Nincs az a Zimbabwei mami, aki a rendeléstől eltelt majd’ fertályóra vadászfestmény- és apácarács-nézegetés múltán heveny agyidegzsába nélkül fogadná a tárkonyos vadragulevest. Másképpen szólva: tárkonyos vadraguleves ilyen hendikeppel még nem indult a Föld kerekén. De nem szaladok ennyire előre, pláne, hogy a csípőprotkómmal nem is tudok.

Ha egy éttermet valahol nagyon eldugnak, és e dugva lévő vállalkozás nem dől a dugájába csakhamar, akkor ez az étterem bízvást tud valamit. Vendéglátni, teszem azt. Mert hát hogy is maradhatna életben, amikor iránytű és hideg élelem kell még a felkutatásához is.

Az ilyet bizony a törzsvendégek tartják fönn, mert rajtuk kívül más emberfia meg nem találja. Kivéve minden idők legéhesebb özvegy Zimbabwei Kálmánnéját, aki már a derék automobil fél kormányát elfogyasztotta, mire a kedves dél-vidéki kisváros télvíz idei álmatagában végre egy pisla Gösser neonreklámra, és mögötte egy kisvendéglőre akadt.

Barcson járunk. Az internetből levétetett éttermi lista öt találatot tartalmaz, ebből a kiszemelt annyira nem üzemel, hogy már (még?) cégér sincs rajta.

(Innen üzeni ö. Z. Kálmánné az Irány Magyarországnak, hogy irány a nagyvilág, bányásszanak egy szakócát, amivel levéshetik a monitorokról az elavult információt. Naná, hogy a következő étterem is zárva, a harmadik piros alma – jártunk már benne –, a negyedik zárás előtt épp. A négykerekűben már húsz üres kilométer, a kormány egyre fogy, bár még a helyén.)

Utolsó reménysugár: a Kalmár kisvendéglő. Telefonos segítséget kérünk, soká' bóklászunk, majd a kertvárosban rábukkanunk a keresettre. Első csak-úgy-betévedő látogatóként kitűzzük a nemzeti lobogót a kapuban posztoló kerti törpék közé, betoppanunk, és rávetődünk az étlapra. Nem zavartatva magunkat a kiskocsma jellegű hangzavartól, beújítjuk a fent említett vadragulevest.

Amaz egy népes német–magyar vadászhadosztály rendelése miatt tetemes késéssel, gyakorlatilag esélytelenül érkezik. Hiába a várakozási időre vonatkozó figyelmeztetés, ha az első fogást a Tárkonyos Vadraguleves-főző Világbajnokság élséfje sékelte volna nekünk, akkor is leltünk volna benne kivetnivalót. A tetején némi plusz olajfoltot, a kelleténél csipettel több tárkonyt. (S kanalunk kissé szétfőtt vadakat terelt.)

Gyenge kezdés után erős visszaesésre készülvén rábökünk a tűzdelt vadra, amit nagyon helyesen barna mártással kínálnak. Félelmeink hamar eloszlanak, a pikáns gombás szósz alatt mennyeien porhanyós, valóságos csoda a szarvas! A borzas szeletben sem kell csalatkoznunk, a zöldfűszeres sajt- és burgonyamasszába sütött sertésjava elnyeri a tetszést.

A köretként kapott krokettet ugyan a sütés előtt hidegre tették, de a sült burgonya frissen főtt. S végül egy csokiszósszal gazdagon megöntött Gundellel végleg lőttek a vadászidény miatt előálló kezdeti baklövés emlékének, főként, hogy a vadétel-specialista egység árai sincsenek elvadulva.

Hiába, megmondta a Kálmánom is, a Szahara ismerője: sok múlik a vadon.

Forrás: Sonline