adomanygyujtesTöbb mint 42 millió forinttal támogatja a vadásztársadalom a kórházak gyermekosztályait - összegezte az emberi erőforrások minisztere az országos jótékonysági vadászat adománygyűjtési akció eredményét keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.


Kásler Miklós azt mondta, számára a vadászat a teremtett világ és az ember kapcsolatát fejezi ki, rendkívül nemes sport, hobbi, fizikai és szellemi tevékenység.
A vadászat egyrészt óvja, védi, gondozza a Magyarországon élő kivételes vadfajokat, másrészt önfegyelemre, a természet iránti tiszteletre tanítja az embert, ami által az ember is nemesebbé válik - fogalmazott Kásler Miklós, aki szerint ez mutatkozik meg akkor is, amikor az egészségügy szereplőinek nyújtanak segítséget.

Elmondta, a 2013-ban indult jótékonysági vadászatok keretében eddig több mint 120 millió forintot gyűjtöttek össze a kórházi gyermekosztályok támogatására.
Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője arról beszélt, az összegyűlt 42,3 millió forint a tavaly decemberben lezajlott jótékonysági vadászat eredménye.

Emlékeztetett, hogy a jótékonysági vadászat 2013 óta létezik, s 2019-től országos kiterjesztésű. Az eddig összegyűlt 124 millió forintos adományból 172 orvosi eszközt, modern, innovatív berendezéseket vásároltak a kórházak számára, így mintegy 50 ezer gyermek ellátásán segítve.

Mint mondta, a vadászok és vadásztársaságok összefogása példaértékű, a nehézségek ellenére is a tavalyi volt a legtöbb vadászt, vadásztársaságot összefogó és adományt gyűjtő akció. Elkötelezettek a program folytatása mellett - tette hozzá.

Kiss B. Zoltán, a Felső-Tisza Vidéki Vadgazdák Szövetségének elnöke azt mondta, az Ukrajnában kialakult helyzetre tekintettel kezdeményezi, hogy a magyarországi vadásztársaságok gyűjtést szervezzenek. Arra kérte a vadászokat, fogjanak össze, és segítsenek a rászorulókon.

Forrás: MTI