Noha megszámolni nem is tudtam, de az biztos, hogy majd kétszáz különféle állat, kétlábú tollas, kétlábú szőrös (!), vad és szelíd négylábú éli mindennapjait Gecse Gábor móri udvarában. Ha elmegy az ember a takaros kert és ház mellett, észre sem veszi ezt az óriási állatseregletet - szívesen mondanám, hogy azért, mert jól neveltek, de az igazság az, hogy inkább azért, mert gazdájuk az évtizedek alatt megtapasztalta, melyik zavarja kukorékolásával, visongásával, csipogásával, flakkogásával a környezetet. Gecse Gábor fiatalkori álmait teljesíti be a világ minden tájáról származó állatkavalkáddal.

- Zoológus szerettem volna lenni, de végül a több pénzt hozó szakma elcsábított - magyarázza a bányász nyugdíjas Gábor a mocsári hiúzok etetése közben. Gyönyörű, 20-30 kilós vadmacskák ezek, s oly hévvel kapnak a nyers csirkecomb után, mintha az életük múlna rajta. Persze, a dzsungelben így is volt. S miközben a háttérben több tucat különleges madár kapirgál, csicsereg és kotkodál, megnézzük a coatit, ami egy édes kis rövid ormányos medvefaj Dél-Amerikából, ahol egyébként bandába verődve portyáznak - kevésbé szelíden, mint ahogy itt átdugják az orrukat a szemlélődő felé.
- Egy németjuhásszal kezdődött az állatszeretetem még gyerekkoromban. Az elmúlt 20 évben pedig mindenféle állattal találkoztam. Van, amelyik állatkertből került hozzám, mást pedig, mint például két hiúzomat az állatkert kéri majd - meséli a gazda, akinek felesége, úgy tűnik, elnézi férje hóbortját, de részt nem vesz benne. Van is mit elnézni, hisz mindennap 3-4 órát minimum eltölt az állatokkal, míg megeteti őket, kitakarítja ketreceiket. Persze, ha megbetegszik a gazda, kicsit gondban van, hisz rajta kívül nem szívesen foglalkozik a kedvencekkel más. Nyilván mindenkiben felvetődött már: vajon mennyibe kerülnek az állatok havonta. Hát igen, havi 70-80 ezer forintot kóstál csak a takarmányozásuk.

No, de térjünk vissza az állatokhoz. Megnéztük mindet, más is szokta, tudom meg, jó időben állandóan jönnek a gyerekek nézelődni, kíváncsiskodni. Böbét mindenki szereti, bár kedvesnek nem mondható, inkább visszahúzódó, magának való személyiség. Legalábbis, amikor én ott voltam, fekete-fehér orrocskáját inkább maga alá gyűrte a farönkön, amin olyan szívesen gubbasztott. Meg is simogathattam, Böbe, a borz, meg se moccant. Nem úgy az Észak-Amerikában őshonos mosómacik, melyek párban élnek Gecse Gábornál, és, hát hogy is mondjam..., szívesen hódolnak az élet örömeinek.
Azért említsünk meg néhány szárnyast is, azok is megérnének egy külön misét. Persze, hogy a legszínesebbek tetszettek a legjobban: a sárga aranyfácán, a gyémánt fácán, a nimfa papagáj, de nagyon kedves külsővel áldotta meg a természet a szőrös tollú indiai selyemtyúkot, a nagyobb tojásra emlékeztető fáraó fürjet és a világ legkisebb gerléjét, az ausztrál gyémántgalambot is, eleganciával pedig a hosszú farkú Japánban honos jokohamát és az ázsiai származású búbos páduai tyúkot. De nem lehet felsorolni mindet, hisz annyi minden van még ebben a kis udvarnyi állatkertben.
- Ebben az utcában nőttem fel, ismernek engem, én pedig igyekszem odafigyelni másokra, ahogy más is elnézi az én kedvtelésemet - mondja Gecse Gábor. S így él békében egymás mellett ember és ember, ember és állat.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap / Forestpress