Azt gondolnánk, napjainkban Gemenc alkalmas hely lehet arra, hogy elrejtőzzünk a mindennapok zajai elől. Fülünkre húzzuk a természet virágrétes paplanját, és a pörbölyi vadászházban már semmit nem hallunk a nagyvilág háborgásából. Hát nem így áll a dolog. Manapság már a világ legelrejtettebb zugába is pillanatokon belül elérnek a hírek. A külföldi vadászok nézik a CNN híradóját, és amikor azt látják, hogy részvényeik meredeken zuhanni kezdenek a tőzsdén, összecsomagolnak, és az első géppel hazarepülnek. De figyelni kell a pénzpiac mozgására a házigazdáknak is. Két dán úriember érkezett Gemencre, egy utazási iroda közvetítésével. Már éppen indulni készültek a területre, amikor híre jött, hogy otthon, Hamlet országában, csődbe ment az utaztatójuk. A vadászmester illedelmesen közölte a szomorú tényt a vendégekkel, akik rövid gondolkodás után úgy döntöttek, mégsem térnek haza üres kézzel, zsebből állják a költségeket - s vállra akasztották a puskát.
Fotós kollégámmal mi a részvényeinket biztonságban tudtuk, így elfoglalva szobáinkat, már az első délután kocsira szálltunk, és Lajos, valamint Pejkó „két lóerejével" vadlesre indultunk. - Azt valamennyi zöld ruhás tudja, hogy a gemenci vadászat olyan a „vadkergetések" sorában, mint a táncmulatságok között, teszem azt, az Operabál. Hát valóban így van, ez nem szóbeszéd! Alig tettünk meg néhány száz métert, amikor Lajos hegyezni kezdte a fülét, mire kísérőnk, Gyöngyös István az erdő felé mutatott: néhány türelmetlen fekete vadmalac várta már a vacsorát, pedig a nap még magasan állt. A vadász leszállt a bakról, és szórni kezdte a kukoricát, mire az aprónépek, anyjuk igen heves figyelmeztetése ellenére is, kijöttek a rejtekhelyről, és szedegetni kezdték a csemegét. Később egy kan is feltűnt a háttérben, és nekem bizony viszketni kezdett az ujjam a puska ravaszán... A szarvasok vályúba kapták az elemózsiát, tudták is a házirendet, érkezésünkkor már fél tucat komoly bika álldogált a közeli szálasban. A lovak fülét kellett figyelni, amikor kihegyesedett, biztos, hogy a bokrok alatt vaddisznók ejtőztek.

- Ne félj, nem állnának ilyen nyugodtan, ha gyalog jönnénk - mondta István, utalva ezzel az állatvilág egyetemes és megbonthatatlan barátságára.
Benn, a vadászházban mi másról esett volna szó, mint emlékezetes vadásztörténetekről. Bár a Gemenc Zrt. bevételének nyolcvan százalékát az erdőgazdálkodás adja, mégis a térség a húszszázaléknyi bevételt hozó vadgazdálkodásáról híresült el. Kezdetben a farkasok lakta mocsaras, szittyós ártéri erdők bújtatták az itt lakókat a török háborúk idején. A hódoltság után szerbek, sokácok telepedtek meg a vidéken, hozzájuk csatlakoztak a Rajna mellékéről betelepített bajorok. A Duna szabályozása barátságosabbá tette a tájat, kiirtották a farkasokat - volt olyan év, amikor hétszázat ejtettek -, s a kordába szorított folyó mentén megéltek a nemes vadak. A Monarchia főrendjei - férfiak, nők, elszánt koedukációban - szívesen durrogtatták errefelé a puskát. A bellyei vadászatoknak rangja volt, a trófeákat pedig az 1907-es országos kiállításon külön pavilonban mutatták be. Megfordult itt Ferenc József, II. Vilmos német császár, Ferenc Ferdinánd, a trónörökös, XIII. Alfonz spanyol király - és a vadászok királya, Széchenyi Zsigmond gróf. Trianon aztán elvitte a vadászbirodalom nagyobbik felét, a szerb királysághoz került, majd Jugoszlávia része lett.

A második világháború után a határőrség rendezkedett be a karapancsai kastélyban, majd tulajdonváltások követték egymást, de már döntően az erdészszakma volt a gazda az ártérben. No meg a politika! Beszélgetőpartnereinkkel szinte a jelenhez értünk. A hatvanas évek elején megalakult az Egyetértés Vadásztársaság, melynek tagjai a következők voltak: Apró Antal, Balassa Gyula, Benkei András, Biszku Béla, Cseterki Lajos, Czinege Lajos, Fehér Lajos,  Fock Jenő, Földes László, Gáspár Sándor, Kádár János, Losonczi Pál, Nezvál Ferenc, Németh Károly, elnök, Papp János, Szabó Zoltán (orvos), Szűcs Ferenc, Tömpe István. A belső fenntartás költségeit 100 forint tagdíj fedezte... Egyébként a protokollvadászatoknak szigorú rendje volt: reggelente már ott feküdt az igazgató asztalán az erdő vadtérképe, ehhez passzították az érkező vadászt. Gyöngyös Istvánhoz egyszer egy nyugdíjas minisztert utaltak, feleségestől, hozzá az utasítás ez volt: „süket, rosszul lő, és nem szeret gyalogolni." Nosza, hamar két fotelt, a kísérők farönknek támaszkodva szurkoltak, hogy jöjjön a várt vad. Jött is egy 11 kilogrammnyi fejdíszt viselő bika, amit a nyugállományú miniszter egyetlen lövéssel leterített. Mi lett volna, ha még jól is lő? Szép trófeákban Gemencen soha nem volt hiány: Szálkán 1891-ben, Kazukon 1946-ban, Karapancsán 1986-ban esett világrekorder gímszarvastrófea. Az idei teríték 169 bika, melyből 20 volt az aranyérmes. A külföldiek szép summát hagytak itt érte.

Másnap gépkocsiba ültünk, és Fodermayer Vilmos vadászati osztályvezetővel Lenesre indultunk. Gemenc kapcsán méltatlanul kevés szó esik az apróvadról, pedig itt van a legnagyobb fácántörzsállomány az országban. Ami pedig a foglyot illeti, szép küldetést vállaltak: élére álltak a visszatelepítési programnak. Valamikor százezerszámra éltek a határban a vadászok által annyira kedvelt madarak, aztán a vegyszerezés és a monokultúrás gazdálkodás kiirtotta őket. Árva Károly irányításával szeretnék visszaédesgetni őket a kisparcellákra, ahol már nyugodt élőhelyet találnának. A lenesi fogolytelepen 2000 madarat nevelnek, majd engednek szabadon kínos műgonddal. Ennek húsz százalékát vadásztatják vissza, a galambnál kisebb madár darabját 25 euróért.
Hát persze, hogy Árva Károly is felemlegetett legendás vadásztörténeteket. Azt még a szakmában is kevesen tudják, hogy 1986-ban, Lenesen esett fácánból a világ legnagyobb terítéke. Reggel fél nyolctól délután háromig 12 puska 8694 fácánt ejtett, hét hajtásban! Az országos csúcsot ekkor állította fel Gáspár Sándor, 1600 madárral. Kádár János úgy 5-600 fácánt ejtett. A szakszervezeti „főmuftinak" töltő rakta a lőszert a csőbe, az „öreg" viszont a kabátzsebben hordta a muníciót. Igaz, egy kormányőr vigyázott arra, hogy a zseb mindig tele legyen...

Jólesne még elmerülni a vadászsztorik áradatában, ám túl az ártéren pénzügyi világválság dübörög, megkérdeztem hát Fodermayer Vilmost, őket miként érinti a gazdasági elbizonytalanodás? Mint kiderült, az erdő mélyén sincs teljes biztonság: spanyol csoportok mondták le a szervezett vadászatokat, a 33 ezer hektárnyi erdőterületre épülő fűrészüzem termékeiben pedig a külföldi vevők mostanság gyakrabban találnak kifogást. A kisebb hibák eddig elcsúsztak, most viszont alaposan megnézik a vásárlók, mire adják ki a pénzt. Megrendítő csapás eddig nem érte a zrt.-t, de a spórolást az emberek minden bizonnyal a szórakozásnál kezdik majd... Arról már nem is beszélve, hogy egy árvíz felmérhetetlen pusztítást okozhat a vadállományban. Két évvel ezelőtt valamennyi vadmalac elpusztult, de százával hullottak el szarvasok is, vagy menekültek el a környékről örökre. Az már a gazdálkodás érdeme, hogy egy-egy csapás után sikerül újra és újra talpra állni.

Búcsúzóul egy megkésett meghívásnak tettem eleget. Party Pista bácsi, a keselyűsi neves vadászati szakember a háború után Vily-pusztán töltött néhány évet, amolyan száműzetésben. Családunk ekkor került vele vadászbarátságba, innen volt a mindenkori keselyűsi invitálás. A készülődésnél soha nem jutottam tovább, most viszont a vadászház falán már egy emléktáblát találtam: „Itt élt és dolgozott Parthy István vadgazda 1951-től 1974-ig." Pista bácsi szerette az életet: a cigarettát, a méregerős halászlevet, a
szekszárdi borocskát. Amikor nekiveselkedett a lángolóan csípős hallének, így biztatta magát: „Megesszük, ha megfeküdjük is!" Kádár János meglátogatta a szekszárdi kórházban, és azt mondta neki a betegágyánál: „Vigyázzon magára, Party!" Késő volt.
A hírek szerint felvetődött annak a gondolata, hogy a Duna ülepítője lenne itt a jövőben, így örökre víz alá kerülne a hullámtér. Gemenccel történelmünk egy különleges darabját öntené el az ár, márpedig ez a kincs nem kerülhet hullámsírba!

Forrás: Szabad Föld