vadászati törvényÁprilis 19-én a Ceglédi Vadászklub meghívására városunkba érkezett a Vidékfejlesztési Minisztérium Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztályának vezetője, Szabó Ferenc.
A találkozónak a Duo Galéria adott otthont, hogy a főosztály vezető úr kérésünkre beszámoljon a készülő új vadászati törvény elgondolásairól és a fegyvertartásról szóló új törvényi elképzelésről. Már az is örömünkre szolgált, hogy felsővezetői szinten egy tárca foglalkozik az erdészettel, a természetvédelemmel és a vadászattal, hiszen mindhárom ágazat célja közös, aminek érdekében végre szakmai érvek és érdekek alapján történik az egyeztetés A korábbi években mesterségesen szított ellentétek várhatóan feloldódnak ezzel, hiszen az erdő része a vad, a természetvédelem pedig közös országos érdek kell hogy legyen.

Senki sem helyezheti a másik érdeke fölé magát: közös a célkitűzés és közös akarattal kell tenni azért, hogy mindenki megtalálja a helyét ebben a rendszerben, hogy az jól működhessen. A szűk körű megbeszélésen szó eset konkrét dolgokról, a vadászattal és a fegyvertartással kapcsolatos jövőbeni elképzelésről. Úgy értékeltük, hogy Szabó Ferenc főosztály vezető úr széles látókörűen, a közös érdekek maradéktalan szem előtt tartásával képviselte az új törvénytervezetet. A vadásztársaságokat érintő helyi problémákra reagálva a mintegy 3 órát tartó megbeszélés után mindenki elégedetten állt föl a terített asztal mellől. A kötetlen baráti hangvételű beszélgetés végén Szabó Ferenc kiemelte, hogy a Minisztérium megítélése szerint a Cegléd környéki vadásztársaságok példamutatóan működnek.

Ceglédi Vadászklub

Forrás: Ceglédi Panoráma