Agrojager OMVK ulesA Vadászkamara Elnöksége március 1-jén megtartott ülésén az idei, március 22-ei küldöttközgyűlés anyagait, előterjesztéseit készítette elő.

A szervezet vezetői egyebek mellett elfogadták az Etikai Szabályzat komolyabb szankciókat lehetővé tévő módosítását és a Vadászkamara bevételeinek racionálisabb elosztását szavatoló feladatarányos finanszírozás megújítását is támogatták.

Az ülésen, amelynek az érdekképviselet székhelye, a hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum épülete adott otthont, a 22 elnökségi tagból 19-en voltak jelen. A napirendi pontok előkészítése megtörtént, a végleges döntést az országos küldöttek hozhatják majd meg.

Dr. Jámbor László, a Vadászkamara elnöke az írásban előzőleg megküldött anyagokat néhány ponton szóban egészítette ki. A szervezet vezetőségének a feladatarányos finanszírozás átdolgozására tett javaslatát ismertetve kifejtette:

  • az elképzelések szerint a bevételekből a vadászkamarai tagdíj a továbbiakban is a vármegyei Területi Szervezeteknél maradna;
  • a vadászati engedélyek díjából befolyó bevételek a jövőben teljes egészében a Központhoz kerülhetnek, hiszen ezek kevésbé biztosak és tervezhetők,illetve nem állnak rendelkezésre már év elején, ellentétben a tagdíjból és a vadászjegyek díjából származó bevételekkel;
  • a vadászjegyek díjából származó bevételek elosztása pedig a vadászok vármegyei létszámához igazodva sávosan történhet, oly módon, hogy – a tagdíjakat is figyelembe véve – egyik Területi Szervezetnek sem lesz a korábbiaknál kevesebb a bevétele. Így az a továbbiakban is fedezi a működési költségeket, valamint a saját forrásból korábban is elvégzett, rendszeres feladatokat.

A pénzügyeknél maradva az elnök elmondta: a Hivatásos Vadászok Eszközbeszerzési Programját – amelyet 2022-ben és 2023-ban is meghirdetett a Vadászkamara, és amelyre pályázati rendszerben összesen több mint félmilliárd forintot biztosított a szervezet – idén nem hirdeti meg az érdekképviselet. A döntés egyik oka a pályázati kedv visszaesése: míg az első évben a kihasználtság még 89%-os volt, a másodikban csak 72%-os. (A program eredményiről részletesen beszámoltunk a Nimród Hírlevél 2022 novemberi és 2023 decemberi számában).

Az Országos Vadgazdálkodási Alap viszont a tervek szerint 2024-ben is pályázható lesz, a keretösszeg 500 millió forint. A kiírást idén átdolgozza a Vadászkamara Központjának Vadvédelmi és Vadgazdálkodási bizottsága, figyelembe véve, hogy tavalyelőtt komoly forráshiány, míg tavaly kihasználatlanság jellemezte az Alap működését. Az optimális kiírási feltételeket szem előtt tartva változhat a kötelező önrész aránya, illetve a célterületekben is eszközölhet változtatásokat a szervezet, szem előtt tartva, hogy a pályázati kiírást egyszerűbbé, átláthatóbbá kell tenni és a bírálat szempontjából rugalmasabbá.

A szervezet kiemelt céljairól – a hivatásos vadászok szakmai felkészültségét és munkafeltételeiket javító kezdeményezésekről és az „Ismerd meg a vadászokat!” ifjúságnevelési programról – szólva dr. Jámbor László elmondta: ezeket a Vadászkamara központja a jövőben is prioritásként kezeli. Az utóbbi égisze alatt megjelenő, nagysikerű „Kisvadász” gyerekeknek szóló ismeretterjesztő és foglalkoztató füzetek kiadását 2024-ben is tervezzük folytatni.

Szintén a gazdálkodást érintő javaslat a szervezet Alapszabályának olyatén módosítása, hogy a jövőben a Küldöttközgyűlés által a célfeladatokra jóváhagyott összegek maradványait az Elnökség saját hatáskörben csoportosíthassa át más (de nem új!) feladatokra. Ez a változtatás gyorsabb reagálást, rugalmasabb gazdálkodást tenne lehetővé.

A szervezet tavalyi gazdálkodásáról szóló beszámolóhoz Bajdik Péter főtitkár fűzött hozzá néhány gondolatot. Mind elmondta, a Vadászkamara központja igyekezett olyan mederben tartani a költségvetését, hogy az feladat- és tartalékorientált, valamint költséghatékony maradjon. Ennek köszönhetően sikerült is a gazdasági nehézségekkel alaposan megterhelt 2023-as évben is fenntartani a korábbi eredményeket. A Felügyelőbizottság elnöke, Imre János hozzászólásában arról tájékoztatott, hogy az általa vezetett testület megerősíti az elmondottakat, így a beszámolót elfogadásra javasolta.

Vadászetikai kérdések

A Vadászkamara Etikai Szabályzatának javasolt módosítását dr. Bárándy Péter, az Országos Etikai Bizottság elnöke ismertette.

  • A jelenlegi előírások szerint megrovásnál súlyosabb büntetés etikai vétségért csak akkor szabható ki, ha valaki a vadászetikai szabályokat ismételten és súlyosan sérti meg. A Bizottság javaslata szerint az „és”-t „vagy”-ra kellene cserélni. Mivel a szabályt a Vadászkamarai törvény is tartalmazza, a Szabályzat módosítását a Vadászkamarai törvény szükséges módosításának kell megelőznie – ezt a szervezet Központja kezdeményezni fogja a jogszabályalkotónál.
  • Az Etikai Kódex előírásait megsértő vadászokkal szemben jelenleg csak megrovás alkalmazható. Mivel az elmúlt években bebizonyosodott, hogy ez a szabályozás túl enyhe, a Bizottság javasolja a vonatkozó rendelkezés eltörlését.
  • Mindezen túl a Bizottság gördülékenyebbé tenné az eljárásokat azon esetekben, amikor több, különböző vármegyékben nyilvántartott vadász közösen követ el vétséget. Eddig minden személy esetében a lakóhelye (és a vadászjegyváltás) szerinti vármegyében folyt eljárás, a javaslat szerint ilyen esetben egyetlen vármegyei Etikai Bizottság lenne az illetékes, amelyet az Országos Bizottság elnöke jelölne ki.

Az Országos Etikai Bizottság munkájával kapcsolatban Bajdik Péter főtitkár kiemelte, megköszönve dr. Bárándy Péter munkáját: a grémium, mint másodfokú testület munkája igen precíz, a tagok olyan döntéseket hoznak, amelyek adott esetben bíróság előtt is megállják a helyüket.

Egyebek

A fentieken túl az elnökség – egyéb témák megvitatása mellet – döntött az Országos Vadgazdálkodási Alap pályázati döntésekkel szembeni felülvizsgálati kérelmekről (a legutóbbi kiírás eredményeiről ide kattintva olvashat), elfogadta a hatvani Vadászati Múzeumot működtető, 100%-ban a Vadászkamara tulajdonában lévő Széchenyi Kft. 2023. évi szakmai és pénzügyi beszámolóját és 2024-es üzleti tervét is és megvitatott egyéb, a cég gazdálkodásával összefüggő kérdéseket is.

Döntés született arról is, hogy a kiadni tervezett, új, vadászvizsgára felkészítő tankönyv megjelentetését az Elnökség elveti. Ehelyett a Vadászkamara a közeljövőben megfontolja, hogy érdemes lehet-e egy komplex, online (így szükség szerint gyorsan módosítható) tananyagot összeállítani a vizsgára készülők számára. Abban a jelenlévők egyetértettek, hogy vizsgáztató szervezetként a köztesületnek szüksége volna olyan tananyagra, amely kifejezetten a vizsgához szükséges információkat foglalja össze.

A 2024. március 22-ei küldöttközgyűlés összes anyaga elérhető ide kattintva

Forrás: OMVK / Agrojager