Az igaz vadász számára a vadászat nem csak a vad elejtéséről szól. Élményt nyújt mindaz, ami az ősi szenvedélyt körülveszi - tartja Tóth Imre atya, szanyi plébános. Tóth Imre, Szany plébánosa már gyerekkorában is érdeklődött a természet, ezzel együtt a vadászat iránt Szanyba kerülvén aztán megismerte a helyi társaság tagjait, akik - főleg elnökük, Németh Gergely -biztatták: adjon formát is érdeklődésének. így tette le aztán a szükséges vizsgákat. Arra kértük, beszéljen portálunknak szenvedélyéről, élményeiről, tapasztalatairól.
- Fekete István gondolata, hogy ősi örökségünk a vadászat. Az egyik ember örökli, a másik nem. Én örököse vagyok. Mint ősi emberi vágy, szenvedély, egyébként mindenkiben benne van. Ez a vágy vonz engem is ki a természetbe, ahol kikapcsolódom, feltöltődöm. Nem az a lényeg tehát, hogy mindenáron elejtsük a vadat, hanem az a fontos, ami mindezt megelőzi és amivel jár. Amíg ugyanis eljutunk a lesig, nagyon sok élmény ér bennünket. Ehhez persze nyitott szemmel és szívvel kell járni az erdőt-mezőt Olyan élmények érik a vadászt odakint, amit egy nem természetjáró ember el sem tud képzelni. A lelkemnek teszek jót akkor, amikor a természetben sétálok. Néhány óra a naplementében vagy a hajnali lesen egyedül, az ember erőt merít. Gyakran előfordul, hogy azon veszem észre magam, nem is a vadat figyelem, hanem elmélkedem, imádkozom. A vadászat tehát számomra nem csak az, amikor puskával a vállamon járom az erdőt. Az is vadászat, ha Fekete István írásait olvasom, ha kerékpárral kitekerek a Szent Anna kápolnához, ha bemutatok egy Hubertus-misét, sőt, az is, ha valakivel erről beszélgetek.
Imre atya hozzátette: nem akar persze álszentnek sem mutatkozni. A vadászembernek az is sikerélmény, ha ki tudja játszani a vad éberségét, érzékszerveit és terítékre hozza. Az elejtés azonban - véli a szanyi plébános - egyszerre ünnep és gyász.
- Ünnep, mert siker, de gyász is. Ez utóbbit jelzik azok a rituális szertartások, melyek a hagyományokat képviselik. Levett kalappal közelítjük meg a terítékre hozott vadat, utolsó falatot teszünk a szájába és vannak kürtszignálok is, azaz megadjuk a végtisztességet.
A közvélemény mindezek ellenére is a "vadak mellett van" és úgy tartja, hogy a vadászok csak gyilkolnak és semmi közük a természetszeretethez. Erdőt járni ugyanis puska nélkül is lehet, mondják sokan. - A vadászok között is vannak persze úgynevezett húsvadászok, akik elsősorban a hűtőládára gondolnak. Jó részük viszont nem ilyen. Mi inkább az élményért megyünk ki. Ennek része persze a vad elejtése is, de nem a legfontosabb eleme. Az ember, ahogy én is, büszkén mutatja meg később a trófeáit. Ám, ahogy Széchenyi Zsigmond írja, ha ránézünk egyre, akkor újra átéljük azokat az élményeket, melyeket a természettől, Istentől kaptunk. A jó Isten ugyanis ránk bízta a teremtett világot. Nem azért, hogy kizsákmányoljuk, hanem hogy szolgáljuk. Ezt egyébként egy német vadászíró, Riesenthal fogalmazta meg a legjobban: "Az legyen a vadász nemes törekvése, / Hogy a vadat óvja, kímélje és védje. / Vadásszék mint törvény és szükség kívánja, / S teremtményében a Teremtőt áldja."
Imre atya megjegyezte: élmény volt, amikor az első őzbakot terítékre hozta, éppen a kápolna közelében. Aztán felejthetetlen az első szarvasbika elejtése is. A leginkább emlékezetes eset őt mégsem a vadakhoz, hanem az emberekhez köti.
- A legnagyobb "vadászélményem egy tavalyi, halottak napjához közeli vadászat. Miután végeztünk és a vadnak is megadtuk a végtisztességet, együtt, közösen imádkoztunk elhunyt szeretteinkért, vadásztársainkért. Hívők és nem hívők néhány másodperc alatt forrtak közösséggé. És ez a vadászat igazi lényege, Isten ajándéka és szeretete - idézte fel Imre atya.
Forrás: Kisalföld
