Gyümölcsösünk két hatalmas fenyőfája alatt gerletollat találok. Már hallom is: a közelben a mély, búgó hangú hím hívja a tojót. Náluk is most van a párválasztás és a tojózkodás ideje – ahogyan a szakirodalom mondja a madarak nászáról. Ám a Tisza hullámtere felől hallom a nagy lármát és már látom a „hangadókat”: három dolmányos varjú kergetőzik. Talán a tojó megszerzése, vagy a fészekrakásra kiválasztott széles nyakú fa képezi a vita tárgyát. Tudjuk: ez az egész madárvilágban rettegést jelentő tarka, de még kálomista varjúnak is nevezett ragadozó madár nagy károkat okoz a természetben. Ezért pusztítják a vadászok is.

Múltheti mellékletünkben már említettük a szajáni esetet, amikor (Takács Lajos, a vadászegyesület elnökének megfigyelése szerint is) a dolmányos varjú csellel jut a kisnyulak fészkéhez. Most olvastam egy régi könyvben, hogy történt olyan eset, amikor egy varjúpár az éppen fiókáit szoptató anyanyulat verte agyon, majd társaságban fölfalta az egész almot. Pontosabban: a lármára több rabló repült a helyszínre és azok is részesültek a közös prédából. Ez a vastag és erős csőrű kálomista varjú lekergeti a fácántyúkot is a fészkéről, megfogja a csibéket, a kisnyulat. A védekezni csak hangjukkal tudó énekesmadarak fészkének könyörtelen vámszedője. Folyó, kanális, állóvíz közelében fészkel leginkább, mert itt elhullott halat és más állati tetemet is talál. Leginkább ezeken a helyeken keressük, s különösen a kotlási időben lehet – többször csak csellel – puskavégre kapni. Ne kíméljük, nem lehet kiirtani!

A fészkelés és utódnevelés idején a szarka a másik nagy rabló, amelyet esetenként háztáji ragadozónak is nevezhetnénk, hiszen kertekben, temetőkben is fészkel. Úgy is mondhatnánk: kultúrtájhoz ragaszkodó madár. Cserregésétől a falusi udvarokban a kotlóstyúk is riasztja csibéit, az erdőben, hullámtéren, ligeten a madarak azonnal fészkükhöz röpülnek. Szintén a tollas haszonvad nagy kártevője, nemcsak a fészkek megdézsmálásával, hanem azzal is, hogy fölkapja a futó fácán- és fogolycsibét. Sőt, akárcsak a dolmányos varjú, a bíbic és az ún. parti madarak fiókáit is megragadja. Tudjuk, láttuk: a dolmányos varjú rendszerint vastagabb törzsű, rendszerint magános fa nyakába, nem túl magasan fészkel. A szarka azonban szakajtószerű, szúrós fészkét a fa hegye közelében építi (csak gyerekek érhetik el a hajladozó ágat), s ezt, szintén a kotlás idején, sörétlövésekkel a legkönnyebb elpusztítani. Sűrű és magas növésű bozótba is fészkel, s ide érdemes már a kotlás előtt is estefelé behúzódni. Sötétedés előtt érkeznek vissza lakói, és vadászatuk általában sikeres. Sokkal gyakoribb, szaporább, mint a kálomista, valószínűleg éppen fészekrakási „művészetének” köszönhetően. Valami jót is mondhatunk azonban róla: fészkelés előtt sok káros bogarat megfog, de a csigát, a gyíkot sem veti meg. Ez azonban nem pótolja azt a kárt, amit a tollasvad és az énekesmadarak fészekrablásával okoz. Tőle se sajnáljuk a töltényt.

A róka kártételét is jól ismerik a vadászok, most van a kotorékok felkutatásának ideje. Nem minden vadász tudja azonban, hogy az egyre több vadászterületen ún. váltóvadként előforduló (egy-két napig tartózkodik) vaddisznó is ilyenkor nagy károkat okozhat a vadászterületen. Nemcsak a nyúlfiókák fölfalásával, inkább a fácán, fogoly és a vadréce fészkének föltúrásával. Ellene, természetesen, majd a vadászévad kezdetén ajánlatos fegyvert fogni, hiszen a szántóföldön is óriási a kártétele. A halastavak környékéről, nádasából kell „kifüstölni”.

Legjobb lenne, ha visszamenne oda, ahonnan jött – erdőbe.

Forrás: Magyar Szó