Egy új tanulmány szerint a bálnákat és a szárazföldi állatokat egy furcsa, mosómedve méretű, nagy farkú, agancs nélküli őzre vagy túlméretezett, hosszú lábú patkányra hasonlító élőlény köti össze. Az élőlény az Indohyus nevet kapta, és a mostanában kiásott ősmaradványai kritikus hasonlóságokat mutat a vízben élő cetekkel, azaz a bálnákkal és delfinekkel. Évekig a víziló volt az első számú jelölt a legközelebbi szárazföldi rokon címre, hasonló DNS-e és bálnaszerű jellemzői miatt. Így a tudósok egy része szkeptikusan fogadta a Nature folyóiratban megjelent új hipotézist, amellyel egy ohiói anatómiaprofesszor állt elő.

A megvastagodott fülcsont a fő bizonyíték

Hans Thewissen, az Északkelet-Ohiói Orvostudományi Egyetem anatómiaprofesszora szerint az újabb fosszíliák arra utalnak, hogy az Indohyus a „hiányzó láncszem” az ősi bálnák felé vezető fejlődési úton. Thewissen elismeri, hogy kinézetre nincs benne semmi bálnaszerű, de az Indohyus anatómiai tulajdonságai meghökkentően hasonlít a bálnákéira.

Thewissen több száz, India Kasmír tartományának üledékes kőzeteiből kiásott Indohyus csontot tanulmányozott. Ebből a csontgyűjteményből összeállította a 48 millió éves élőlény csontvázát.

Az Indohyust a bálnákhoz legfőképpen a megvastagodott fülcsont kapcsolja, ilyet csak a ceteknél látni. Fogazatának vizsgálata azt mutatja, hogy ez a szárazföldi állat sok időt töltött a vízben, és valószínűleg ott is táplálkozott éppúgy, mint a vízilovak és a bálnák. Bizonyos őrlőfogak helyzete és alakja szintén az ősi bálnákhoz kapcsolja az Indohyust.

A modern bálnákra cseppet sem hasonlít az ős

„A legkorábbi bálnák egyáltalán nem voltak bálnaszerűek” – állítja Thewissen. – „Úgy néztek ki, mint egy disznó és egy kutya hibridje.” Nagyjából 40 millió éve vesztették el a lábukat és a szárazföldi járás képességét.

Thewissen szerint az Indohyus apró, agancs nélküli, őzszerű lény volt, amely leginkább a mai afrikai kancsilhoz vagy patkányőzhöz hasonlított. A kancsilnak patkányszerű az orra és veszély esetén vízbe ugrik, hogy elrejtőzzön.

A korai bálnák India és Pakisztán területén éltek, ami igaz az Indohyusra, de nem érvényes a korai afrikai vízilovakra. Míg a modern ceteket intelligens állatoknak tartják, a korai bálnáknak és az Indohyusnak kicsi volt az agya.

Kétkedő hangok

Más tudósok érdeklődéssel olvasták Thewissen elképzelését, de egyáltalán nincsenek meggyőződve a helyességéről. Szerintük a vízilovak bálnaősként feltételezett helyzete egyáltalán nem ingott meg.

„Noha impozáns a bálnák eredetéről szóló új elmélet, de további vizsgálatokat igényel, különösen azért, mert más, szintén új tanulmányok szerint a vízilovak és a Raoellidae család tagjai (ahová az Indohyus is tartozik) is szerepet játszottak a bálnák kialakulásában” –kommentálta a hírt Annalisa Berta, a San Diego-i Állami Egyetem biológiaprofesszora.

Mások elégtelennek tartják a Thewissen által felvonultatott bizonyítékokat. Szerintük a fülcsont vastagságát nehéz meghatározni egyetlen példány alapján, és a munka zöme fogakra támaszkodik.

Thewissen válaszában kifejti, hogy valóban gondot jelentett a kevés jó állapotú ősmaradvány, de fenntartja a véleményét, miszerint elég bizonyíték szól amellett, hogy az Indohyus a cetek legközelebbi szárazföldi őse, a víziló pedig a legközelebbi élő szárazföldi rokon.

Forrás: NGO