A lövés fontos része a vadászatnak, de nem a lényege. Bodrogi Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt aligha kell bemutatni. Azt, hogy vadászik, többé-kevésbé mindenki tudja. A Nemzet Színészéről az is köztudomású, hogy nemcsak űzni, hanem főzni is szereti a vadat. Nehezen tudtunk időpontot egyeztetni.  Sokat dolgozik mostanában, vagy inkább a vadászatnak hódol?
- Sajnos nem sok időm jut a vadászatra, sokat próbálok. Nemrég mutattuk be a Nemzeti Színházban a János vitézt, amiben a francia királyt játszom. Van az embernek egy főfoglalkozása, és van egy szerelmes szenvedélye, amire ha jut egy kis ideje, természetesen szívesen kihasználja.
- Előszeretettel dolgozik a konyhában is. Mit főzött utoljára?
- Kocsonyát.
- És vadból?
– Legutoljára fácánlevest és Őzpörköltet készítettem.
– A pörköltet hagyományos módon készíti, vagy van valami különleges, jól bevált receptje?
- Az őzpörkölt készítésénél is eljárhatunk a megszokott módon: feltesszük - mondjuk bográcsba - a zsírt, a hagymát, a húst és a fűszereket, majd készre főzzük. Na most, én nem így csinálom. Alulra teszem a csontos részeket és a zsiradékot, utána egy sor hús, egy sor összevágott zöldpaprika, paradicsom, felkarikázott hagyma, bors, só, egy csöppnyi babérlevél, meg még egy pár fűszer. Aztán megint egy sor hús, zöldpaprika, egymásra rakva az előbb említett összetevőkkel. Felrakjuk a bográcsot a tűz fölé, és abban szépen lassan készre főzzük. Vizet nem kell beletenni, mert a hús főzés közben kiengedi a levét és a végére csodálatos finom, sűrű szaftja lesz. A pirospaprikát csak a végén adom hozzá, amikor már megfőtt a hús. A legvégén teszek bele egy pohárka vörösbort, azzal még egyet rottyantunk rajta, és ezután kész a csodálatos őzpörkölt. Isteni finom szokott lenni, de én még pluszba szoktam beletenni erős paprikát is, mert szeretem a csípőset. Köretként lehet hozzá készíteni főtt burgonyát, vagy aki úgy szereti, eheti csak kenyérrel is.
– Ez nem hangzik rosszul.
– Ha ezt így elmesélem, mindig mindenki éhes lesz.
Főzésnél melyik vadat részesíti előnyben?
– A legfinomabb a dámborjú, mindegy, mi készül belőle (akár még kolbászba is tölthetjük), utána a gímborjú és a vadmalac következik. A fácán is finom tud lenni, ha jól van elkészítve, de mondhatnám a vadkacsát vagy a vadlibát is, pláne ha fiatal, és nem valami öreg gúnár.
– És a vadászat? Van kedvenc vadfaja, amire szívesen vadászik?
– Én vadászni szeretek, az, hogy milyen vad, nekem teljesen mindegy. Én a vadászatot szeretem, a vadászokat, a környezetet, a hangulatot, a vadászház hangulatát, az ott eltöltött órákat, kis poharazgatásokat, a vadászatok előtti és utáni beszélgetéseket, amelyek abszolút feltöltődést biztosítnak a mindennapok rohanásában.
– Merre járt legutóbb?
– Nemrégiben a gyönyörű zalai dombok között, Németfalu határában vadásztam Kálinger Roland plébános úr, népszerűbb nevén Rozsé atya vendégeként.
- Sikerült valamit terítékre hoznia?
- Sajnos nekem nem sikerült lőnöm semmit, ezúttal elkerült minden vad. De nem bánom, mert jól éreztem magam. A lövés, a vad terítékre hozása nagyon fontos része a vadászatnak, de nem a lényege.

Forrás: Magyar Nemzet