Jaj annak, aki sebzett vadkan útjába kerül, ezt tudjuk történelmi tanulmányainkból is. Kivételek azonban akadnak, Varga Attila például - ha súlyos sérülésekkel is - túlélt egy ilyen találkozást. Az pedig már a sors különös fintora, hogy a férfi az eset óta vaddisznókat tenyészt.

- Néha órákig gyönyörködöm bennük, nincs előítéletem velük szemben: a történtek ellenére kimondottan szeretem őket. Picin és csíkosan, s kifejletten egyaránt - indokolt a közelmúltbeli falujárás alkalmával, miközben kisfiával, Bencével a hatalmas koca fejét simogatta. A dagonyákkal teli udvarban élő állat pedig csöppet sem volt agresszív, sőt! A Malacka névre hallgatva futott a gazdikhoz, s szinte szemmel láthatóan élvezte, mi több, igényelte a borzolgatást.

- Persze, haragudhatnék is rájuk, lenne rá okom - folytatta, felidézve az 1988 novemberében történt vadászbalesetet. - Hajtottunk, s a sűrűből váratlanul előbukkant egy hatalmas, sebzett vadkan. Menekülésre gondolni sem tudtam, oly hirtelen nekem támadt. Súlyos sérüléseket okozva, mélyen megvágott a hatalmas agyarával, az oldalamon és a lábamon több tízcentis sebet szakított. Utóbbi majdnem az életembe került, az orvos elmesélte, hogy az artéria mellett pár milliméterrel hatolt a húsomba a húsz centi hosszú agyara. Ezt - mivel helyi érzéstelenítés volt - láttam is: a húsomban ott lüktetett az ér. Az esetre visszatérve, a vadkannak a több seb nem volt elég, a szájába vett, s vitt egy kört. Magamnál voltam, ütöttem a fejét, de ez semmit nem ért. Ha nem érnek oda a vadászok, búcsút mondhattam volna az életemnek. Műtétek sora és kéthetes orvosi kezelés után hagytam el a kórházat. Lábadozás közben egyetlenegyszer álmodtam az esetről, igaz - ezt a szobatársaim mesélték -, órákig küzdöttem a vadkannal, kiabáltam, harcoltam. Azóta nem gondolok a balesetre. Sőt, utána egy hónappal már hajtottam, sokan csodálkoztak is, hogy nincs bennem egy csepp félelem se. Egyet azért elárulhatok: amikor hónapok múlva ugyanabban a sűrűben hajtottunk, amiben a támadás történt, bizony meg-megremegett a lábam, s elgondolkoztam: könnyen meghalhattam volna.

Szerencsére a sors nem így akarta, Varga Attila pedig később még közelebbi, a korábbi esetnél jóval biztonságosabb kapcsolatba került a vaddisznókkal.

- Lehet, érdekesen hangzik, kőműves vállalkozóként dolgozom, huszonöt éve vadászom, hajtóként tevékenykedem, négy éve pedig vaddisznókat tenyésztek. Mindez jól összefér, semmi problémát nem okoz a szakmák különbözősége - mondta nevetve, megmutatva az udvart, melynek elkerített területein húsz süldő, két koca, s egy termetes vadkan szaladgál. - Utóbbi három vad jelentette a törzsállományt, s talán mondanom sem kell, az induláshoz rengeteg iratot, engedélyt kellett beszerezni. Hajtásban elesett kocák malacainak nevelésére kaptam engedélyt, aztán indult a szaporítás. Az első elléseknél (a vemhesség ideje kereken százhúsz nap) 3-4, majd a továbbiaknál 6-7 malac született. Őket nevelgetjük, segít az egész család, a feleségem és a fiam. E munkában nincs szünet, hétvége, ünnep, naponta másfél órás feladatot jelent az etetés, nem beszélve a takarításról és az almolásról. Meg a nyári itatásról, locsolásról, ami szintén hatalmas munka. Kukoricát, zabot, búzát és árpát, valamint száraz és zöld lucernát kapnak, az étvágyuk kiváló. Eldagonyáznak, jól érzik magukat, talán azért, mert nyugodt körülmények között élnek. Itt születtek, ők amolyan házi vaddisznók. Minket szinte szülőnek fogadtak el, a kezünkből esznek, az idegeneket azonban nem szívesen látják, jobb, ha nem mennek be hozzájuk. Ha mégis megjelenik valaki a kerítés mellett, csoportba verődnek, látszik, hogy ösztönösen védik egymást. A süldőket amúgy a 3-4 ezer hektáros vaddisznós kertek vásárolják meg, viszik el, őszintén megmondom, nem is akarom tudni, mi lesz a sorsuk. Egy biztos: e helyeken jó pénzért vadásznak rájuk. Amúgy ezt nem tartom igazi vadászatnak. Míg ugyanis a vad az erdőben esélyt kap a menekülésre, a bezárt kert, a kerítés ezt nem adja meg számára. De hát manapság rendkívül üzleties világot élünk. Bár ez sem megy már annyira, mint korábban, fejlesztést nem tervezünk, a szinten tartás a célunk.

Valamiből azonban élni kell, s bizony nem utolsó dolog, ha valakinek a hobbija a munkája. Az anyagias világ tehát Varga Attilát is érinti, hiszen a vadhajtások aktív közreműködője.

- A tevékenységet nem nagyon vagy inkább egyáltalán nem tudták értelmezni, így máshová nem sorolható szabadidős tevékenységre kaptam vállalkozási engedélyt. Hajtásban egyébként ma már csak vaddisznó és róka lőhető, előbbi nagyon elszaporodott. Köszönhető ez annak is, hogy a termőföldeken sok termény marad, ami kiváló takarmányt jelent számukra. A hajtásra van igény, sok hazai és külföldi (német, osztrák, spanyol, olasz) vadász jön, nem titok, legtöbbjük gazdag. Három területen hajtunk, alkalmanként hét-nyolc alpesi kopóval, ahogy többen hívják, tacskó kopóval. A feladatunk, hogy a megsebzett vadakat a vadászok elé tereljük, majd terítékre hozzuk. Mindehhez pontos tervet kell készíteni, s amint azt már meséltem, nem egy veszélytelen feladatról van szó.

Az emlékezetes vadkan mellett egy szarvassal is meggyűlt Varga Attila baja. Az állat egy hajtás során nekiugrott, s alaposan felszakította a fejbőrét.

- Ennek ellenére nem tervezem, hogy a jövőben házi szarvasokat is tenyésztek - tette hozzá nevetve, a vaddisznókalandra utalva.

Forrás: Zalai Hírlap