Rablóból pandúr módra, sokkal hatékonyabban vigyázzák az erdőt, mint előttük bárki más. Negyvenöt fiatal fatolvaj állt át a Keralai Erdészeti Osztály oldalára, és a falopások ellen lépnek majd fel együttes erővel. India délnyugati peremén található idilli szépségű Kerala állam Malappuram körzetében a Chaliyar folyó partján megbúvó falucska, Pullippadam  sajátos utat választott. Akkor, amikor a legtöbb törzsi közösség a földtulajdonért harcol Keralában, és szembeszegül az erdészeti igazgatási hivatallal, a kis eldugott falu szó szerint a visszavonulást választotta – olvasható a downtoearth oldalon.
A hivatalos nyilvántartásban korábban fatolvajnak minősített 45 fiatalember létrehozott egy erdővédelmi csoportnak (Vana Samrakshana Samiti ) tekinthető egységet. Közülük négyet, erdőfigyelőnek neveztek ki, és állami fizetést kapnak. Az elszigetelt kis falu 578 háztartása ebben a munkalehetőség és a tisztességes fizetés új reményét látja. A közel 25 százalékos munkanélküliségtől sínylődő Kerala állam ezen vidékén nem könnyű munkát találni. A falut monokultúrás ültetvények veszik körül, ahol nagyszámú munkaerőt nem tudnak foglalkoztatni. A korábban fatolvaj 45 fiatalember egyike, elmondása szerint az elmúlt négy hónapban mindössze kétnapi munkát talált. Sok fiatal férfi a kétségbeeséstől hajtva, a jól hangzó erdőmunkára adta fejét, ami nem jelent mást, mint tikfa csempészést a nilamburi erdőből. A falu öregjei, egy-egy frigy létrejöttéhez megelégednek azzal, ha a szóban forgó vőlegénynek van, „erdei munkája”, magyarázza Sajikumar, az egyik erdőőr, a Nilambur északi részlegéhez tartozó Edavanna erdőből. Sajikumar a szegélység és csempészés ördögi körének megtörésért együtt dolgozott a falubeliekkel. Mostanáig a facsempészést ugyanolyan munkának tekintették, mint bármilyen más munkát. Hogyan is tekintették volna szégyenletesnek, ha családjuk eltartására ez volt az egyetlen lehetőségük? Egyikük, Basheer egy köblábnyi, erdőből kivágott és kicsempészett tikfáért 300 rúpiát kapott. A fát vagy vállán vitte ki az erdőből vagy a Chaliyar folyón, tutajon szállította el. A közvetítő 600 rúpiáért adta tovább, és így tovább haladva a létrán felfelé, a fakereskedők egy köbláb tikfa után már körülbelül 1200 rúpiához jutottak.
Amikor aztán az erdészeti osztály és a rendőrség fokozta a csempészés elleni akciókat, Basheernak és a hozzá hasonló férfiaknak a bíróságra kerüléssel is számolniuk kellett. Voltak köztük, akiket 80 bűncselekménnyel is megvádoltak!
Az erdészeti osztály gyakorta a választói jegyzékből vette a neveket, és csempészettel vádolta meg őket. Basheer elmondta, hogy az egyik bírósági alkalmazott azt tanácsolta neki, béreljen házat Manjeriben, hogy onnan járhasson a kihallgatásokra. Basheernek 53 facsempészeti ügye volt és négy rendőrségi ügy, amiben gyilkossági kísérlettel vádolták meg. Voltak napok, amikor 12 ügyet kellett végigülnie egyetlen bíróságon, vagy más napokon három külön bíróságon kellett megjelennie. A Keralai Erdészeti Osztályon 50-60 személy neve forgott, akikről megerősítést nyert, hogy törvénysértők, és amikor újabb csempészügyet jelentettek, ezeket a személyeket az új ügyekhez ismét nyilvántartásba vették. Niambur északi erdészeti részlegének kerületvezetője, Rajan Sehgal elmondta, hogyan alakult ki ebből még egy újabb hálózat.
Sokuknak nem jutott ideje pénzt keresni a sok idézés, bírósági ügy miatt, így aztán, családjuk létének biztosítékaként, ismét a csempészéshez folyamodtak. Sehgal kerületvezető részlegénél nem kevesebb, mint ötezer esetet regisztráltak, ebből a kivizsgált ügyek száma nem érte el az ezret. Az akták halmozódása jelentette, hogy a tisztviselők nem tudtak lépést tartani az ügyek számával. Szükségtelen kimondani, hogy aligha sikerült félelmet kelteni a fatolvajok körében. Nagyon kevés ügy jutott el a befejező szakaszáig, és a büntetés aránya egy százalékon állt. A 45 fiatalember munkáját egyáltalán nem könnyíti meg az a tény, hogy a nilamburi tikfa, a világ egyik legjobb minőségű tikfája, ami iránti nagy kereslet. Nilambur az otthona az egyik legöregebb tikfa ültetvénynek is. A Collony Parcella nevet viselő ültetvényt 1868-ban telepítették, brit hajóépítő dokkok ellátásához.
Mára ezeknek a telepítéseknek a nagy része eltűnt, csak foltokban lelhető fel. A még meglévőket magán birtokok, arékadió, bételfa és gumifa monokultúrák veszik körül. Az európaiak földbitorlása az ültetvények szaporodása és a külföldi tőke beáramlása ezekbe az ültetvényekbe, – különösen a törzsi közösségekben –, a föld elidegenítéséhez vezetetett. Ez már a Keralai Mezőgazdaság-tudományi Egyetem agrár-közgazdász szakemberének véleménye.

Forrás: Forestpress