Mintegy negyven évvel ezelőtt Észak-Bácska területén borzot látni nagyobb dolog volt, mint manapság fehér hollót. A kukoricások éjszakai fosztogatója Vajdaságban a Duna menti erdőségek, a szerémségi tölgyesek és a Verseci-hegy erdőségeinek titokzatos lakója volt. Természetes volt tehát az akkori vadászati hatóságok döntése, miszerint a csíkos fejű ragadozót az egész tartomány területén védetté nyilvánították. A tiltást a vadászoknak nem volt nehéz betartani, mivel borzzal csak ritkán találkoztak, többnyire akkor, amikor disznót, őzet vagy szarvast lestek, és hát valljuk be, hogy az említett vad bármelyikének a trófeája sokkal kívánatosabb, mint az aljnövényzetben gondtalanul bóklászó borzé.
A hetvenes évek derekán aztán Bajsa határában megjelent az első. Kotorékozó rókavadászok kutyái akadtak vele össze, és jól helyben is hagyta őket. Eleinte az a mese járta, hogy valamelyik terrieres tenyésztő szalasztotta el a kutyák tanítására titokban a háznál tartott állatot. De a következő tavasszal már fiatalok is voltak, ergo a borz nem volt egyedül, és nem is unatkozott hosszú téli éjszakákon.
A borzok víg hancúrozásának az lett az eredménye, hogy ma már annyira elszaporodtak, hogy kezdenek gondot jelenteni egyes vadászterületeken. A borz mindenevő, ezért nemcsak a termesztett növényeket dézsmálja meg, hanem, főleg tavasszal, a földön fészkelő madarakat, tojásokat, kisnyulakat, és minden olyan gerinces és gerinctelen állatot megeszik, amit el tud fogni és legyűrni. Azokon a területeken, amelyeken a borz állománya eléri, vagy legalábbis megközelíti az optimális számot, engedélyezni kellene a vadászatát, ugyanis a hajdan bevezetett tilalom még ma is érvényben van. Természetesen a tilalmat nem kell és nem is szabad teljesen feloldani. Így elérhető volna, hogy az egyedszám ne érje el azt a szintet, amikor a helyzet már kezelhetetlenné válik. Tény továbbá, hogy a vadászok nem lövik a borzot még ott sem, ahol engedélyezett. Egyrészt azért, mert vadászata igen körülményes, másrészt pedig azért, mert nappal csak ritkán lehet vele találkozni. Ilyenkor a föld alatti várában tartózkodik, és csak szürkületben vagy a sötétség beállta után indul portyázni. Az a vadász, aki ilyenkor még kinn tartózkodik a területen, többnyire sokkal komolyabb vadra várakozik, mint a borz, azaz nem fogja elijeszteni az áhított nagy vadkant a borz lelövésével.
Pedig a borz vadászata is lehet igazi kihívás, főleg ha tudjuk, hogy elejtésével számos kisnyúl és fácán életét mentjük meg. Az ország azon részein, amelyeken a borz vadászata engedélyezett, úgy szokták ritkítani az állományát, hogy kutyákkal kotorékban megszorítják, és kemény ásás árán befogják. Azok, akik nem szeretnek kubikolni, és inkább a vadászat nemesebb válfaját kedvelik, a borzot lesből szokták lőni, ugyanis a rókától eltérően a borz nem ugrik a lukból, keményen kitart, és nincs az a kutya, amelyik épp bőrrel megússza a találkozást. Még a nyílt területen ért állat is szembefordul akár nagytestű ebbel is, és komoly ellenfele a legfogósabb kutyának is.
Életmódjából kifolyólag a borznak nincs természetes ellensége, így az embernek kell szabályoznia az egyedszámot. Egyes megfigyelések szerint rájár a dögre, de saját tapasztalatom szerint ott csak a légypondrókat eszi, a döghöz nem nyúl. Ezért elsősorban a borzvárak közelében elhelyezett magaslesről vagy leskunyhóból lehet legkönnyebben meglőni. Így is nagyon oda kell tartani a borznak, mert ha csak megsebezzük, és eléri a kotorékot, örökre elveszítjük az áhított trófeát. Ugyanis a borznak is van trófeája, méghozzá igen mutatós, kiváltképp az öreg hímeké. A gerezna mellett, amely igen tetszetős, az igazi trófea a nagy tépőfogakkal ékeskedő koponya. Továbbá a borznak is van péniszcsontja, amelyből a német vadászok kalaptűt meg nyakkendőtűt szoktak készíttetni.
Egyes vidékeken a borz zsírját, sőt húsát is fogyasztják. A gond ezzel abban rejlik, hogy mint mindenevő többnyire trichinával fertőzött, és mivel gyakran osztja meg kotorékát rókákkal, a veszettség sem kizárt, ezért nagyon körültekintően kell eljárni mielőtt megkóstolnánk a húsát. Biztosan lesznek olyanok is, akik ezen elborzadnak, de hallottam már olyanról is, hogy megeszik a sünt, a rókát és a fiatal vetési varjakat. Ha kellőképp ellenőrzik, és a hús egészséges, ha az étel jól meg van főzve és elkészítve, hát váljon egészségükre.
A vajdasági apróvadállomány megőrzésének érdekében az illetékeseknek mielőbb fel kellene oldani a borz vadászatának teljes tilalmát. Amennyiben vadászidénnyel szabályoznák a vadászatát, a területtel gazdálkodók a megfelelő szinten tudnák tartani az állományt anélkül, hogy a fajt veszélyeztetnék.
Forrás: Magyar Szó
