Beszélgetés a vadászirodalomról Feiszt Ottóval, a Magyar Vadászkamara elnökével „Június 11-én reggel leütött egy oroszlán. Mindez nem történt volna, ha puskám a második lövésre nem mond csütörtököt, midőn a meglőtt oroszlán támadott, és közelre kellett várnom, mert a magas fűben nem láttam. Irtózatos küzdelem volt ez, és senki sem volt a közelben. Végre bal kezemmel elkaptam a nyelvét, s azt erősen megrántottam. Ez a bestiát annyira zavarba ejtette, hogy volt időm a rossz patront kirántani, ismételni, s az ellenfelemet szembe lőni”.
A lebilincselő sorokat Fekete István: Kittenberger Kálmán élete című könyvében olvashatjuk. A magyar Afrika-kutatás nagyja a hazai vadászirodalom egyik legnagyobb klasszikusa is egyben. Aki már olvasta a híres vadászok élménybeszámolóit, irodalmi műveit, annak nem kell különösebben ajánlani a köteteket. Feiszt Ottót, az Országos Magyar Vadászkamara elnökét mégis arra kértem, hogy kedvet csinálva az olvasáshoz beszélgessünk a vadászirodalomról, annak történetéről és jeles képviselőiről.
– A vadászattal kapcsolatos első élményeket a barlangrajzok örökítik meg. Ezek az alkotások azonban sokkal inkább a varázslás részeként, a sikeres vadászat érdekében keletkeztek. Az élelem nagy részét ugyanis a vadászat biztosította az ősember számára. Az írásbeliség megjelenésével azonban már konkrétabban megfogalmazott vadászati módszerekről is olvashatunk.
Például Plinius tollából ismerhetjük meg, hogy az ókori rómaiak hogyan hajtották pl. hálóba a vaddisznókat. Az ókori leírások után az első középkori, vadászati műremek az 1379-ből származó, ófrancia nyelven íródott Modus király vadászkönyve, mely módszertanilag foglalja össze a korabeli vadászati ismereteket. Jómagam szorgalmaztam a vadászati alapmű hazai kiadását; a kötet 2006-ban a Zalaerdő Zrt. gondozásában látott napvilágot.
– Milyen vadászati módokat vetett pergamenre a középkori szerző?
– Párbeszédes formában ír például arról, hogy miként kell kutyával felkutatni a vadat. A vérebezés ősének is tekinthetjük ezt a beszámolót. A vadászok találékonyságáról is szól egy történet: egy valós nagyságú szarvastehenet ábrázoló, keretre kifeszített vászon mögé bújva cserkészték be, és a mögül ejtették el íjjal a szarvasokat.
– Az első hazai vadászkönyv kinek a nevéhez fűződik?
– Az első vadászati szakkönyvet Pák Dienes írta az ezernyolcszázas évek elején hazánkban. Ezt követte 1854-ben Újfalvi Sándor kiváló szakmai munkája, mely kéziratban maradt ránk, ugyanis kötetben csak jóval később jelent meg. Az 1870-es évektől kezdődően itthon is előtérbe került a vadászat, vadgazdálkodás. A magyar arisztokrácia presztízsként tekintett ekkor már a vadászat gyakorlására, valamint a birtokain lévő vadállomány minőségére. 1883-ban pedig megszületett az első átfogó, hazai törvény a vadászati jog rendszeréről. Az angol arisztokráciát követve a magyar vadászok is megjelentek mindenhol a világban, különleges vadfajokra vadászva.
– Említene közülük valakit?
– Magyar László Délnyugat-Afrikában, Bíró Lajos Új-Guineában élt és vadászott, onnét küldték leveleiket élményeikről. A 19. század végére a magyar vadászok körében is divattá vált az egzotikus tájakon zajló vadászatok megörökítése. A magyar vadászirodalom nagy klasszikusai, mint például Teleki Sámuel, Bársony István, Kittenberger Kálmán (aki a Nimród újság első főszerkesztője volt), majd Nemeskéri-Kiss Géza és mások is tollat ragadtak, kiváló írói érzékkel.
Legtöbbjük afrikai vadászutazó volt, míg Gróf Apponyi Henrik Indiában és a Himalájában szervezett vadász expedíciót. Széchenyi Zsigmond afrikai, ázsiai, európai és alaszkai vadászútjairól írt beszámolókat, melyek szintén irodalmi remekek. De megemlíthetjük Almásy László Szahara-kutatót, akinek titokzatos alakja ihlette Az angol beteg című nagysikerű filmet.
A 20. század első évtizedeiben egészen színes vadászirodalom alakult ki hazánkban, amely lendületét a második világháború befejezéséig megtartotta. Minden bizonnyal a vadászírók hatására a hazai uradalmakban is szokássá vált a vadászatok lejegyzése: hol és milyen vadat ejtettek el, illetve kik vettek részt a vadászaton és ezt a vadászújságokban is megjelentették.
– Fekete István számos ifjúsági könyv, állattörténet és regény szerzője szintén megírta vadászélményeit.
– Fekete István elsősorban szépíró volt, akit úgyis jellemeznek, hogy nem a vadászkalandjait kívánta megörökíteni, hanem mindazon élmények összességét, amelyek puskával a kezében a természetben érték. Ugyanakkor életrajzi regényeket is írt. Egyik ilyen műve a már említett: „Kittenberger Kálmán élete”. Az Afrika-kutató vadászíróhoz sokéves barátság fűzte, ahogy gróf Széchenyi Zsigmondhoz is.
– Az előbb arról beszéltünk, hogy a második világháborúig tartott a hazai vadászirodalom szárnyalása. Mi történt akkor?
– A kommunista hatalomátvétel után elhallgattatták az arisztokrata szerzőket, de a régi könyvek mellett még Fekete István művei sem jelenhettek meg. Persze vadászniuk sem lehetett, csak megbízható elemek – bányászok, földművesek – kezébe adtak akkoriban puskát. De aztán rájöttek, hogy így eredményes vadgazdálkodást nem lehet folytatni.
Az új vadásztársadalom kinevelése, képzése terén fontos szerep jutott Szederjei Ákosnak, az Erdészeti Tudományos Intézet igazgatójának, aki a hatvanas években elérte azt, hogy új vadászati szakkönyvek jelentek meg, mint például Széchenyi Zsigmond: A szarvas selejtezése, Szederjei Ákos: Az őz című munkája, vagy Páll Endre: A vaddisznó és vadászata és Bertóti István, Nagy Emil munkái is.
– A rendszerváltás milyen fordulatot hozott?
– Újra megjelenhettek a vadászirodalom nagyjainak kötetei, amelyek addig az antikváriumok rejtett kincsei voltak, és csak a gyűjtők jutottak hozzá. Maderspach Viktor mellett Nadler Herbert vadászati elbeszéléseit is kiadták. A neves trófeaszakértő a budapesti állatkert igazgatója volt az ötvenes évek közepéig. A fordulat után sokan új írásokkal jelentkeztek, Páll Endre, Szabolcs József, és sok régi valamint új szakkönyv is napvilágot láthatott.
– Voltak-e, vannak-e olyan szerzők, akiknek munkái nem képviselnek különösebb értéket?
– Ők általában saját vadászataikat írták le, és valóban nem képviselnek írásaik sem irodalmi, sem szakmai értéket. Ezek az írások egyes „íróknál” dömping formájában jelentek meg, és mondhatni néha többet ártottak, mint használtak a magyar vadászirodalomnak. A gond abból származik, hogy még nem is lektoráltatták könyveiket. Ám az igazsághoz tartozik, ilyen műveket a régiek között is találhatunk.
– Említette, hogy megjelentették Modus király vadászkönyvét. Milyen szakkönyveket adott ki még a Zalaerdő Zrt., mikor Ön volt a részvénytársaság vezérigazgatója?
– Közreműködtünk Gr. Károlyi Lajos: Egy élet a vadászatért című könyvének kiadásánál, majd József főherceg: Útiélményeim Afrikából és Bársony István: A vadászat című írásait egy kötetbe szerkesztve jelentettük meg.
Kiadtuk Gr. Georg zu Münster: A szarvashívás valamint Az őzhívás titkai című munkáit, melyek eredetileg az 1920-as években láttak napvilágot Lipcsében.
A jeles szakírókról szólva, ne felejtsük megemlíteni a nemzetközi hírű Studinka Lászlót, akinek művei német és magyar nyelven egyaránt sikert arattak. Gyimesi György, Rakk Tamás, Kovács László, Wentzely Dénes – és lehetne még sorolni a neves magyar vadászírókat.
– Van miből válogatni! Ön szerint eleget olvasnak-e a magyar vadászok?
– Több mint tíz éves kiadású már a Vadásziskola című kézikönyv, ami az állami vadászvizsga kötelező tananyagát tartalmazza. Mivel változtak a törvények, gyarapodtak a szakmai ismeretek, igény merült fel új kiadásra. A Magyar Vadászkamara gondozásában készül most ez a szakkötet, amelyben a kötelező ismeretek mellett például élőhelyi kutatásokról, fegyvertanról és vadászati különlegességekről is tájékozódhatnak a fiatal vadászok, amelyek miatt később is érdemes lesz felütni ezt a könyvet.
A kérdésére válaszolva, hogy eleget olvasnak-e a vadászok, nemmel kell, hogy válaszoljak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem olcsók ezek a kötetek, de sajnos még a vadászújságokat sem gyakran veszik kézbe. Természetesen az lenne ideális, ha a magyar vadászok tudásukat gyarapítva minél többször forgatnának szakmai és szépirodalmi köteteket, írásokat, közte a Bürü című lapunkat is.
Forrás: ZalaMédia Online
