A verbőci és feketepataki vadásztársaság több szempontból is rendhagyó kompánia, hiszen mindössze 17 fős, amolyan "családias" társulat rója arrafelé a mezőket. Ennek persze megvan az az előnye, hogy a "belső orvvadászat" szinte ismeretlen jelenség. A verbőci nimródok ugyanis alaposan megnézik, kit engednek soraikba. Nemrégiben pedig egy érdekes döntéssel lepték meg a járási és megyei vadászati szerveket. Szakítottak azzal a kimondatlan alapelvvel, mely szerint egy vadásztársaság elnöki posztját csak sok évtizedes tapasztalattal rendelkező "zöldkalapos" töltheti be. Kész Attilát, a társaság egyik legfiatalabb tagját választották elnökké. Döntésük mögött valószínűleg "az új söprű jól seper" elv volt, de vajon mit gondol erről az érintett.

– Nem mondom, hogy nem leptek meg a fiúk – kezdte mondandóját a mindössze 28 éves vadászelnök –, amikor amolyan születésnapi meglepetésként nekem szavaztak bizalmat. De az is igaz, hogy az elmúlt egy évben – mióta Szászen Mihály, régi vezetőnk kamionsofőrként keresi kenyerét és igen kevés ideje marad a közös ügyekre – amolyan ügyvezetőként én intéztem az adminisztrációs és szervezési feladatok zömét. Mihály mellett alaposan beletanulhattam a dolgokba, és mint kiderült, ő ajánlott erre a posztra.

– Most, amikor egyre komolyabb viharfelhők gyülekeznek az ukrán vadászok feje fölött, mit tart a legfontosabbnak?

– Ami a viharfelhőket illeti, sajnos igaza van, mert 2012-ben lejárnak a vadásztársaságok területbérleti szerződései és nem lesz egyszerű megújítani azokat. Sajnos egyre erősödik a vadászellenesség, és amikor "legyilkosoznak" bennünket, sokan csak azt feledik, hogy vadászok nélkül már rég nem lenne vad sem. Ennek legjobb példája talán az volt, hogy amikor 2007-től igen szigorúan kezdtük "igazoltatni" a határban kóborló ebeket és házimacskákat – az adott évben 49 kutya és 11 macska került puskavégre 1800 hektáros területünkön –, hatalmas volt a felháborodás a falvakban. Szereztünk ugyan egy csomó haragost, de egy évre rá már csak 29 kóbor eb került utunkba. Az addig igencsak gyér mezei nyúl állományunk olyan örvendetes gyarapodásnak indult, hogy idén a törzsállomány veszélyeztetése nélkül is 97 tapsifülest lőhettünk. Ez a mi viszonyaink között nem rossz. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egyre jobb a fácánállományunk is, elmondhatom, megérte sintérkedni, mert eredményeink egyértelműen az elvadult házikedvencekkel történt leszámolásnak köszönhetők. Bár ami a fácánokat illeti, volt még egy trükkje az állomány gondozásának.

– Nevezetesen...

– Sokáig az volt a gyakorlat, hogy a vadetetést, főképp a szemes termény kihelyezését, a téli hidegek és az első hó idején kezdték meg a vadászok. Mi viszont rájöttünk, hogy ez nálunk nem kifizetődő. Az etetést már a kukoricatörés idején meg kell kezdenünk, hogy a fácánok helyben maradjanak és ne vándoroljanak el a szomszédos, búvóhelyekben gazdagabb területekre.

– Nagyvadállománnyal nem számolnak?

– Területünkön néhány őztől eltekintve nincs nagyvad. Néha a salánki erdő irányából belátogat egy-egy disznó, de ezek az agyarasok elejthetetlenek, mivel nálunk nincsenek összefüggő erdőségek, ahol hosszabb időre tanyát verhetne a disznó. Különben nem is szeretnénk olyan disznóállományt, mint amilyen a Tisza túlpartján boldogítja a farmereket, mert az egyrészt komoly károkat okozna a mezei nyúl és földön fészkelő madarak populációjában, no meg a gazdák sem repesnének a vadkártól.

Itt szeretném megjegyezni, hogy felénk a róka is nemkívánatos egyén, ezért a szomszédos tiszakeresztúri vadászokkal rendszeresen kotorékozunk. Szerencsére Mihajlo Roman tiszakeresztúri vadász – civilben polgármester – kiváló jagd terrierekkel rendelkezik, és évente egyszer-kétszer közösen szoktuk kajtatni a rókalyukakat.

Forrás: Kárpátinfó