Hatalmas károkat okozhatnak a vadak a mezőgazdasági területeken. A törvény szerint a megelőzésben nem csak a vadászoknak, a gazdáknak is részt kell vállalniuk.
A vadásztársaságok egyik legnagyobb kiadása a vadkárt szenvedett gazdák kártalanítása. A vaddisznó kitúrja a csávázott magokat, a kukoricásban mindent lerág, míg a lábon állót letapossa. Volt rá példa, hogy egy tízhektáros területen a vetés után két nappal egy szem kukorica sem maradt a disznókonda után. A vaddisznót az erjedő kukorica szaga vonzza, mint a mágnes.

A kukoricásokat a szarvasok is szívesen látogatják, mert takarást és táplálékot ad számukra. Egy somogyi gazda mondta: ötszázötven hektáron gazdálkodnak, a területük mintegy harminc százaléka szenvedett vadkárt. A kárbecslés után jelenleg egyezkednek a vadásztársasággal.

A vadászati törvény értelmében a termelőnek öt százalékban kell tűrnie a vadkárt, de közre kell működnie az elhárításában, a megelőzésében. A jogszabály szerint a kár kilencvenöt százalékát a vadászatra jogosultak állják.

– A törvény nem határozza meg egyértelműen, hogy a gazdáknak mit kell tenniük – mondta Simon Pál vadászati felügyelő. – Nem is lehet, hiszen az alföldi vadkárt lehetetlen összehasonlítani a somogyi szarvas kártételével. Kötelezni nem lehet a termelőt arra, hogy engedélyezze a magasles építését, a bejárást, a vadkárelhárítást. Előfordul, hogy nem engedi be a vadászokat a területére, utána pedig tartja a markát a vadkárért. Számtalan per van emiatt.

– Két véglet létezik: az egyik gazda bekeríti a területét, a másik direkt az erdő szélére veti a kukoricát – tette hozzá Simon Pál. – Mindez attól függ, hogy a mezőgazdasági termelő és a vadásztársaság szót ért-e egymással. Tavaly összesen több mint négyszázharmincmillió forint vadkárt fizettek ki a somogyi vadásztársaságok, ez az előző évinél alig négy százalékkal kevesebb. Persze a vadkár összege függ az éppen aktuális áraktól. A vad természetesen valahol mindenképpen jóllakik.

– Gyakran szembesülünk vele, hogy beékelt erdőtestek mellett olyan növényeket vetnek, amit a vad kedvel – folytatta Simon Pál. – Repcét, kopaszbúzát, kukoricát. A nagyobb kárt nem is az evéssel, hanem a taposással okozza a vad. A megyében tarthatatlanul és tűrhetetlenül magas a vadlétszám. A vadászatra jogosultaknak vissza kell szorítaniuk a vaddisznó, de a dám és a gímszarvas számát is. A kevesebb vad kevesebb kárt okoz. A vadkárvédelemben van kémiai és fizikai megoldás is: kerítés, szagos riasztószerek és a vadászok rendszeres jelenléte.

– A szarvas és a disznó különösen az ilyen száraz időben kiköltözik a patakokhoz közel lévő galériaerdőkbe, és onnan a szántóföldre, a kukoricásba jár enni – fűzte hozzá Simon Pál. – Sokszor a vadász nem is tudja, merre jár, csak ősszel tapasztalja, hogy mit hagyott hátra. Ezeket az eseteket csak úgy lehet megelőzni, ha állandóan riasztják, távol tartják a vadat a mezőgazdasági kultúrától. Ha a szarvas és a vaddisznó beköltözik a kukoricásba, napraforgóba, onnan lehetetlen kihajtani. A vad okos: tudja, ha az egyik sorban elmegy a vadász a kutyával, négy sorral arrébb biztonságban van. Még azzal is tisztában van, hogy melyik autótól kell félnie és melyiktől nem.

A vadkár akár jó üzlet is lehet, több millió forintra rúghat. Nem egységes az ármegállapítás sem: a kárbecslő számolhat a tőzsdei, a felvásárlási, a világpiaci vagy a bolti árakkal. Az őstermelőknél még a kompenzációs felárat is ki kell fizetni. Csökkenti viszont a költségeket, hogy a lerágott, letaposott termést már nem kell learatni, szállítani és szárítani.

A vadászati törvény szerint vadkárnak minősül a gímszarvas, a dám, az őz, a vaddisznó és a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdaságban, illetve az őz, a mezei nyúl és a fácán által a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben és a csemetésben okozott kár. A vadászatra jogosult köteles gondoskodni a vad riasztásáról, a károkozás közvetlen veszélye esetén a vadkárelhárító vadászatról. A föld használója pedig köteles közreműködni a vadkárelhárításban.

Forrás: Sonline