A mi égtájunkon, az egykori Nagy-Jugoszlávia részállamában élő emberek kifürkészhetetlen nosztalgikus érzéseinek is vehetjük a jelenséget. Egy év híján három évtizede halt meg Tito, a hős partizánvezér, államfő, az egész földkerekségen ismert politikus, időnként – mint ezen a tavaszon is – föl-föllobban életének, cselekedeteinek (jó) emléke?!
E sorok írója is elővette vadászdokumentációjából a Tito jelzésű dossziét, és az alábbiakat összegezte belőle, főként vadászoknak. Ők tudják, hogy Tito vadászni is nagyon szeretett és sok jó puskája volt.

Akkor még Tito (középen) sem tudta: e muflonkos csodáját világrekorddá minősítik

Josip Broz Tito szenvedélyes vadász lévén nem gyűjtötte a fegyvereket, de sok-sok vadászpuskát és karabélyt kapott ajándékba, hazai és külföldi tisztelőitől. A krekai bánya, a biztonsági szervek, a bellyei vadgazdaság, a Crvena zvezda dolgozóitól, a szovjet ifjúságtól, ismeretlen kaliforniai kivándorolttól. Az ajándékozók között volt Nasution tábornok, Winston Churchill, Aldo Moro, Nehru, Bumedien, Zsukov marsall, Giuseppe Saragat, Brezsnyev, Cedenbal és sok más neves államfő és hadvezér.

Különösen halála után sokat foglalkoztatta a vadászközvéleményt, hogy hány puskát használt a vadászaton és ezek közül melyeket szerette a legjobban. Emlékszünk, hogy 1979. december 8-án vett részt utoljára a hagyományos karađorđevói diplomáciai vadászaton. Addig az időpontig talán tíz puskát használt. Az ötvenes évek elején legszívesebben tollas vadra vadászott, éspedig egy belga 16-os Browning félautomata puskával. Később szintén félautomata puskát használt, egy olasz gyártmányú 12-as Frenchi és Breda lett a kedveltje. Ezt a Bredát aztán egy moszkvai látogatáskor Brezsnyevnek ajándékozta, és ettől kezdve legszívesebben egy Cosmi márkájú 20-as félautomata puskával vadászott.

A háború befejezése után, tudjuk, sokáig tilos volt a nagyvadat lőni. Amikor hosszú tilalmi időszak után ezekre is lehetett vadászni, Tito leggyakrabban szarvasra, őzre és vaddisznóra vadászott, olykor pedig zergére, medvére. Ilyenkor legszívesebben egy cseh gyártmányú Zbrojovka karabélyt használt, majd később mind gyakrabban vette igénybe Kollins tábornok ajándékát, egy Springfiedl rendszerű amerikai karabélyt. Legjobban örült azonban egy másik amerikai karabélynak, amelyet Ralf Day ismert chicagói újságírótól kapott ajándékba, amikor az interjút készített vele. Később Bugojnón, egy Mauserral lőtte azt a hatalmas medvét, amelynek trófeáját világrekorddá nyilvánították.

A fentiek alapján megállapítható, hogy a több puska közül mégis kettőt kedvelt a legjobban, éspedig a sörétesek közül az említett 16-os Browningot, a karabélyok közül pedig azt, amelyiket a chicagói újságírótól kapott. Érdekes, hogy az 1979. évi diplomáciai vadászaton mégsem ezt a karabélyt használta, hanem egy Winchestert, amelybe hosszabbított hüvelyű töltény jár. Ezzel lőtte azt az erős muflonkost, amely szintén első lett a világon.

Elmondhatjuk azt is, hogy nagy gyűjteményének csupán kis hányadát használta. Egy-egy vadászat előtt, a kiválasztásnál az volt döntő: milyen vadra vadászik, nem pedig az, hogy mennyire értékes a fegyver. Állítólag nem kedvelte (?) a túlcicomázott puskákat, de a művészi kivitelezésű, nemes fémmel ékesített fegyvereket sem. Pedig ezek között több fölbecsülhetetlen értékű remekmű van. Ezek a gyűjteményben maradtak?! Még életerős korában megígérte, hogy ezeket az értékes fegyvereket „ránk, az utókorra, a feljövő nemzedékekre hagyja”! Halála után az emlékére létesített fővárosi múzeumot fölszámolták, a fegyverek sorsa titok?!

Tito kedvelte a vadászkutyákat is, leggyakrabban német rövid szőrű vizslája volt. Egyszer a vadászokkal beszélgetve azt mondta, hogy minden igazi vadásznak van kutyája. Az őrző-védő ebek közül a farkaskutyát kedvelte legjobban. A népfelszabadító háború történeteiből tudjuk, hogy egy ütközetben Luks nevű farkaskutyája mentette meg az életét. A neretvai csatában, amikor a németek hevesen bombázták a partizánok állását, egy bomba közvetlenül Tito és kísérői közelében robbant fel. Mint később mesélte, azt hitte, végük van. Ő maga is súlyosan megsebesült, kísérői közül pedig heten elestek, köztük Stjuart angol százados is. Amikor felállt, megdöbbenve látta, hogy kutyájának testét a bombarepeszek darabokra tépték. Az történt ugyanis, hogy a lövöldözésektől és robbanásoktól való félelmében a kutya a gazdája fejére feküdt, és így mentette meg az életét.

Utóirat: Tito utolsó vadászatához tartozik, hogy erre a Magyar Szó szerkesztősége is küldhetett egy-egy újságírót és fotóriportert. Ez egyébként először történt meg Tito diplomáciai vadászatain. A szerkesztőség nem kis meglepetésére az akkori főszerkesztő nem a Vadászrovat szerkesztőjét (a sorok íróját), hanem a belpolitikai rovat egyik munkatársát jogosította fel erre! Talán Diana, a vadászat istennője is úgy akarta: ne legyen szemlélője annak a „szégyenletes terítéknek”, amelyen több mint félszáz muflon és vaddisznó feküdt. Bábáskodó kísérői rávették Titót, hogy az ottani vadaskertben, keskeny terelő nyílásnál halomra lődözze a két vadfaj legszebb példányait.

Forrás: Magyar szó