennyiség.

Így 4.780 sörétes lőszerrel a II. Rákóczi Ferenc Vadásztársaság Nagyecsedről érdemelte ki a legeredményesebb címet. A Nyíregyházi Új Erő Vadásztársaság 4.360 lőszerrel a második, míg a Nimród Vt Gávavencsellőről 3.150 lőszerrel a harmadik lett.

Az egyéni eredmények az alábbiak szerint alakultak:

Szőrmés ragadozók -egyéni   Szárnyas ragadozók – egyéni   Szőrmés ragadozók – társasági   Szárnyas ragadozók – társasági  
Vinkler Gábor 55 db Almássy János 79 db Nimród Vt Gávavencsellő 77 db II. Rákóczi Ferenc Vt 79 db
Takács János 40 db Budalik Ákos 30 db Aranyfácán Vt Nyírpazony 55 db Nyíregyházi Új Erő Vt 37 db
Tajdi László 37 db Máté Zoltán 15 db Rétközi Gazdák Vt 40 db Nimród Vt Gávavencsellő 15 db


Köszönjük minden résztvevőnek a kitartó munkát. Külön köszönet illeti azon vadásztársakat, akik a teríték elkészítésénél segédkeztek, majd a terítékbontás után, az ott fekvő kadávereket az ATEV konténerébe segítették elhelyezni.

Ahogyan többen is jelezték felénk, az évek óta folyó kitartó munkának a népesebb fácán- és nyúllétszám mutatja vitathatatlan eredményét.

Fazekas Gergely
titkár
OMVK Sz-Sz-B megyei Területi Szervezete

Forrás: Vadászlap