Nem az igazi hóról lesz szó (különben is, már két éve alig volt belőle). Arról, amit átvitt értelemben szoktunk emlegetni, rendszerint akkor, amikor valami szép emlékről beszélünk. Sajnos, már csak ilyen szép emlék maradt, amikor – lassan már húsz éve – külföldi vadászok hozták a kemény valutát, hiszen akkor még a vajdasági vadászterületek változatos és gazdag vadállománnyal várták őket. Aztán 1991-ben ennek vége szakadt: a háború miatt nem mertek jönni a külföldi vadászok. Úgy 2000 után ismét jönni kezdtek, jobbára fürjezni és őzbakra vadászni. Ám ennek is „lőttek már”, az EU lőporfüst nélküli tilalmával?!
Nem lehet semmilyen lőtt vadat és annak húsát kivinni az országból. Mi, tudjuk: még csak jelöltek sem vagyunk, de a tilalom bennünket is (érzékenyen) érint. Csak szarvas- és őzagancsot, mufloncsigát, zergekampót, dámlapátot és vadkanagyarat szabad legálisan, hiteles okmányokkal átvinni más országokba. Nem panaszkodhatunk emiatt: jönnek is, leginkább régi német és osztrák vendégeink, de egyre több az olasz, a francia és a spanyol vadász is. Leginkább a bácskai és a bánsági vadászterületeket kedvelik. Itt, a mediterránhoz inkább hasonló éghajlat, meg a síkság nyújtotta hatalmas élettér, bőséges táplálék egyre erősebb és értékesebb agancsú bakokat teremt. Ezt kell nekünk okosan kamatoztatni.

Most van az őzállomány számlálásának ideje, s ezt is nagyon komolyan kell venni. Ám minek is okoskodunk: a tapasztalt vadászok tudják, hogy annyit írunk jegyzetünkbe, ahány egyedet találtunk. Ne írjunk többet azzal a csalafinta szándékkal, hogy majd több bak elejtését tervezhetjük – és több pénzünk lesz. Ez a következő évben már megbosszulhatja magát!? Példaként megemlítem, hogy jó tizenöt évvel ezelőtt jelen voltam egy nagy vadászterület őzszámlálásán. Hétszáznál valamivel több egyedet számoltunk össze, de összegezéskor egy „lelkes” vadász egyre csak azt hajtogatta, hogy ezen a területen mindig ezernél is több őz „szokott lenni”?! Csakhogy most nem volt, mégis az ezres egyedszám alapján készítettek tervet a bakok és a suták vadászatára.

A számlálás módja sem lehet felületes. Nagyon fontos kellék a jó távcső, nem különben a vad leggyakoribb tartózkodási helye. Ilyenkor még a télen összeverődött nagyobb falkákkal találkozunk. Legpontosabb a fekvő és a még nyugalmi helyzetben lévő falkát számolni. Rendszerint szelet kap, vagy meglát bennünket és elindul a falka vagy a csoport. Ekkor kell távcsővel megközelítő pontossággal felíratni a jegyzetelővel: hány kifejlett (öreg) és hány fiatal bakot láttunk. Ez szolgálja majd hitelesen az elejtési tervet.

Tudjuk: az őzbak öt-hat éves korára éri el igazi golyóérett korát, ahogyan a vadásznyelv használja. Persze jóval tovább, nyolc-kilenc évesen is viseli még agancsát, de akkor már évente vékonyabb, könnyebb, s ez a visszarakott agancs. Az ősszel eldobott agancs március végére-április elejére már teljesen „elkészül”. Ezért is módosították az őzbak vadászatának kezdetét a korábbi május 1-je helyett április 25-ére.

A vadászok nagy örömére – a mezőgazdászok nagy elégedetlenségére – az őz az utóbbi évtizedekben nagyon elszaporodott. Régebben például ritkán volt két gidája a sutának, ma viszont már a három gida sem számít ritkaságnak. Igaz, a három közül általában csak kettő marad életben.

Hogy milyen sok van belőle, bizonyítja a szombati zentai őszszámlálás is. A mintegy huszonnyolcezer hektáros területen – értesülésünk szerint – 1450 őzet találtak! Nos, jó gazda módjára erre lehet alapozni a vadászati tervet, nemcsak külföldiek, hanem hazai turisták vadásztatásával is. Mert ez is föllendülőben van, de arra azért vigyázzunk: legtöbb vadászunkat kielégítő fácánállományt. Legjobb lenne friss tenyészállomány beszerzésével.

Az őzbakról még egy figyelmet érdemlő tanács: ne vadásszunk többször is azonos területen, és ne tereljünk golyó elé mindig érmesnek ígérkező bakot. Hagyjunk a legszebbekből jövőre is, hadd örökítsék minden jó tulajdonságukat.

Forrás: Magyarszó