A vadtenyésztés háziasított formája a szakemberek szerint Kárpátalján is fejlődő ágazat. A közelmúltban megyénkben is több ilyen tenyésztelep létesült. Az egyik az ilosvai járási Árdánháza (Ardanovo) mellett működik.

– Tizenöten egyesítettük földjeinket, s farmergazdaságot hoztunk létre – kezdi a történetet Mihajlo Keniz, a gazdaság vezetője –, ahol őzeket, szarvasokat és újabban már vaddisznókat is tenyésztünk. A szarvasagancsokból orvosság készül, ám valamennyi vad mindenekelőtt a húsáért értékes. Aki egyszer megkóstolta a vaddisznó- és a sertéshús keverékéből készült vadászkolbászt, azt már nem is kell tovább győzködni. Kóstolja meg, milyen finom.

Míg falatozunk, a konda egyik tagja elmélyülten turkál egy saját maga ásta, méteres gödörben, a másik zuhanyozik – csőből folyik a víz a magasból a dagonyahelyre –, a harmadik alszik, közben szabályosan horkol. Kissé távolabb két vetélytárs igyekszik nézeteltérését rendezni, rövid, villámgyors – és alkalmasint halálos – mozdulatokkal azon ügyeskednek, hogy késéles agyarukkal fölhasítsák egymás hasát. Aztán amint összevesztek, ki is békülnek, s megy tovább ki-ki a dolgára. A tenyésztő nem úgy beszél állataival, amint egy házi sertéshez szól a gazda: "Kuss, disznó!" , hanem: gyere malackám, gyere aranyoskám, és árpát szór eléjük. Erre minden irányból fölugranak az állatok, odakocognak az eleséget osztó kézhez.

– Nincs két egyforma vaddisznó. Sem termetre, sem színre, sem természetre. Az a világos Lemberg megyéből származik, tavaly vettem a legjobb vaddisznós területről, ahol nemrég világrekordlistás kant lőttek ki. Egyik szelídebb, a másik vadabb, jelenleg huszonhárman vannak. Mindegyikkel kiemelten jól kell bánni, mert ha egyszer rosszul néz rá az ember, az életben nem felejti el. És a pénzem nagy része is bennük van. Harmincötezer hrivnyát költöttem rájuk, huszonöt tonnával kellett kipótolni a tápot, mert amit tavaly megtermeltünk, az nem volt elég az etetésükhöz, annak ellenére sem, hogy szívesen esznek füvet, rágcsálják a friss gyökereket és elfogyasztják a rovarokat és kisebb állatokat: kígyót, békát, gyíkot stb.

Haladunk a tenyésztelepen, mellettünk egy kifejlett példány szabadon jön-megy. Ráérősen bóklászik, hol megelőz minket, hol lemarad. Halovány jelét sem mutatja annak, hogy ereiben vad vér csörgedezne.

– Csak a malacos kocához nem jó közel menni, ahogy a síneken sem szerencsés keresztbefeküdni, ha már jön a vonat – fogja viccelősre kísérőm a figurát, miközben megvakargatja az egy tucatnyi, csíkos kismalaccal együtt előporoszkáló másfél mázsás koca fejét.

– Érdemes vaddisznót tenyészteni?

– A vadtenyésztés fejlődő ágazat, az utóbbi néhány évben sorra-rendre létesülnek országszerte a vaddisznó-tenyésztelepek. A gazdálkodó elsősorban továbbtenyésztésre szaporítja és értékesíti az állatokat. Van rájuk kereslet, viszik az ország belsejébe, de külföldre is. Az egyik nagyszőlősi ismerősöm 950 dollárt kapott egy hároméves kocáért. Remélem, én sem járok majd rosszul. Évek óta azt tapasztalom, hogy sem a növénytermesztésben, sem az állattenyésztésben nincs elég pénz. A vaddisznó házi körülmények közötti szaporítása ilyen feltételek mellett jó megélhetési lehetőséget jelenthet. Persze azt is el kell mondanom, hogy aki házi sertést nevel, ne higgye, hogy vaddisznót is azonnal tud tartani. A kettő két külön világ. Arról már nem is beszélve, hogy tartásukhoz megfelelő hatósági engedélyek is kellenek. Továbbá rengeteg hely, s egyfajta pszichológia. Egy csapatból nem lehet csak úgy "kiemelni" a vezért, mert akkor a többiek egymásnak esnek, hogy ki lesz az új főnök. A kocák egymás malacait, ha csak tudják, megölik, állítja Mihajlo Keniz.