Bojtor Róbert szerint a vadászat nem azt jelenti, hogy az ember gyilkolja a vadat.
Nem mondható szokványos vadásznak Bojtor Róbert abból a szempontból, hogy ő a Kaposvári Egyházmegye kötelékébe tartozó nagykanizsa-miklósfai esperes-plébános. Tudomásunk szerint alig egy-két vadász pap van a katolikus egyházban. Az adventi interjúból kiderül: Róbert atya még cserkelés közben is gyakran imádkozik, mert a természet Isten dicsőítésére készteti.

Három falu is a plébániájához tartozik, több ezer hívő van a lelkipásztori feladatára bízva. Mennyi időnként keríthet sort egy kis vadászatra, és hol?
– A kötelezettségeim mellett havonta egyszer-kétszer nyílik lehetőségem vadászatra, a somogysimonyi Szent Hubertus Vadászegylet kötelékében, illetve területén, amely a plébániámtól körülbelül huszonhárom kilométerre fekszik. Változatos, hol dombos, hol sík vidék, van berkes, ingoványos része is, hiszen a Kis-Balaton nyúlványa szinte elér a területünkig. Van, ahol égeres-, nyáras-, fenyveserdő övezi, van öreg tölgyerdő és persze sok akác és mezőgazdasági terület is.
– A társas vagy az egyéni vadászatot kedveli inkább?
– Az egyénit. A cserkelés a kedvenc vadászati módom. Hátamra veszem a puskát, a távcsövet, és ha sikerül, akkor megközelítem a vadat, hogy terítékre hozzam.
– Magánykeresés ez, vagy az egyéni vadászsiker izgatja?
– Minden embernek szüksége van az egyedüllétre és az egyedüllétben az Istennel való találkozásra. A természet nagyon alkalmas erre. Ott valóban minden az Urat dicséri és dicsőíti egy virágsziromtól a csillagos égig. De hadd tegyem hozzá: a legnagyobb feltöltődés számomra az oltáriszentség, az Úr Jézus valós jelenlétének tapasztalása a szentségimádásban, illetve a szentmiseáldozat bemutatása.
– Előfordul, hogy „imádságra vált” a természetjárás során, elfeledve, hogy vadászni indult?
– Ha egyedül vagyok kint, biztos, hogy imádkozom. Sokkal többet tesz ki ez a vadászidőmből, mint a tényleges vadászat. Az elsődleges tehát az, hogy csöndességem legyen a természetben.
– Milyen vadra vadászik a legszívesebben?
– Vannak őzbakokkal kapcsolatos vadászati élményeim, sikerült dámbikát, muflonkost, sőt – Szlovéniában – zergét is terítékre hoznom… De a kedvenc vadam a vaddisznó. Okos és furfangos állat. Sokszor meg kell küzdeni érte, hogy az ember terítékre hozza, hacsak nem a szórón akarja valaki elejteni – ami nem nagy kihívás.
– Miből látni, hogy okos?
– Például amikor friss a hó, és elindulok a nyomok alapján egy vadkan után. A vad, ha észleli, hogy követem, képes hurkokat írni, ahogy távolodik tőlem, hogy megtévesszen, merre ment. Amúgy is teljesen kiszámíthatatlan. Akár nappal is találkozhat az ember tekintélyes vadkannal. A másikfajta eset: kimegyek tucatnyiszor, mégsem találkozom vele, bár tudom, hogy azon a területen van. A tapasztaltabb disznó, amikor a társas vadászat során hajtás van, ha teheti, kijátssza a hajtóvonalban haladókat, és nem mozdul el a helyéről. Ezért is nagy segítség a kutyák jelenléte: ezeket csak azok mozdíthatják ki.
– Mit válaszolna annak, aki megszólná önt, hogy pap létére Isten teremtményeit „lepuffantja”?
– A Jóisten teremtménye a vad is meg a vadász is. Azzal a különbséggel, hogy a vadász az Isten képmását hordozza magán, hiszen értelme és szabad akarata van. A Teremtő a vadat az embernek adta hasznosításra. Ilyen értelemben az embernek az ősénjében van a vadászösztön; van, akiben erősebben, van, akiben gyengébben. A vadászat semmiképpen sem azt jelenti, hogy az ember gyilkolja, nyakra-főre öli a vadat, és kizsigereli a területet. Sokkal inkább arról van szó, hogy a természet szeretete az emberé, egy meghatározott vadgazdálkodás felelősségével. A magyarországi gímszarvasállomány még mindig páratlan a világon. A kedvező klíma és domborzati viszonyok, az élőhely ehhez nem lenne elég; az emberi szakértelem is ott van a háttérben. Sajnos a gazdasági helyzet az utóbbi időkben azt eredményezi, hogy mindinkább elfiatalodik az állomány, ami veszélyezteti a gímszarvasbikák golyóéretté válását. A vadásztatók rá vannak szorulva, hogy fiatal egyedeket is kilövessenek, hogy kitermeljék a vadkár ellenértékét.
– Most, advent idején is kijut a természetbe?
– Igen, és erre biztatok másokat is ebben a különleges időszakban, amikor az egyház a közelgő karácsonyra irányítja a figyelmet. Zárjunk ki tehát mindent, ami kilúgozná a lelkünket – beleértve a rossz televíziós műsorokat is –, mélyedjünk el egy erdei séta erejéig, lássuk meg, hogy az élet ajándék, csodálkozzunk rá a teremtés szemlélésén keresztül a Teremtőre, aki minket beleálmodott ebbe a világba.

Forrás: MNO