Ha vadászra gondolunk, a legtöbben a mesék puskás emberét képzeljük magunk elé. A valóságban a vad elejtése csak töredéke a munkájuknak. Az ő gondjuk a vadállománnyal kapcsolatos minden tennivaló, és nem csak akkor, amikor az erdőt hó borítja.

A Csepregi Répcevölgye Vadásztársaság több mint nyolcezer hektáron folytat vadgazdálkodást. Az ide tartozó nyolc önkormányzat területéből kétezer-ötszáz hektár az erdő, a többi mezőgazdasági kultúra rét, szántó, legelő.

Nagyon fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljunk az önkormányzatokkal és a gazdákkal is mutat rá Király Lajos, aki márciusban került a vadásztársaság elnöki posztjára. Harmincnyolc éve vadászik. Ebben az évben már 6-7 millió forintot fizettünk ki vadkárra.

A vad szabadon jár-kel, bizony megdézsmálja a kukoricát, búzát, zöld repcét, cukorrépát. Különösen a kukoricában szoktak nagy kárt tenni, mert a magas növény takarásában kedvükre garázdálkodhatnak. De ha például meg tudunk egyezni a gazdákkal, hogy a földek szélén hagyjanak egy keskeny sávot, akkor könnyebben tudjuk végezni a vadkárelhárító munkát. Van, ahol villanypásztort is fel tudunk szerelni, ha engedi a költségvetés.

A vadak etetésének az állomány védelme mellett a vadkár megelőzése is a célja. Doma Lajos fővadász elmagyarázza: az erdő lakóit nem csak télen kell etetni.

Az etetésnek kétféle módja van, s ezek célja is más mutat rá. Szórózást egész évben végzünk, elsősorban a leshelyek környékén. Ez egy vadászati mód, a takarmánnyal odacsalogatjuk a vadat, rendszerességet teremtünk a megjelenésében. A téli, tavaszi etetést ezzel szemben a sűrűk mellett, a vadak pihenőhelye közelében végezzük, kukorica, cukorrépa, alma kijuttatásával, illetve a fedett szarvasetetőkbe rakott szénával.

A cél egyrészt az, hogy megtartsuk a vadállományt a területünkön, illetve, tavasz közeledtével, hogy megelőzzük a szántóföldeken a vadkárt. Ásványianyag-utánpótlást nyalósó formájában kapnak az állatok, amire leginkább szőrváltáskor, agancsváltáskor és vemhességi időben van szükségük.

Az elnök hozzáteszi: ebben az évben száz tonna kukoricát kötöttek le, ebből 35-öt már ki is helyeztek. A terület adottságai jók, a gímszarvasok, vaddisznók, őzek és az apróvad enyhébb télben még a természetben is felleli a takarmányt. Gyakoribb takarmányozásra akkor van csak szükség, ha több hétig tart a kemény hideg, s a magas hó és a lefagyások miatt nehezen mozognak az állatok.

Ha nem etetünk, a vad elmegy más területre, ott ejtik el, miközben az általa okozott kárt mi fizetjük. Annak, hogy az idén erősítettük az etetést, meg is lett az eredménye: mind a három őszi hajtásunk nagyon szép terítékkel zárult.

Az elnök hozzáteszi: mióta vadászik, évről évre javul a területen élő vadak génállománya, súlyosabbak a trófeák, növekszik a disznóállomány. Mindez nagyban köszönhető a gondos vadgazdálkodásnak.

A vadállomány mennyiségi és minőségi szabályozása a vadászok feladata. Tavasszal, területbejárással, vadbefigyeléssel állománybecslést végeznek, aztán ennek és a terület vadeltartó képességének függvényében a megyei földművelésügyi hivatal elkészíti az éves kilövési tervet.

Ezt a tervet a társaságnak hoznia kell, s ez egyben behatárolja a bevételi lehetőségeiket is. A vadásztársaság évi, mintegy húszmilliós költségvetésének egyik fő forrása a bérvadásztatás. Ez a vadhúseladásból származó bevétellel és a tagdíjakkal egészül ki. Támogatást nem kapnak, maguknak kell nullszaldósra kihozni az évet úgy, hogy azért néhány vadat saját tagjaik sportvadászaik is elejthessenek.

A kiadási oldalon jóval több tétel szerepel: a három hivatásos vadász munkabére, a vadkárok térítése, a területek bérleti díja, a takarmányozás. A vadászok azt is elárulják, hogy a gazdasági válság hatásait ők is megérzik. A külföldi vendég is meggondolja, mennyit áldozhat a hobbijára, nyomottak az árak, ráadásul nőtt a környező országokban elérhető vadászterületek mennyisége is.

Vadásznak lenni sok felelősséggel és lemondással jár. Sokat elárul, hogy a társaságok az elnök és a vadászmester mellett környezetvédelmi felelőst és gazdasági felelőst is választanak maguk közül. Sok feladatot kell vállalniuk a közösségért és a vadállományért, cserébe azért, hogy maguk is hódolhassanak ennek a szép szenvedélynek, sőt néha úgy adódik, hogy a tagdíjon felül is hozzá kell járulniuk a társaság költségeihez. Munkájuk - amely egyben hobbijuk is - mindenekelőtt a természetes élőhelyek, a vadállomány megőrzését szolgálja.

Forrás: Vas Népe, Fotó: Kiss Teodóra