Ősztől vadászok lesik a gímbikát, míg februártól már az agancsgyűjtők űzik a vadat. Gemencben nem csak szeptemberben ácsingóznak sokak a szarvasbikák pompás fejdíszére.

Februárban és március elején is többek elcsábulnak. Igaz, ekkor nem csendben, távcsöves puskával a kézben lesnek vagy cserkelnek a magyar erdő fejedelmi vadja után a nimródok, hanem hangoskodva zavarják a vadat az erdőjárók.

Legalábbis azok, akik tilosban járnak. Ilyenkor hullajtja agancsát a szarvasbika, engedelmeskedve a természet törvényeinek. Az illegális gyűjtők igyekeznek minél nagyobb zajt csapni, hogy rohanásra késztessék a rudlikat. A fejvesztve menekülő szarvasok agancsa nagyobb eséllyel akad az ágakba, s törik le. Hogy még biztosabb legyen a zsákmány, fejmagasságban vékony, erős drótokat feszítenek a menekülő gímek útjába. Engedéllyel nem bíró felvásárlók kilónként két-háromezer forintért veszik át az agancsokat. Ez a vadgazdák kára.

De természetesen tudják ezt jól az erdőgazdaságok, vadásztársaságok is, ezért ilyenkor naponta járják az erdőt a vadőrök. Gemenc zöme része a Duna-Dráva Nemzeti Parknak is, így a természetőrök ugyancsak vigyázzák a rengeteget. Igyekeznek maguk összegyűjteni az elhullajtott agancsokat. Persze ők óvatosan cserkelnek, hogy ne zavarják a nagy csapatokba verődött állatokat. A levetett agancsokat szemrevételezve pontosan meg tudják ítélni, milyen a terület állománya. Ezért is fontos számukra a hullott szarvasagancsok begyűjtése.

Ugyanakkor az erdőlakóknak nyugalomra van szükségük. A bikáknak azért, hogy megfelelő körülmények között építhessék új agancsukat. A teheneknek, őzsutáknak és vaddisznó kocáknak pedig azért, hogy készülhessenek az ellésre, majd megszüljék és gondozzák az utódokat.

Forrás: Baon