A vadászok télen szénával, kukoricával segítik az állomány túlélését
Bátor gazdája, a zalaistvándi Zöld Erdő Vadásztársaság hivatásos vadásza, Balázs Árpád, Nagy István traktorossal, vadetetésre indul.

- Először menjünk a Rusznyára, onnan a Póc tetőre s a Szilvási szóróra, aztán meglátjuk - a gyors egyeztetés után máris felbőg a kis Suzuki Samurai, s elindul az élelemmel megrakott traktor is.
Út közben persze meg kell küzdeni az elemekkel: a terepjáró egy ideig hősiesen veszi az akadályokat, ám az első igazán meredek dombon a friss hó alatti fagyott talajon bizony elpörögnek a kerekek. Kis küzdelem után azonban megérkezünk a Rusznyára. Az etető mellől egy őz figyeli mozgásunkat. Nem fél, de azért jobbnak látja kissé eltávolodni az élelemhozóktól.
- Négyezer hektáros vadászterületünkön összesen 37 etetőt helyeztünk ki, ebből tíznél az apróvadak is táplálékhoz jutnak. Mivel télen minden nap jövünk, körülbelül két-háromnaponta tudunk visszatérni ugyanarra a helyszínre - mondja a hivatásos vadász, miközben puha szénát szór az etető elé, hogy az állatoknak legyen hol kérődznie. - Szemes, szálas és lédús takarmányt egyaránt hozunk, de enyhébb időben, alkalomadtán, kapnak almát, körtét és krumplit is.
Miután megtelik az etető, a Póc tető felé vesszük az irányt. Itt a pótkocsiról a hótól megtisztított földre kerül a búza s a zúzott kukorica, melyből egy-két csöves is landol a fagyott földön. „Biztosan ezek a jutalomfalatok" - véljük, ám Nagy István azonnal kijavít bennünket, mondván, csak véletlenül keveredtek a zúzott közé.
- Nem célszerű, ugyanis a vad felkapja és visszamenekül vele a sűrűbe, mielőtt a vadász felocsúdna, s lőne - ad magyarázatot.
- A vadászati célú etetők, azaz szórók — teszi hozzá Balázs Árpád - mindig a lesek közelében vannak, ezt a vaddisznók például előszeretettel látogatják. Míg itt szabad, a szénarácsos, siló- vagy kukoricatálcás etetők közelében szigorúan tilos vadászni. A vadak, különösen. ha nagy a hó, előszeretettel tartózkodnak naphosszat az etetők közelében, a szarvasok télen ivar szerint elkülönült, nem ritkán 80-100 fős rudlikba összeverődve.
Utunk gyönyörű tölgyesen át visz. Minden hófehér, csak a szederlevelek zöldellenek, jelezve: szarvas fogyasztott belőlük, s rázta le róluk ily módon a havat. Hiszen teljesen azért nem „ürül ki" télre sem az erdei éléskamra. Különféle rügytakarmány, hajtások, makk, a hó alatt rejtőző fű vagy alma, a tarlón maradt kukorica ilyenkor is fellelhető. A vaddisznó pedig a föld mélyéről, akár 80 centi mélyről is képes felkutatni az állati fehérjét, szélsőséges körülmények közt pedig még a dögre is ráfanyalodik.
Etetni persze mindezek ellenére is kell. Egy 20 hektáros táblán a társaság kukoricát termeszt, s mintegy 50-60 tonnát még vásárol is hozzá. Ezen túl elfogy még vagy 10-12 körbála, szintén saját termesztésű lucernaszéna, s a mintegy 30 hektáros vadföldön is találnak élelmet s menedéket az állatok.    
Az autóban aztán szót ejtünk az anyagiakról is.
 - Bevételeink kilencven százalékát a külföldi bér-, ezen belül is a szarvasbika vadászat adja, ebből finanszírozzuk a takarmányozást is -mondja Balázs Árpád, megjegyezve: az idei esztendő rendkívül gyenge volt. A meleg időjárás miatt a bőgés sem volt megfelelő, s a válság miatt a vendégek is elmaradtak. Az idei éves terv 18 bikáról, 130 disznóról, mintegy 45-50 tarvadról, 60-70 őzről szól. Van még tennivaló, összegez Balázs Árpád, a megvalósulást firtató kérdésekre, miközben  hátramenetbe  kapcsol, hogy új lendületet nyerjünk az előttünk tornyosuló meredek emelkedő leküzdéséhez.

Az etetés rendkívül fontos a vadkár megelőzése szempontjából, s hozzájárul ahhoz, hogy a vad egészségi állapota ne romoljon le a téli hidegben, legyengülten ugyanis jóval fogékonyabb a betegségekre. Rendszeres etetéssel elvonható továbbá az állat a fiatal erdősítésektől is. Most van ráadásul a vehemnevelés időszaka a szarvasnál, őznél s a disznónál egyaránt, utóbbiak közül valamelyik már ellett is. Etetni persze nem csak télen kell, különösen fontos ez a kukoricavetések időszakában, a táplálék ugyanis bent tartja a vadat az erdőben, így megóvható a mezőgazdasági kultúra. Ám Balázs Árpád szerint legnagyobb jelentősége a március-ápilisi etetésnek van, ekkor ugyanis természetes körülmények közt már nem talál táplálékot a vad.

Forrás: Zalai Hírlap