Úgy tűnik, a medvéket is lapolvasóink közé sorolhatjuk: miközben a Háromszék medvés sorozatát közöljük (Kusztora Levente: Medveparadicsom Székelyföldön), egyre-másra futnak be a Háromszék szerkesztőségébe az elképesztő medvés történetek. Mostanság a leggyakrabban a besenyői víztározó két partjáról.

Dalnoki Sándor besenyői tóparti telkét több ízben is felkereste egy dörmögő komaasszony, a gazda előbb kétkedve fogadta az éjszakai horgászoktól a hírt, hogy aztán maga is meggyőződjék a látogatásról. A medve ugyanis nemcsak visz, hanem hoz is, hagy is maga után ezt-azt. Egy nagy adag medvelepényt például, amelyet aztán a csodálkozó tópartiak szétpiszkálnak és megtalálják benne a halcsali maradványait, szemtanúk állítása szerint az etetőanyagba gyúrt csontkukacokat is. Még élő, újrahasználható állapotban. A Koma vagy a Komaasszony Sylvester István hétvégi házának a kerítését bontotta meg, s ott is hagyott „Ezt nektek!" üzenettel egy kupac medvecukor-alapanyagot. A tó maksai oldalán a kézdivásárhelyi Tubák Nimród stégről horgászott. Medvekalandos beszámolója igen életes és tanulságos, főleg az, hogy a megfelelő lélekjelenlét életet is menthet, s az is, hogy a brassói medveszakhatóság véleménye szerint a mackó ellen a törvények értelmében csak akkor lehet fellépni, ha súlyosan megsebesít, vagy embert öl.

Na már most: a Besenyői-tó partján nem táboroznak Allah hívei, hogy öngyilkos merényletre vállalkozzék valamelyikük, és feláldozza magát a medveoltáron.

Úgy tűnik, eljön az az idő, amikor hálát adunk majd a tóparton a manele-zenét éjjel-nappal bőgető és ordítozó brassóiaknak, mert ezt a nótát nemcsak a besenyői lakosok, hanem a medvék sem szeretik. A medvéknek van, a besenyőieknek nincs ahová menekülniük.  Sylvester Lajos

Medvekapás

Hétfő éjjel fél három körül kapásjelzőm hangjára néztem ki a hálózsák alól. A horgászbotomat az állványról leesve találtam. Előle egy medvehátsó nézett szembe velem. Sokféle gondolat villant eszembe: ordítsak rá? Fussak a vízig, és úszva meneküljek? Közte és a köztem levő félméter távolságot tekintve egyiket sem véltem ésszerűnek. Szerencsémre csendben visszahúzódtam, a halózsákot a szememig húztam, lélegzetem visszafojtottam. A szívem a torkomban vert. Vártam a következményeket. A medve a fejem mellett a különböző szagosított halcsalik között kotorászott. Majd egy vedret emelt fel, amelyet kiborított és összerágott. Ha nem így viselkedem, talán ijedtében nekem esik.

A medvék híre és nyoma már nyár eleje óta követ mindenkit. Szombat este T. I. háza teraszán ült. A házigazda kutyája ugatására kiment, két és fél méterre ott volt a medve. Az elmúlt napokban a tó mindkét partján garázdálkodott, kinél a baromfikat ölte meg, kinél a kerítést törte össze. Több helyről hallani, hogy Brassóból hozták őket, állítólag vannak, akik ezt látták is.

A megyei halász-vadász egyesület elnöke azt mondta, az erdő nem tartozik hozzá, de üzen a brassói illetékeseknek, hogy a halászok testi épségét veszélyeztetik a medvék.

Írásban jelentettük a maksai polgármesteri hivatalnak. Kérésünket továbbították Brassóba. Egy hónappal ezelőtt Brassóból kijöttek, és azt mondták, hogy butaságokat beszélünk, itt nincs medve. Majd ismét kijöttek, nyomot és ürüléket fényképeztek, de azt mondták, konkrét bizonyíték kell, s amíg valaki meg nem sebesül vagy meg nem hal, addig nem tudnak semmit tenni. A tévéhíradók mindennap tele vannak medvetámadások híreivel, de ennyi riasztás után sem képesek az illetékesek ez ellen tenni.

Forrás: Erdély.ma