Zebrákra nem vadászna, mert a lovaira hasonlítanak. A krokodil nagy vadászálma, de a tavában úszkáló ázsiai pontyait nem enné meg, mondván, ismeri őket. Koncz Gábor nyári vadételfőző versenyek gyakori zsűritagja, de a saját vadas receptjeit titkolja. Belépett a Halhatatlanok Társulatába a halhatatlan vadász, és Széchenyi Zsigmond szerepére készül egy nyolcrészes filmben.
– Tavaly a Soproni Petőfi Színház közönségdíjasaként kapott aranygyűrűt, az idén a Halhatatlanok Társulatába szavazta be a közönség. Miközben az állami kitüntetések mellé hivatalos indoklás jár, a közönségdíj az érzelmekről, a szeretetről szól. Ön is így gondolja?
– Ez valóban a közönség szimpátiájáról és szeretetéről szól. Kilenc állami kitüntetésem van, de az ember a vége felé már minden elismerésnek örül, így e két aranygyűrűnek is, amely az életműnek szól. Ezeken kívül nincs is más arany a házamban, a lányaimnak sem engedem, hogy aranyat tartsanak itthon, mert az aranyért ölnek. Ezért a két aranygyűrűért remélem, nem ölnek meg, hacsak nem a kollégák... Gyakran nézegetem őket.
 
– Mégiscsak attól tart, hogy eltűnnek?
– Mi tagadás, rengetegen járnak hozzám sportolni, vadászkollégáim jókat beszélgetni, enni, s a vendégjárások után mindig megnézem, megvannak-e még...
 
– Ilyenkor az is eszébe jut, hogy vajon miért szeretik ennyire?
– Azt hiszem, az a megfejtés, hogy nem változom. Azóta, hogy elindultam a falumból, Mezőkeresztesből, a miskolci középiskolából és betettem a lábam az akkor még Színház- és Filmművészeti Főiskolára, és évtizedek múltán is ugyanolyan maradtam. Én mindig a teljesítményt, az értékteremtést díjaztam az emberekben is, engem nem tudtak befolyásolni sem jobbról, sem balról.
 
– Lám, máris a politika kerül szóba.
– Nagyon rosszul érzem magam ebben az értékválságos világban és politikai ricsajban. Nem arról szól a dolog, amit annak idején elképzeltem magamnak.

– Ezzel együtt, amint ez Kaszkadőr nélkül című könyvéből is kiderül, csodálatos élete volt.
– Rangom, pénzem volt, barátnőim, lovaim voltak, gyerekeim születtek, nagyon szép életet éltem. Minden formájában tudtam szeretni és mívelni az életet. Ha valaki irigyelt egyáltalán, akkor ezért irigyelhetett. Tudom, nincsenek csodák, ráadásul a személyi igazolványomba is beírták, mikor születtem, legszívesebben el is veszíteném, de hát a hetven év akkor is hetven. Nem foglalkozom a korommal, semmilyen hobbimról nem vagyok hajlandó lemondani, mert abban a pillanatban az már nem én leszek. Élem az életemet, rengeteget dolgoztam és dolgozom.
 
– Hagyott is nyomot rendesen. A minap például lábnyomot a pesti Broadway-n. Egy jó játék volt vagy Hollywood majmolásának vélte?
– Egész életemben nyomot akartam hagyni magam után, amikor eljöttem a falumból. Most a szó szoros értelmében nyomot hagytam, lábnyomot, amit majd gránitból kifaragnak a Nagymező utcába. Szándékosan mezítláb léptem bele a betonformába, hogy látsszon: harminc éve levágta a fűnyíró a nagylábujjamat és nehogy összetévesszék már a lábnyomomat valakiével...

– A hétvégén Sátoraljaújhelyre vezetnek majd a lábnyomai, ahol nemzetközi vadételfőző zsűrijébe várják. Minden ilyen felkérést elvállal?
– Hogyne! Legalább száz hasonló felkérést kapok havonta, lovasdíjak átadása, főzőversenyek zsűrijébe, de hát nem tudok mindent elvállalni. A Zemplént azonban szeretem, aznap délelőtt Szerencsen megyei vadásznap lesz, onnan megyek Újhelybe a vadételfőző versenyre, szeretek főzni is, főleg vadételeket.
 
– Melyiknek az elkészítésében a legjobb?
– Valamennyiében. Magyarországon csak a vadpörköltet ismerik és a gerincsütést, miközben rengeteg féle van belőlük. Jobbnál jobb vadételes szakácskönyvek vannak, el lehet játszani az ízekkel. A két lányom is szereti a vadételeimet, pedig mindig azzal fogadnak, reméljük, apa, nem lőttél semmit! Azért a tűzdelt gerincet hamar megeszik. Barátaim is jönnek hetente kétszer, kiöregedett NB I-es pingpongozók, köztük Bátorfi Pista, Csilla papája. Jókat játsszunk, hiszen valamikor a Miskolci Építők NB I-es asztalitenisz csapatának is tagja voltam, s nagyokat eszünk, iszunk. Nem unatkozom, most is megyek lovagolni, majd a három ajándékba kapott kacsákat teszem a tavamba. Ez a tó tele van színes ázsiai pontyokkal, elszórakozom velük. Tegnap permeteztem, lányaim csak a gyümölcsfáimról esznek gyümölcsöt, hiába veszek nekik a piacon...
 
– Átlapoztam néhány olyan szakácskönyvet, melyben népszerű emberek meséltek receptjeikről. Ön egyikben sem szerepelt. Nem keresték vagy titkolja a receptjeit?
– Nem szívesen árulom el a titkokat, a lányaim is mondogatják, hogy sokszor még nekik sem mondom el a recepteket. Mindenkinek megvan a saját trükkje. Valahányszor külföldön járok, rengeteg fűszert hozok például, a konyhámban legalább ötven félét tartok és mindig kísérletezem velük. De hát halakat is ugyanúgy készítek. Említettem az ázsiai pontyokat, ezeket ki kellene már fogni a tavamból, mert túlszaporodnak, de nem tudom megenni, mert ismerem őket. A hal pontosan tudja, hogy én megyek feléjük, én adok nekik enni. Ha jönnek a pestiek, s el akarok dicsekedni velük, a nagy, hét-nyolc kilósok nem jönnek fel...
 
– Vadászként is megfordult már a Zemplénben, a Károlyiak egykori, vadakban gazdag birtokán?
– Vadásztam a zempléni hegyvidéken, Sárospatakon még filmet is forgattam, mennyit vízisíztünk és milyen jól éreztem magam ott! Bárhol folyó közelben dolgoztam, húztam magam után a motorcsónakot.

– Külföldi vadászatairól mintha keveset hallottunk volna.
– Vannak Afrikába járó vadászbarátaim, köztük olyan is, aki közölte, mindent fizet, amit kilövök, csak kísérjem el egyszer. Mondtam neki, én nem lőnék elefántot, tigrist, oroszlánt, mert én ezeket nagyon tisztelem, nekem ők az állatvilág királyai. Lőnék varacskos disznót, hiénát, igaz, egy vágyam van, a krokodil, azt szívesen puskavégre ejteném, az nem lehet semmi. Zebrára sem vadásznék, mert a lovaimra hasonlít, csodálom a zsiráfot is. Nagyon jól érzem magam a magyar vadászterületeken, igaz járok Szlovákiába és Romániába is vadászni. De már a medvét is meggondolom, a közelmúltban majdnem lőttem egyet, de jött utána két kis bocs és gyorsan visszafogtam magam. 
 
– A nyáron visszafogja magát és alig dolgozik vagy éppen ellenkezőleg?
– Ez utóbbi. Ha Isten segít, elkezdek egy nyolc részes filmet Széchenyi Zsigmondról, akit én alakítanék nagy szeretettel. Június 23-24-én Debrecenben a Néma leventét játszom, 30-án Budapesten, a Kamaraerdőben a Társasjáték New York-ban kerül színre a rendezésemben, ezt elvisszük Nyíregyházára és Kecskemétre is, július közepén Tihanyban a Komámasszony, hol a stukker? és a Mezítláb a parkban és szerepelek a siklósi vár a Tenkes kapitánya-előadásaiban.

– az utóbbiban kinek a szerepét kapta?
– Béri Balogh Ádámét, aki rábízza a zászlót a főhősre, hogy ez alatt vonuljanak harcba, s azt mondja, gyűljön alá minden szegény és minden gazdag, aki az ország javát akarja. Nagyon is időszerű mondat....
 
– Többször említette szülőfaluját, Mezőkeresztest. A hétvégi programján útba esik. Felkeresi a települést?
– Mindig betérek, ha arra járok, és mindig viszek virágot apám és anyám sírjára. Király Robi szobrász barátom készített egy kőszikla sírkövet, csak annyi van ráírva, Apám és Anyám. Olyankor nem imádkozom, hanem beszélgetek velük. Hiszek abban, hogy hallják, amit mondok. Egyszer a kassai Thália Színházban rendeztem a Száll a kakukk fészkére című darabot, s a premieren kapott összes virággal hazafelé menet teleszórtam a sírjukat.

Forrás: Szabad Föld