„Géza, rád húz a kópé" - szól a figyelmeztetés, és Géza bácsi nem teketóriázik: gyorsan dupláz, a fácánkakas pedig mint nehéz kő zuhan az erdőbe. Elveszni azonban nem fog, Fickó, a szálkás szőrű magyar vizsla feszülten figyeli a holt kakas röptét, majd még szinte a levegőben kapja el a zsákmányt. Körülöttünk durrognak a lapátcsövűek, és néha egy bock is beledörren a fácánvadászatba, hullik a sörét, mint az ónos eső, amitől az arcunkra fagy a mosoly. Vésztőn vagyunk, a vadászkastély körül, hajtanak éppen a társaság helybéli tagjai. Az egykor főúri kedvtelésnek számító vadászat a kommunizmusban a kiváltságosok, az elvtársak, a megbízható káderek jutalma volt - kezdi az elnök történelmi visszatekintését. A státuszszimbólum sok embert csábított, mert a társadalmi rang után a pénzzel elérhető hatalom is kívánatossá tette, különösen a társasági életben elérhető összeköttetéseket.
A vadásznak lenni akkortájt rang volt, hiszen sokszor itt találkoztak a helyi hatalmasságok, és néha az ország vezetői is. Komoly rangja, sőt tétje volt egy - egy politikus vagy netán orosz katona látogatásának a település, sőt a megye életében. A helyi legendák szerint nálunk két orosz tábornok volt a társaság tagja, de mi a rendszerváltás utáni vadászgeneráció már soha nem találkoztunk velük - magyarázza Tibor a társaság történetét. Mára már elveszítette a politikai, társadalmi befolyását a vadászat. A kései gulyás kommunizmus idején a társaságok célja az ország valutabevételének növelése volt. Ma a vadásztatást a mi társaságunk is a fennmaradása érdekében végzi, hiszen a bevételeink biztosítják a társaság jövőjét.
„Tizenöt milliós az éves bevételünk, ehhez négyezer fácánt és számos őzbakot áldoz a társaságunk a külföldi vadászcsoportok megtartására. Évek óta folyamatosan van egy kuvaiti csoportunk, akik a bevétel komoly hányadát hozzák. Négyezer fácánt nevelünk, ebből ezerhétszázat lövetünk ki, a többi az ötvenöt tag része. Évente huszonkét szervezett vadászat van a repertoáron, és természetesen az egyéni cserkelés, kinek-kinek a kedve szerint" - magyarázta az elnök, aki szerint ma már a „stresszoldásról" szól a vadászat. Mielőtt rákérdeznék a piszkos anyagiakra, Tibor már közli is a számokat. A tagoknak egyszeri tizenkilencezer forint a tagdíj, és hat nap kötelező társadalmi munka évente. Ez mindenki kvótája. Ebbe még belefér a vadászatok utáni szolid vacsora is.
Tibor úgy tapasztalja, hogy mostanában inkább a vad védelmét hangsúlyozzák az elitben, a zöldmozgalom, környezettudatosság a divatos fogalmak a gazdagok világában, és maga a vadásztársadalom is kettéosztott a kérdésben: ők sem kedvelik a bérkilövő hétvégi „zsúrvadászokat", magukat inkább vadszerető erdőjáróknak nevezik, akik az egész rájuk bízott ökológiai élőhelyért felelnek.
A földtulajdon az új, még csak papíron létező vadászati törvénytervezet alapja, és egyben buktatója is, mert máris számos társaságot állított megoldhatatlan kérdés elé: kik alkotják a társaságot, és főleg kik vezetik azokat? Az elnök szelíd mosollyal közli, ez a gond itt nem gond. A kilencezer hektáros területükön kiváló kapcsolatokat ápolnak a földtulajdonosokkal, és gondosan figyelnek a vadkár honorálására is: „tudjuk, mikor van a névnapjuk, és apró ajándékokkal építjük, ápoljuk a jó kapcsolatot".
Forrás: Hetek
