„Vaddisznót mentett ki a Dunából a vízi rendészet a tűzoltóság segítségével szerdán, Budapesten, a Petőfi híd budai hídfőjénél…” olvashatta a nagyérdemű 2009. május 27-én. Bár egy vaddisznó nem számít mindennapi látványosságnak a rakparton, újdonságnak sem minősül vadon élő állatok látványa településeken belül. Hogyan, miért és kikkel élünk tehát együtt? Csak a kertváros lakói vagy a belvárosban élők is megosztják életterüket az erdő elkószált lakóival?
A Dunában hűsölő vaddisznót a Budakeszi Vadasparkba szállították megfigyelésre, így jómagam is látogatást tettem az intézményben. A park roppant természetes környezetben várja látogatóit. 8-10 perc séta a busztól, javarészt az erdő lágy ölén. Csak a sűrű mojol, más emberfia nem nagyon zavarta utamat. Az idilli csendet azonban felváltotta a gyerek zsivaj; tudtam megérkeztem. Míg elértem a jegypénztárig 2 óvodáscsoporton is majd’ átestem, végül azonban célhoz értem. Útbaigazítást kértem és kaptam a pénztáros bácsitól.

-Csak az Igazgató úr engedélyével, a fiatalember majd elkíséri. - A fiatalember történetesen vadász volt, neki is fölvázoltam jövetelem célját. Ő pedig elmesélte milyen jókat derült a sajtó közlésein, miszerint 80 kilós vadkannal küzdöttek a tűzoltók. Felvilágosított, jó, ha 60 kilós volt az ijedt koca, a Vadaspark gondozói pedig nem segítettek a befogásban, őket telefonon értesítették: vendéget kapnak. Megvizsgálták, ellátták, elhelyezték, ő pedig hamarosan távozott.

Piknik a belvárosban

Lassan elvezetett a park ügyvezető igazgatójához. Bene Zsolt készséggel vállalta, szakít rám egy kis időt. Amíg sebtében elintézte függőben lévő dolgait én irigy csodálattal adóztam kedvező munkakörülményeinek. Elvégre ki ne áhítana olyan irodát, melynek ablaka az erdőre néz, környezete csendes, kétlépésnyire állatsimogató, 2 kilométeres körzetben erdő. Igazán békés.
Végül helyet foglaltunk egymással szemben. Én körbeírtam a feldolgozni kívánt témát, igazgató úr pedig beszélni kezdett. Hivatalosan mégis barátságosan válaszol kérdéseimre.

Az, hogy nem vagyunk egyedül nem megy újdonság számba. A főváros utcáit megosztjuk galambokkal de, hogy a Rudasnál vadmalac… ez nem mindennapi. Hogy honnan került oda szerencsétlen állat megírták az újságok. A Citadelláról vezetett az útja a belváros felé, hogy mi vitte rá erre a kirándulásra, az nem derült ki egyértelműen.
- A vaddisznó rendkívül intelligens állat- tudtam meg. Nem az a fajta, aki eltéved saját erdejében. Megjelenése nyilvánvalóan összefüggésbe hozható az aszállyal. Ha nem talál megfelelő minőségű, mennyiségű táplálékot, a legelképesztőbb helyeken találkozni vele. Az életben maradásáról van szó.

A koca dunai pancsolása viszonylag egyedi eset – bár nyolc évvel ezelőtt már volt hasonlóra példa – a budai kertes házak lakói azonban felfigyelhettek jelenlétükre, kivált erdős területek közelében. Útjukat feltúrt veteményesek, letaposott kertek szegélyezik, nem túl diszkrét látogatók.

A lakott övezeteknek vannak más vendégei is. Viszonylag gyakran találkozni nyesttel, rókával, adott esetben görénnyel. A motiváció szinte mindig a táplálkozás. A fogadtatás pedig változó.

Néhány nappal később látogatást tettem a Pilisi Parkerdő Zrt.–nél. Szinte meg sem lepődtem, amikor a főúthoz közeli irodaépület mögött végtelen erdőséget pillantottam meg. Miközben a bejárathoz vezető fahídon sétáltam keresztül, most először, kissé elégedetlenül gondoltam a szerkesztőség városi mivoltára.

Pár perc múlva már egy előadóban ültem Lomniczi Gergely szóvivővel, aki nagy körültekintéssel tájékoztatott mindenről, amire kíváncsi voltam.
Először a városban előforduló vadon élő állatokról kérdeztem.
-A vaddisznók nemcsak, hogy időnként betévednek a lakott területre, hanem bizony előszeretettel járnak oda táplálkozni- ez alatt persze nem a belvárost kell érteni. Szívesen csemegéznek a gyümölcsökből, virághagymákból, sőt akár a hulladékból is.

Színes és kimerítő tájékoztatást kaptam. Megtudtam, például, hogy erdők közelében fel-felbukkan egy-egy őz is, ők azonban nem sok vizet zavarnak. Gyors vizitjüket gyakran észre sem veszik, kárt nem okoznak, ritka látogatók. Ez annak köszönhető, hogy sokkal érzékenyebb állatok, bár közel sem annyira, mint a gím- és dámszarvasok, akik az egyre erőteljesebbé váló emberi jelenlét miatt, eltünedeztek a fővárost körülvevő erdősterületekről.

Lakótársaink

A figyelmes kertvárosi szemlélő sötétedés után szemügyre veheti, miként indulnak zsákmányszerző körútjukra apró ragadozók, példádul a nyest. Gyakran látni őket, ahogy egyik autó alól a másik alá bújnak, olyan fürgén, hogy nehéz eldönteni, a szomszéd cirmosát látjuk e, vagy újsütetű lakótársunkat. A nyesteket számára ugyanis nem csak táplálékban, búvóhelyekben is gazdag a természeten kívüli élettér. Megbújnak sufnikban, használaton kívüli melléképületekben, lakatlan ingatlanokban, egy magasépítésű, nyeregtetős öreg ház kihasználatlan padlásán azonban akkor sem venni észre őket, ha alattuk egy család éli mindennapjait. Más a helyzet azonban, ha a padlás beépítésére kerül sor. A gipszkarton és födém közötti hely még mindig zavartalan odú, kellemes otthon számukra, mocorgásuk, mozgásuk azonban meglehetősen zavaró, hiszen szinte lakásunkban tudhatjuk őket.

Nyesthez hasonló hívatlan lakótárs a pele.
- Előszeretettel költöznek be padlásra, sokszor hancúroznak, nagy ricsajt csapnak tavasszal, télen azonban kedves lakótársak, mert teljesen csöndben téli álmot alszanak. –Lomniczi Gergely kiemelte, a pelék védett állatok, így ha végképp nem tudunk velük együtt élni, érdemes szakértő kezekre bízni a befogást. Bizonyos fa szerkezetekben károkat tudnak ugyan okozni, ám ez nem számottevő.

A felsoroltak után ne higgye senki, hogy a belváros lakói nem élvezik erdei vadak társaságát. Kerecsen-és vándor sólyom, vörös vércse fészkel magasan a toronyházak „ormain”. Ezek a ragadozó madarak kiválóan megtalálják számításukat a kietlennek tűnő városi környezetben.

Erdő mellett estvéledünk

Firtatni próbáltam miért pont lakott területen keresik a boldogulást ezek az álltok. Oly mértékben megfogyatkozott volna a zöldterületek nagysága, hogy azok képtelenek ellátni a bennük élő vadállományt? –
-Nem, erről azért nincsen szó. - Nyugtattak meg. Erdő és vadgazda mérnökök ellenőrzik, az állat populáció nagyságát, és ügyelnek, hogy annak mértéke ne haladja meg az eltartó képességet. A települések vonzók, mert valamiféle táplálékot könnyűszerrel találhatnak. A vacsora szinte házhoz jön a kistermetű ragadozókhoz pockok, egerek, cickányok formájában. Ezek az „urbanizált” állatok könnyen alkalmazkodnak, sokan születésüktől megszokják az ember jelenlétét.

Ki vendég a más portáján?

Mindezek ellenére mi vagyunk azok, akik beköltöztünk hozzájuk. A kertvárosi családi házak felépítése nem egyszer a környező erdők rovására történt, a szabad területek parcellázása és kiárusítása nagy üzlet. Az önkormányzatoknak nem áll érdekükben a birtokukban lévő erdők megtartása, ha módjuk van rá, jövedelmező befektetés tárgyává teszik.

Ha az ember bele kontárkodik a természet körforgásába, az sosem marad következmény nélkül. Az örökpanorámáért, zöldövezeti lakóparkért, madárfüttyös reggelekért megzavartuk, részben kiirtottuk bizonyos állatok élőhelyét. Túl közel hoztuk egymáshoz a civilizációt és a természetet.
Kérdés azonban, hogy az ember vagy az állat él-e vadul.

Forrás: Hírextra