Összeszedjük a legszükségesebbeket, egy kellően leharcolt és sokat látott laposüvegből megisszuk az áldomást, hátunkra kanyarítjuk a hátizsákot, majd irány a hegy. Hó alig van, csak itt-ott virít egy két világos folt. Csendben baktatunk felfelé, hallgatjuk a téli erdő neszeit. Az erdészházat elhagyva sorompóra akadunk: a hajdani kisvasút sínjeiből összetákolt kapu gondosan lezárva áll. Gyermekkorom óta sokadszor gondolkodom el azon, vajon miféle beteg elme lehetett, aki megszüntette a Börzsönyt behálózó keskeny nyomközű hálózatot?
Váratlan zörgés tépi szét gondolataim fonalát: ismerősöm törölgeti homlokát. Lehúzza kabátja cipzárját, sálát, kesztyűjét zsebre gyűri. Csatlakozom a vetkőzéshez. S ha már megálltunk, előkerül a laposüveg, további néhány korty nedű csúszik le torkunkon. Ha így folytatjuk, Csóványos közelében ürül majd ki a flaska. Ez így jó, hiszen a visszautat bő négy órára tervezzük – ennyi idő leteltével már nyugodtan merünk a kormány mögé ülni.
Kirándulásunk a hiúznak (Lynx lynx) szól. Őt szeretnénk lencsevégre kapni. E ragadozó a balkáni oroszlán kihalása óta Európa egyetlen nagymacskája. Neve kiváló látására utal. Anno, amíg az emberi kapzsiság tönkre nem tette élettereit, szinte egész Európában előfordult. Ám a mértéktelen vadászat és erdőirtás miatt mára csak néhány, egymástól messzire eső, szigetszerű állománya maradt fenn a Kárpátokban, a Balkánon, Északkelet-Európában – és nálunk, a Zempléni-hegységben, meg újabban a Börzsönyben. Igaz, a Trianon előtti ország területére csak viszonylag későn, a nyolcvanas években szivárgott át néhány kárpáti hiúz a Felvidékről. Okos vadászemberek cikkeiben azt olvastam, e nagymacska – amelynek eszmei értéke félmillió forint – jelenléte a vadállományra nézve örvendetes, hiszen elsősorban a gyengébb és sérült szarvasokat és őzeket vadássza le, így gátolván a selejt elszaporodását. Amúgy nem finnyás, a szarvasbogárral is beéri. Leginkább a zárt, sűrű aljnövényzetű és ember által nem járt hegyvidéket kedveli. Mint minden macska, szeret sütkérezni. A Börzsönnyel jól járt, hiszen ez hazánk legnagyobb, összefüggő, lakatlan erdősége – ahol, nem mellékesen, kiváló napozósziklák is rendelkezésére állnak. Méretei tekintélyt parancsolóak: testhossza elérheti a százharminc, marmagassága a nyolcvan centimétert, súlya negyven kilogramm. Kiválóan úszik, s a két méter magas kerítés sem állja útját. Bámulatos távolugró: a nyolc-tíz méter széles patakmedreket egyetlen lendülettel képes leküzdeni. Bundája pettyes, szakálla van, fülei hegyén pedig szőrbojt ékeskedik. Nősténye hatvan-hetven napos vemhesség után két-négy utódot hoz világra. Vadon egy-másfél évtizedig él. Módfelett óvatos. Döntően éjjel jár, s mivel első osztályú szemekkel és irigylésre méltó füllel szerszámozta föl a Teremtő, megpillantása felér egy lottó ötössel. Ismerősöm szerencsés flótás: eddig két telitalálata volt.
A Csóványos környéke csendes, ember sehol. Letelepszünk egy helyre, amelynek közelében kísérőm szerint jó eséllyel jöhet hiúz. Valami tanyahelyet emleget, ahova reggel visszavált e csodaállat. Három órát fagyoskodunk egy bokor tövében – ám cinkéken kívül egyéb élőlényt nem látunk. Lefelé tartva biciklis emberbe botlunk: hátizsákjából negyvenszeres nagyítású gukker kandikál kifelé. Barátságosan köszöntjük egymást, kiderül, hogy ő is nagymacskalesen járt. Két éve kajtatja – eredmény nélkül. De nem adja föl.
Királyrét, búcsúzás. Ismerősöm fogadkozik, legközelebb bizonyosan több szerencsével járunk. Miközben kocsim felé baktatok, eszembe jut egy zempléni természetvédelmi őr kalandja. A férfit arról faggattam, látott e már hiúzt? "Hat éve lesegetem, de először tegnap sikerült megpillantanom. A kislányomért mentem a szomszéd faluba: ott ült az út szélén, és bámulta a kocsimat"– hangzott a felelet. Ezek szerint még jöhetek párszor, mire sikerrel járok.Forrás: Magyar Hírlap