hotel palota magyarorszag telenAmíg a világon egyre inkább fejlődik a technológia, így már arra is képesek vagyunk például, hogy online, az otthonunk kényelméből kövessük a vb 2022 eseményét, addig az emberek egyre inkább vissza is vágynak a természetbe.

Legyen szó arról, hogy egyre többen töltik a szabadidejüket túrázással, vagy csak sétával a természet lágy ölén, vagy arról, hogy egyre népszerűbb a szabadban kempingezés.

Télen pedig ugyanúgy szüksége van a szervezetünknek arra, hogy a szabadban legyünk, így, ha te is szeretsz a természetben lenni, ne szomorkodj azért, mert lassan beköszönt a téli időszak.

Hoztunk pár tippet, hogy merre kirándulhatsz télen is Magyarországon, ha csodálatos élményekre és nagyszerű kilátásra vágysz.

Bánki-tó
A Bánki tó nem kizárólag fürdőzésre való, és nem csak horgászok és úszni vágyók élhetnek át a felkeresése után nagyszerű élményeket. A tavat ugyanis egy csodálatos sétaút veszi körbe, így akár egy hidegebb téli napon is nagyszerű kikapcsolódást jelenthet mindenkinek, aki szívesen sétálna a szabadban. Ráadásul, erdő is húzódik mellette, ami még inkább bearanyozza a tájat.

Orfű
A csodálatosan szép tájak persze Magyarországon több helyen is várnak téged. A déli részén például Orfűre mehetsz el, amit főként akkor fogsz élvezni, ha nyugalomra és békére vágysz. Ha pedig a környéken sétálsz a Balázs-hegyi kilátót és a Mecsek nyugati részét is érdemes megnézned. De, a Medvehagyma házat és a Pécsi tavat is erre találod, amit főként családok szoktak keresni.

Lillafüred
Egy kicsit sem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Lillafüred egy olyan hely, amit télen és nyáron is érdemes meglátogatni. Az egyik legkülönlegesebb téli kirándulóhely ugyanis, a Hámori-tóval, a Palotaszállóval, a közeli vízeséssel. Az Anna barlanggal pedig még inkább növeli a hely színvonalát. Ha pedig már ott jársz, a függőkertet is érdemes megnézned, ugyanis csodálatos élményekkel és látványvilággal vár.

Írott-kő
A Dunántúl legmagasabb pontjaként tarthatjuk számon, az Írott-követ, aminek csúcsa 882 méter magasan található. A terület Magyarország és Ausztria határán várja a kirándulni vágyókat, és akár télen, akár nyáron keresed fel, nagyszerű élményekkel és még szebb kilátással vár majd. Ha pedig már erre jársz, mindenképpen keresd fel a Kőszegi-hegységet is, illetve, ha teheted annak a legmagasabb forrását, a Hörmann-forrást mert kihagyhatatlan, ha Magyarországon élsz. Illetve, ha már ott vagy, akkor az Írottkő-kilátót sem érdemes kihagynod majd, ami szintén bakancslistát kell, hogy legyen.

Sas kő
A Sas kő egy olyan kirándulóhely, ahová szívesen járnak Magyarország egész területéről az emberek, sőt, sokan szeretik többször is felkeresni, ha tehetik egy évszakon belül is. Egy pluszpont vele kapcsolatban, hogy Budapesthez is közel van, így akár tömegközlekedéssel is könnyen elérhető. Ráadásul, sok-sok csodálatos hely kapcsolódik hozzá, amelyek csak arra várnak, hogy arra járj és felfedezd őket. A Mátra egyik legszebb pontjaként pedig nem is csoda, hogy nagy népszerűségnek örvend szerte az országban.

Ilona-völgyi vízesés
Ha pedig szívesen megfordulnál Magyarország legnagyobb szintkülönbségű vízesésénél, amelynél magasabb zuhatagunk csak egy van, ami a mesterségesen kialakított Lillafüredi vízesés, az Ilona völgyi vízesést sem érdemes kihagynod. Fontos viszont megjegyeznünk, hogy télen kifejezetten csúszós lehet, így nem mindegy milyen bakancsban vágsz majd neki a túrának. A megfelelő cipő kiválasztása után viszont egy igazi csoda vár rád, ha felkeresed.