Terített asztalt varázsolt a természet az idén a vaddisznók elé: a hegyekben szekérszám hever a makk a földön. Igaz, a malackák nehezen mozognak, mert egyre több az újulatokat védő kerítés. A vadászok átkozzák a drótfalakat, az erdészek szükségszerűséget emlegetnek. Malaclopó méretű kátyúkat kerülgetünk; a teknőkben ólomszürke víz, felszínét esőcseppek pettyezik. A látótávolság néhány lépés, ám ez nem köd, hanem felhő. Úti célunk a Kab-hegy, annak is a legtetején álló kilátó. Az egy híján hatszáz méter magas oromról csodálatos panoráma nyílik - feltéve, ha addig, míg odaérünk, -eloszlik a fehér tejföl, amely a vidéket borítja.

Ösvényünket kerítés szegélyezi. A túloldalt hagyásfákkal tarkított újulat terpeszkedik - a rozsdamentes drótból font fal ez utóbbit hivatott megvédeni a fiatal növények csúcsrügyeire  pályázó szarvasoktól és őzektől. A társaságunkban lévő vadásznak kevéssé tetszik a megoldás: szerinte ez durva beavatkozás a világ rendjébe. Az elzárás révén megváltoznak az állatok évszázadok alatt kialakult ösvényei, az emlősök nem jutnak elég élelemhez, arról nem is beszélve, hogy ezek a növendék és folyton nedves csalitosok melegágyai a különböző állati és növényi betegségeknek. Az már csak hab a tortán, hogy a bekeretezett száz hektárokban nincs semmi érdemleges, amire puskát lehetne fogni. Néma és üres ligetek ezek – véli jágerünk.
Ha nem lenne kerítés, kettő helyett még mindig csak egymillió hektárnyi pagonyban tudnátok a hobbitoknak hódolni - replikázik paprikásán egy körünkben lévő maszek erdős gazda a vadász szavaira. Mondandójából kiderül, az itthon rohangáló őzek, szarvasok, agyaras kanok és süldők, valamint tájidegen muflonok száma messze a természetes eltartóképesség fölött jár, azaz minden faj túltenyésztett. Oka mindennek a nagyobb és még nagyobb haszonra való törekvés. A sok állat egymást tiporva rohan a fiatal erdőkbe, s zabálja le friss hajtásokat. A kerítés szükségszerű rossz, az etetést pedig nem a részben uniós és magyar közpénzen ültetett facsemetékkel, hanem az amúgy semmire nem használt szénabálákkal kellene megoldani. Azokkal, amelyek Veszprém megyében is tízezer szám rohadnak kint a mezőkön - mondja.

A velünk lévő természetvédő sem rest, s közbeszól. Szerinte a kerítés jó is meg rossz. Üdvös, mert olyan rovarok, madarak és apró rágcsálók találnak menedéket a susnyában, amelyek a modern „igények" szerint teljesen kipucolt szálerdőkben képtelenek megélni. Ugyanakkor rossz, mert a bekerített, de mégis magányos újulatok leginkább olyan szigetekre hajaznak, amelyek között nincs semmiféle átjárás.

A vita közben felérünk a Kab-hegyre. A kilátóhoz tartó út bal oldalán kerítés feszül. Újabb polémiára lehet kilátás, ám a magasból élvezhető látványtól mindenkiben bennakad a szó: csak a fatákolmány teteje lóg ki a felhőtengerből. A lépcső végén szikrázó napfény, alant ossiani köd és félhomály. Az előbb még vitatkozó emberek némán, tátott szájjal néznek. Valaki pálinkásüveget ad körbe: nagyot húzunk a palackból.

Hazafelé makkot falatozó vaddisznókba botlunk. Szó szerint, mert a malackák a legkisebb hajlandóságot sem mutatják, hogy arrább menjenek a kerítés fölött átívelő létra tövéből. Vidáman csámcsognak: hogy pontosan mi vagy ők vannak be- vagy kizárva, nehéz lenne megmondani.

Forrás: Magyar Hírlap