A vadászat-vadgazdálkodás tárgykörében eddig megjelent írások egyértelműen jelezték: itt is, mint bármely területen, a kamaszkorban lévő társadalom önrendszabályozása hosszas átalakuláson kénytelen átmenni — ha egyáltalán képes rá, tegyük hozzá mindjárt a legelején.
Kétség sem fér hozzá, a társadalmi elvárások paradigmájaként egyértelműen a többség javát szolgáló intézkedéseket határozhatjuk meg, illetve ezeknek hivatott érvényt szerezni a demokratikus elvek szerint működtetett, sokat bírált politikai rendszer. Ez utóbbival itt és most nem kívánok foglalkozni, hiszen ezt teszi a nap huszonnégy órájából huszonnégyben az összes média, megjegyzem, a jelek szerint csekély jobbító hatással.

Szemérmetlen vadászati törvény

Így történt ez a múlt rendszer örökségét magán viselő 103-as számú vadászati törvény esetében is, melynek korszerűsítését egyrészt az érintett tulajdonosi és szakmai közegek, másrészt az uniós csatlakozás kapcsán igényelt jogharmonizációs folyamatok okán mozgósult államapparátus indította el minisztériuma által. Nem mellékes és a jelzett folyamatok természetét előrejelző jellegű esemény volt például, hogy a minisztérium legalább három törvénytervezettel állott elő, illetve, hogy máskor szavazógépként működő pártok képviselői a pártfegyelmet is megbontó hozzáállást tanúsítottak. Mindezeket a partizán egyéni és csoportérdekeket a sajtó és a közvélemény szeme láttára és füle hallatára vívták meg, csekélyke szemérem nélkül. Így mára már késő bánat és fájó seb egyik jeles képviselőnk közreműködése a vadászterületek bérleti díjának lefaragásában, emiatt pedig erdőtulajdonos közösségeink a nekik járó jövedelem java részétől estek el. De hagyjuk a múltat, itt és most a vadászterületek bérleti szerződésének lejártával és az újabb törvénymódosítások kapcsán kialakuló helyzet teremtette lehetőségek elemzésével szeretnék foglalkozni. És éppen a már említett társadalmi elvárások okán, mert a törvény szövevényébe rejtett csapóvas mind a vadászokra, mind az erdő- és területtulajdonosokra nézvést azt a veszélyt hordozza, hogy a biztos falat helyett áldozatokká váljanak. Mára ugyanis megindult egy szervezkedési láz, ki területet kér, ki ígér, de mindenképp részesülni reménykedik egy olyan lehetőségből, mely, túlzás nélkül állíthatjuk, fordulópontot hoz(hatna) a környezetgazdálkodás eme területén ténykedő kisebb-nagyobb, békés és ragadozó halaknak.

A föld gyümölcse-e a vad?

Mindenekelőtt igen fontos néhány fogalmat tisztázni, illetve egyértelmű dolgokat leszögezni, ugyanis megfigyelésem szerint általános a zavar az értelmezéseket illetően, mind a kívülállók, érintettek vagy a szakmabeliek körében. Először is: a 2006/407-es törvény, mely az említett 1996/103-as törvényt váltotta fel, az elvárásokkal ellentétben (melyeket legfőképp a tulajdonosok reméltek, de nem csak ők) a vadászati jogot nem tekinti olyan vagyoni értékű jognak, mely birtoktulajdonnal járna. Azaz nem a terület tulajdonosa adja el a vadászati lehetőséget az érdekeltnek, hanem az állam, mégpedig a minisztérium kirendeltsége alá tartozó erdészeti és vadászati felügyelőségein keresztül, mely a tíz évre szóló bérleti szerződés aláírója a bérbeadó oldalon. Túl kevés a hely ismételni, hogy mi indokolná a föld használataként értelmezni a vadászatot, vagy mégis milyen mértékben tekinthető a föld gyümölcsének a vad, minekutána ennek porából lesz, de nem azzá válik, hanem kövér zöldhasúvá kevesek zsebében. Beszéljenek a tények tehát. A 407-est módosító, 2008/215-ös törvény, mely tavaly novemberben jelent meg, ezt a tényállást nem módosítja, hanem megerősíti: ,,azon vadgazdálkodási területek, melyek magántulajdonosok, akár természetes, akár jogi személyek tulajdonában vannak, ennek 51 százalékának, akár egyénként, akár egy erre a célra létrehozott egyesületként", bérlői (a javítatlan rész értelmében) lehetnek ennek a vadgazdálkodási egységnek, tehát vadászati jogot kapnak erre a területre, melyen a vadgazdálkodással járó összes követelménynek eleget kell tenniük. Még világosabban. Ez egy elnyert jog, melynek gyakorlása annak jogosultsága, aki elnyerte, azaz névre szóló (,,erre a célra létrehozott’’), nem pedig alanyi jogon járó, mint olyan országokban, ahol a földtulajdonhoz kötődik, és ekképpen értékesíthető az által, kinek tulajdonához kötődik. Itt legyen szabad kifejeznem félelmeimet, miszerint a ködösen említett ,,gestionar propus" ebben az esetben ellentmond a törvény szellemének (sajnos), és a tulajdonosok által javasolható vadgazdálkodó maga a létrehozott (vagy létező) struktúra lehet majd.

Albérlő vadászegyesületek

Vélhetőleg az albérlői igénnyel jelentkező, mostanság alakulóban levő vadászegyesületeknek a versenytárgyaláson való részvételét tartják majd szabályosnak. Mindehhez pedig nem szükséges csupán egy hivatali értelmezés, melyet tudjuk, honnan és milyen szemszögből hoznak... Mifelénk székelyül úgy hívják ezeket az előre gyártott, ködoszlató ferde tükröket, hogy ,,metodologie de aplicare". Nofene! Ennek rúdja végén azok állnak, akiket soha nem látunk, csak érezzük nap mint nap hatékony jelenlétüket. A sokak által kezdeményezett, a vadászcsoportok részére való tulajdonosonkénti felajánlások az elmondottak szerint tévútnak bizonyulnak a már említett, a társult jog elnyerésére létrehozott jogi személy hiányában, hiszen a törvény értelmében ennek áll jogában intézkedni az üzemi vadászterület gazdálkodását illetően. Ezt a tulajdonosi egységet és a gazdálkodási szándék meglétét a jogi személy létezésével, illetékességének bizonyításával (területek bizonylata, aránya a vadászterületen belül) vagy ezutáni létrehozásával lehet értelemszerűen kezelni. Célom figyelmeztetni az érintetteket az indokolatlanul nagy optimizmusra, azokat a jóhiszemű és az ésszerű, logikus gondolkodásmenetet követő, a centralizált hatalmi vezetéstől szabadulni kívánó vadászokat, akik bíznak a természetes együttműködés lehetőségében a közösségeiken belül, hiszen valóban sok esetben a terület tulajdonosai azonosak a vadászat örömeit, gyümölcseit élvezőkkel. Gyanakvásunknak táptalajt adhat például az a kis ,,jóindulatú" módosítás is, mely szerint az állami erdők kezelőjének mostanra már nem kell az egész vadászterület 51 százalékát birtokolnia, csupán az ebben található erdők 51 százalékát... Tehát ennyit az azonos elbírálás elvéről, melyet a jelek szerint mifelénk nincs, aki megvétózzon.

Pedig lenne, mert ott vannak a magánerdő-tulajdonosok szövetségei, a közbirtokosságok egyesületei, magánerdészetek, melyeknek mind-mind érdekük lenne, hogy ne az állam vagy ne a helikopterből érkező idegenek legyenek jogokat bíró hatalmasságok, hanem közösségeinknek szerezzék meg azokat.

Ha kívülállók lövik a bakot

Előre borítékolható például, hogy a faluban vagy esetleg a közeli városban lakó vadász eredményesebben végezhet vadkárelhárítást, mint az érkezését telefonon bejelentő újgazdag fővárosi. Mert amint mára már kiderült az erdőről, hogy nem zöldarany, csak egyesek számára, hasonlóképp kiderülhet, hogy a vadászatból is csak a tüske jár. Erre rásegít a vadkárok rendezését előíró rendelkezés, mely szerint, ha a bérlő megszabott kötelezettségeit teljesíti, mentesül a vadkárok fizetésétől... Messziről jöttnek sikerülni fog a bizonyítás, helybelieknek az érdek és a lehetőség a vadkárok elhárítását teszi prioritássá.

Választani lehet tehát: birtokosságaink élnek a lehetőséggel, és meglévő vagy újonnan létrehozott egyesületeik által célozzák meg a társult jog elnyerését, vagy hagyják, hogy ez esetben is kívülállók rendelkezzenek elorzott vagyonrészük felett. A tét nem kevés, hiszen a vadgazdálkodás jogának megszerzésével egy régi kényes dologra kapunk házi patikát, mégpedig a vadkárok rendezésére, de kiegészítő jövedelmek lehetősége is körvonalazódik a vadászati turizmus és egyéb kapcsolódó szolgáltatások terén. A pénzért ebben az ágazatban is meg kell dolgozni, de az elhajított lehetőségek bizonyára soha nem fognak visszatérni. Igen sajnálatosnak tartanám személy szerint, ha a meggondolatlan bizakodásokkal és ki-ki a maga pecsenyesütögetéséről való ábrándozással olyan egyéni útkeresésekbe vágnánk, melyek végén az egységes érvényesülés helyett sok kudarc várna. Javasolni merem a birtokossági egyesületeknek, magánerdészeteknek, hogy jegyzékben kérjék a minisztérium részéről a törvény kétértelmű előírásaira, illetve egészen pontosan, a tulajdonosok társult jogának érvényesíthetőségéről a határozott választ.

Benedek Barna vadgazda mérnök

Forrás: Háromszék.ro