vedett madarTermészetkárosítás bűntette miatt indítottak büntetőeljárást a rendőrök egy bolgár férfi ellen, akinek az autójában 15 védett madarat találtak – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

 
A bolgár férfi szombaton Hegyeshalomnál akart átlépni gépkocsijával Ausztria területére, azonban a jármű átvizsgálása során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai az autó rakterében, a személyes poggyászok között három, különböző méretű kalitkában, összesen 15 tengelicet találtak, amelyek közül egy már elpusztult – írták a police.hu-n.

A sofőr nem tudott bizonylatot, okmányt, illetve engedélyt bemutatni a madarakról.

A férfi által szállított védett madarak eszmei értéke 375 ezer forintra tehető – állapították meg az eljárás során.

A 31 éves bolgár gépkocsivezetőt előállították a mosonmagyaróvári rendőrkapitányságra, ahol természetkárosítás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki – olvasható a honlapon.

Forrás: Police