Terepi bírálati tapasztalatok a hazai öt nagyvadfaj tekintetében. A trófeás vad szakszerű hasznosítása elemi érdeke a vadgazdálkodónak.

Míg a vad elejtését követően a hatósági trófeabírálathoz a vonatkozó jogszabályi háttér biztos alapot ad a szakemberek számára, és a bírálat nagyrészt objektív szempontok alapján történik, addig a kísérő vadász sokszor szubjektív alapon mérlegel.

Vajon mi alapján dönt a terepen, amikor szentenciát mond a vad feje felett az elejtés előtti percekben? A tankönyvekből ugyan sok minden megtanulható, ám a tapasztalatot a beszámolók szerint a szakirodalom tanulmányozása nem pótolhatja. Riportunkban ezúttal szakemberek mondják el ismereteiket a hazai öt nagyvadfaj tekintetében.

A fővad

Vilyevácz Zoltán, a Sellyei Pagony Vadásztársaság fővadásza 13 éve kíséri a gímbikavadászokat, így meglehetősen jártas a témában.

– Az adott évi elejtésekre vonatkozóan előzetesen már mindig van egy koncepció a tavaly látottak alapján. Az intenzív megfigyelést augusztus 20. körül kezdem, míg az agancsfelrakás időszakában mindössze azt ellenőrzöm, hogy az előző évben még kímélendőnek ítélt bikák megvannak-e a területen, beazonosítom őket, és megnézem, hogy a tavalyihoz képest mennyivel nagyobb agancsot raktak fel. A szakkönyvekben leírt paramétereket jól ismerjük, a terepi bírálatkor ezeket a jegyeket – nyak, hát, mar, testtartás, fej, agancstő stb. – valóban sorra kell venni, de én inkább néhány gyakorlati fogást ismertetnék azok alapján, amit az évek során tapasztaltam – mondja a szakember.

Úgy véli, hogy az első benyomás a legfontosabb. Mindig hallgassunk rá, mert ha már a bikát hosszasan kell nézegetni, jobb, ha inkább elengedjük. Mindig az összbenyomás alapján dönt, végigszalad rajta a tekintete, és ha azt látja, hogy a bika minden pontján mutatja a kort – azaz vastag a nyaka, lent hordja a fejét, morcos a tekintete, magas a marja, és csapott a fara – minden bizonnyal koros példánnyal van dolga.

A szeptember eleji időszak a fővadász szerint megtévesztő lehet, mert ekkor még döhérek a bikák.

– Mind kövér és vastag nyakú, így amikor megjelenik a bőgőhelyen egy erős, kitelt példány, a gyakorlatlan szemet könnyen becsaphatja. Akárcsak a távolodó bika agancsa, ami hátulról érdekes módon mindig nagyobbat mutat, mint amekkora a valóságban, ezért erre se alapozzunk – hívja fel a figyelmet Vilyevácz Zoltán.

A szakember elmondja, hogy a bika hangjából sem következtethetünk a vad korára; a mély hang a vendégnek ugyan nagy élményt jelent, de az agancs minőségéhez és a bika életkorához semmi köze nincs. A vad viselkedése azonban árulkodó lehet, és nem csak az adott bika, hanem a fajtársak viselkedését is érdemes figyelni.

– Ha a bőgőplaccon kint bőgnek a bikák, és egyszer csak elhallgatnak, odébbállnak, tudhatjuk, hogy a „placcbika” érkezik, ám ez nem minden esetben jelenti a legöregebb egyedet. Ezek inkább a középkor vége felé járó erősebb, agresszívabb példányok. Az igazi nagy öregek óvatosabbak, rejtőzködőbbek, de mindenképpen tiszteletet parancsolnak a többiek körében. Nem mérvadó az sem, hogy egy bikával mennyi tarvad tartózkodik, mert a sok tarvad inkább a bika temperamentumosabb vérmérsékletére utalhat.

A fővadász hozzáteszi azt is, hogy a mai kezdő hivatásos vadászoknak nincs könnyű dolga, mert egyre kevesebb valóban öreg – 13-14 éves – bikát láthatnak az erdőn…

A lapátos

A dámbikára vonatkozóan Poszpis Péter, a Gyulaj Zrt. kisdádi kerületének kerületvezető vadásza osztotta meg gondolatait az olvasókkal, aki eddigi pályafutása során több mint 500 lapátos elejtéséhez segítette hozzá a vendégvadászokat.

Arra a kérdésre, hogy milyen szempontokat vesz figyelembe, mielőtt engedélyt ad a bika elejtésére, a szakember így válaszol:

– Az ördög mindig a részletekben rejlik. A különböző egyedeket már barkában lehetőségünk van összehasonlítani a nyár folyamán, és megfigyelhetjük azt is, hogy az agancsfejlesztés tekintetében a kivételes bikák mennyivel járnak előrébb az átlaghoz képest. Ősszel ezeket a kiemelkedő lapátosokat keresem a barcogóhelyeken.

Az agancstő, illetve az agancs alakulása fontos támpont, ám a bírálatkor a szakember elmondása szerint nem hagyatkozhatunk kizárólagosan erre. Mindig az összképet kell nézni, és nem szabad ráfogni egy bikára, hogy öreg, pusztán azért, mert le van kopva a lapát hátsó élén a csipke. Nézni kell a szemág hosszát, a lapátél kopottságát, a csipkék meglétét vagy hiányát, megfigyelni, hogy a lapátban fent van-e az erő, vagy még lehet-e nagyobb az agancs jövőre. Nagyon árulkodó, ha „morcosan” néz a bika: ez abból adódik, hogy a koszorúk már annyira ülnek a fején, hogy a homloka a ráncosodott bőrtől szélesebbnek tűnik, és a szőr is bongyorabb rajta.

– Amikor megpillantom a bikát, a lapátokon túl a testi adottságait veszem alaposan szemügyre. A kitelt, faggyas test, a vaskos nyak egyértelműen mutatja, hogy jó koros bikával van dolgunk – magyarázza a szakember. – A habitus és az agancs alakulása mellett figyelni kell a vad viselkedését, mozgását is. Az idősebb bika mozgása kimértebb, megfontoltabb. Tapasztalataim szerint a korosabb egyedek inkább takarékoskodnak az energiával, ezért ha nincs tarvad a közelben, nem is nagyon barcognak, inkább pihennek és rákészülnek a küzdelmekre vagy a tarvad érkezésére.

A legkisebb agancsú

Hajba Balázs egy Vas megyei vadásztársaság területén évtizedek óta kíséri az őzbakra áhítozó vendégvadászokat, és több 400–500 gramm feletti érmes agancsos került terítékre a közreműködésével. A vadászember természetfilmeket is forgat, ez pedig nagymértékben elősegíti az elejtés előtti bírálatot.

– Az őz megmutatja magát jó lővilágban is, az életviteléből adódóan olykor egész nap kint tartózkodik a mezőgazdasági területeken. Március elejére kifejlődik az agancs, és noha még háncsban van, már láthatjuk, mire számíthatunk az előttünk álló idényben. Áprilisban megkezdődik a bakok közti rivalizálás, ilyenkor érdemes figyelni az egyes egyedek viselkedését. Az öreg és középkorú bakok a fajtársakkal kötekedőbbek, zavarás estén hamar eliramodnak, míg a fiatalok inkább kíváncsiak, futásnak erednek, de általában nem mennek messzire – magyarázza Hajba Balázs, aki hozzáteszi: – Az aganccsal kapcsolatban elmondható, hogy a legszélesebb agancsalakulási képe az őzbaknak van, ezért az agancs a korbecslésben nem feltétlen mérvadó. Tudvalévő, hogy a fiatal, szabályos agancsot viselő egyedek esetében az erő az agancs felső harmadában van – ekkor a rövid és tompa ágak is jellemzőek lehetnek –, míg az öreg bakoknál az erő az alsó harmadban tapasztalható, és az ágak rövidülnek, hegyesednek.

A helyes kormeghatározás a szakember szerint a szabályos hatos bakok esetében a legfontosabb, noha ez nem egyszerű feladat, tekintve, hogy az agancs nem feltétlenül utal a bak korára, és az ágak száma sem irányadó. A bakok 4-5 évesen rakják fel a legjobb agancsukat, majd kulminálnak, és az évek elteltével kezdenek visszarakni. A szakszerű és szakszerűtlen elejtésekre vonatkozóan biztos támpontot a hatósági bírálati rendszer szempontjai adnak.

– Az elejthetőséget illetően a szabályos hatos bakok esetében a legszigorúbbak a kritériumok, többek között a hosszú főágakkal rendelkező egyedek kímélendőek, és vadászatukkal meg kell várnunk a 6-7 éves kort – magyarázza Hajba Balázs.

A kormeghatározásban segítséget jelenthet az a tény, hogy elsőként az öreg bakok tisztítanak le, legutoljára pedig a fiatalok szabadulnak meg a háncstól.

– Mindebből – mutat rá a szakember – csak a korosztályra következtethetünk, semmiképpen nem a bak pontos korára, mert azt csak az íróasztal mellett lehet majd megmondani. A szőrváltás fokára bátran támaszkodhatunk, először ugyanis a fiatalok vedlenek, majd a középkorú és az idősebb példányok.

Fentiek mellett fontos, hogy összességében milyen a bak habitusa. A rövidnek ható, vastag nyak idős egyedre utal, de az „arcberendezés” is beszédes, hisz a fiatal agancsosoknak más a tekintete is.

– A vékony, nyúlánk testalkat az ifjabb egyedek sajátja, ám 3-4 éves korban a testalkatot illetően a bakok közt nincs nagy különbség, és az idős példányokra a kulmináció után szintén a vékonyabb alkat jellemző. Sok mindent mérlegelnünk kell tehát, és ne hamarkodjuk el a döntést!

A csigás

Hasonlóan nagy jelentőséget tulajdonít az állomány beható ismeretének Mesterházi József, aki szintén nem csak vadászemberként, hanem természetfotósként is járja az erdőt. A szakember 40 évet szolgált a Bakonyerdő Zrt. egykori Monostorapáti Erdészeténél. A muflonkos szakszerűtlen elejtéséért ugyan nem jár mínuszpont, de az alábbi szakmai szempontokat érdemes szem előtt tartani a puska elsütése előtt.

– A kos elejthetőségét elsősorban – a korral együtt – a csiga hossza határozza meg, ezért főként a szarvat szemrevételezzük, mert muflon esetében az egyértelműen meghatározza a kort is. A testalkat megfigyelésének akkor van jelentősége, ha valamilyen oknál fogva leromlott, beteg az egyed. A fiatal kosok testalkatra könnyen megkülönböztethetőek az idősebb fajtársaktól, a kímélendő 3-4 éves, 70–80 centiméteres csigahosszal rendelkező kosokon egyértelműen látszik, hogy zsenge korúak – magyarázza Mesterházi József. – Bírálatkor legegyszerűbb, ha a csiga hosszát az állhoz viszonyítjuk; tapasztalataim szerint a farkasgyepűi állomány nagy ívű csigáinak esetében a szarv hossza 85–90 cm, míg a kis ívű csigával rendelkező Kab-hegyi állomány szarvának hossza 70–72 cm-t sejtet az áll vonalában. A másik fontos viszonyítási alap a szemmagasság lehet: a farkasgyepűieknél bőven 90 cm feletti csigahosszra számíthatunk, míg a Kab-hegyen – a kisebb ívű egyedek esetében – szemmagasságban 82–85 cm hosszat sejtet a csiga.

5-6 éves korban a kos csigájának hossza eléri a maximumát, és 6-7 éves korban a vad elejthető, 7-8 éves kor után ugyanis már nem nő olyan ütemben a szarv, mint annak előtte; emellett a szarvtő elvékonyodik, és a szarvvégek elkezdenek töredezni.

– Véleményem szerint, egy 8 éves kost csak akkor érdemes bent tartani az állományban, ha nincs rá megfelelő vendég, és a csiga nagyon jó paraméterekkel rendelkezik: azaz hibátlan, jó ívű és 90 cm feletti – ezt még meg lehet reszkírozni –, de, teszem hozzá, kockázatos, hiszen bármi történhet vele, lebetegedhet, megsérülhet – mondja a szakember, aki hozzáteszi: a sérült, törött szarvú vagy nyakba növő csigával rendelkező egyedek viszont minden további nélkül elejthetőek.

A szín vonatkozásában kijelenthető, hogy a hófehér fejű kosok és jerkék általában öregek, de ez sem mindig igaz, mert a természetfotós elmondása szerint vannak olyan populációk, melyek eredendően világosabb színűek. A nyáj nagyságából viszont bátrabban következtethetünk a benne lévő kosok korára: a nagy csapatokban járó kosok – bár köztük lehet nagy – főleg a fiatalabb korosztályból kerülnek ki, míg az öregebbek inkább kettesével–négyesével járnak, viselkedésre pedig óvatosabbak, ám berregéskor az öreg kosok is a nagy létszámú csapatokkal vannak.

Az agyaras

Az öt nagyvadfaj közül talán a vadkan adja fel leginkább a leckét a kísérőnek; erről Major Tamás, a Koplán-Göröc Vadgazda Egylet fővadásza – egyben a hivatásos vadászok 2021. évi országos szakmai versenyének a győztese – beszélt, aki 25 éves pályafutása során számos tekintélyes kan elejtésénél volt jelen. Elmondása szerint nincs könnyű helyzetben az a kísérő vadász, akinek a kant adott helyzetben el kell bírálnia az elejtést megelőzően.

– A kan szinte mindig lutri, mert még jó fényviszonyok mellett – spektívvel szemlélve – sem könnyű megállapítani a korát, tekintve, hogy az idősebb példányoknak vastagabb az agyara, de annak sokkal kisebb része található az állkapocsban, mint fiatalabb társaiknak. Egy 4 éves kan esetében az agyarnak a kétharmada, az öreg kan esetében pedig csak a fele helyezkedik el az állkapocsban. Mindemellett még az sem feltétlenül igaz, hogy a nagy testű kan egyben öreg is, miként az sem, hogy a méretes kannak az agyara is hosszú. Nekem többnyire éppen az a tapasztalatom, hogy a terítékre került, igazán nagy testű kanoknak az agyarai általában nem voltak 20 cm-nél hosszabbak. A rekordnagyságú, egy vendégem által elejtett, 192 kg zsigerelt súlyú kannak az agyarhossza nem érte el a 20 cm-t; de a másik végletre is tudok példát mondani, mert az általam lövetett legnagyobb – 24,8 cm-es – agyarhosszal rendelkező vadkan testtömege csupán 75 kg volt – magyarázza Major Tamás.

Azt tehát, hogy a kan vajon mekkora agyarral rendelkezhet, csak nagyon hozzávetőlegesen lehet megmondani a terepen való bírálatkor.

Ami azonban elsőre szembetűnő lehet, és a szakember szerint valóban segít is a kormeghatározásban, az a vad habitusa, testalkata, fejformája, illetve a viselkedése. Utóbbi nagyon beszédes, hiszen először általában a 2-3 éves fiatal egyedek érkeznek meg a szórókra, mert a remetekan óvatos, és akár minden oldalról többször is körbejárja a lest, mire előmerészkedik.

– Egyszer egy öreg kan 23 percen át állt egyhelyben az erdőben; láttam a lábait, de meg nem mozdult, kivárta, míg biztonságban érezte magát! A fiatalok nem váratják így meg a vadászt. Ezeket a 2-3 éves példányokat viszont jó volna kímélni és ezáltal öregbíteni az állományt, mert az évek elteltével csak így lesznek igazi remetekanjaink, bár a mai, ASP-vel és vadkárral terhelt világban, a magas takarmányárak mellett ez a beszélgetés csupán fikció…

Forrás: Nimród