vadelutes gyorKözúti közlekedési baleset történt a 81-es számú főúton Győr-Moson-Sopron vármegye területén, amelyben a sofőr egy őzet ütött el.

A tavasz beköszöntével megnövekedett a vadveszély, vármegyénk közútjain – általában lakott területen kívül, fás, bokros területen, illetve szántóföldek közelében – egyre több esetben fordulnak elő vadbalesetek. A rendőrség óvatos és körültekintő közlekedésre hívja fel az gépjárművezetők figyelmét!

A 81-es számú főúton, Mezőörs felől Pér irányába közlekedett személygépkocsijával 2023. április 3-án 6 óra 30 perc körül egy 28 éves enesei férfi. A főútvonal 67-es számú kilométerszelvényében az út bal oldaláról egy őz ugrott a jármű elé, amelyet elgázolt. A balesetben személyi sérülés nem történt, a személygépkocsiban anyagi kár keletkezett. Az ütközést követően a vadon élő állat a helyszínen elpusztult. Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A balesetek megelőzése érdekében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy:

  • Erdők, mezők, bokros területek mellett vezető utak mentén számítani kell a vadállatok megjelenésére, ezért a jármű sebességét úgy válasszák meg, hogy szükség esetén meg tudjanak állni a gépkocsival!
  • Vadveszélyre figyelmeztető táblával jelzett útszakaszon – legfőként a kora reggeli és az esti órákban – különösen óvatosan és figyelmesen vezessenek, mivel az úton számítani kell arra, hogy a szabadon élő állatok bármikor a jármű elé ugorhatnak!
  • Amennyiben vadat lát, lassítson! A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. A mozdulatlanul álló vad hirtelen megugorhat és akár a jármű irányába is vágtatni kezdhet.
  • Ha egy őzet, illetve szarvast látott, számítson többre is! Általában ezek az állatok csoportokba verődnek.
  • Amikor hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen, adjon hangjelzést, de ne rántsa félre a kormányt!
  • Vadelütés esetén rendőrt kell hívni, a helyszínt nem szabad elhagyni, ugyanis a vadbaleset is közúti balesetnek minősül! Az elpusztult állatot ne vigye magával, az lopásnak számít!

… hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: Rendőrség