Hazánk egyik, ha nem a legszebb és legimpozánsabb környezetében fekvő, Nyíregyházától öt kilométerre található állatkertje, a Sóstói Állatpark 30 hektáron terül el. A közel 5000 állatot felvonultató gyűjtemény a főváros után a legnagyobb az országban.

Az intézmény több mint húsz fajmegmentési programban vesz részt. Az itt élő több, mint 500 faj közül olyan, csak ehelyütt látható különlegességek is megtalálhatók, mint a fehér tigris, az afrikai elefánt, a komodói sárkány, a tigriscápa, az indiai orrszarvú vagy a gepárd. Sőt, napjainkban a látogatók egyedül náluk találkozhatnak a Kárpát-medencében őshonos, de Magyarországról már több mint száz éve kipusztult nyírfajddal, amelynek utoljára a nyírségben regisztrálták az előfordulását. A víz közelségét kedvelő madárfaj a térség égerlápos területein élt egykoron, és állományának eltűnését elsősorban a lecsapolások okozták, de ehhez nyilvánvalóan a folyamatos környezeti zavarás és az egyre intenzívebbé váló mezőgazdasági művelés is hozzájárult.

Először 2003-ban vetődött fel a Dél-Nyírség Bihari Tájvédelmi Egyesület két munkatársának, Dudás Miklósnak és Gyarmathy Istvánnak a részéről a visszatelepítés gondolata. Hat esztendővel ezelőtt egy állami erdőgazdaság, a Nyírerdő Zrt. felkarolta és tettekre váltotta az elképzelést, így 2005-ben a Gúthi Erdészet területén elkészült az első törzstelep. A lehálózott volierbe Németországból hoztak nyolc madarat, így a komoly szakmai és tudományos előkészületeket követően végre elkezdődhetett a tenyésztés. A szárnyasokat nem vadászati célra szerették volna újrahonosítani, hanem a magyar fauna gazdagítására. A kezdeti sikerek láttán néhányan merész terveket szövögettek, ezért egy kijelölt kísérleti mintaterületen nekiláttak a kibocsátóhely gondozásának, ahol a felnevelt szaporulatból származó egyedeket szabadon engedték volna.

Egy év elteltével az állománynövelés felgyorsítása érdekében újabb három telepet létesítettek: így Gúthon kívül a Halápi és a Hajdúhadházi Erdészet egyeki területén is bekapcsolódtak a természetvédelem által is támogatott projektbe. A Hortobágyi Nemzeti Park, a Debreceni Egyetem Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszéke mellett a Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete is segítette a munkát.

2006-ban újabb 15 német „import-nyírfajdot” vásárolt az erdőgazdaság, 2007-ben pedig 69 darabbal bővült a törzsállomány. A szaporítás azonban akadozott a vadegészségügyi problémákból adódóan sok volt a terméketlen tojás, jelentőssé vált a csibehalandóság és a felnőtt madarak közül is jó pár elhullott. Ezután a hiányzók pótlására 2008-ban megint csak vásároltak Németországból törzsanyagot, ugyanakkor már saját keltetésből is sikerült felnevelni hat egyedet. Akkoriban összesen 45 kakast és 52 tyúkot gondoztak az erdészek.

Bruce Eavenson, a Safari Club International (SCI) amerikai szervezetének alelnöke 2009 nyarán ellátogatott a Nyírerdő Zrt. Gúthi Erdészetébe, ahol az ottani törzsállomány és a potenciális kibocsátóhely állapotáról, valamint a program eredményeiről tájékozódott. (A világ legnagyobb, önkéntes alapon létrejött vadászati egyesülete, a Safari Club International, amely 36 országban – a többi között hazánkban – több mint hatvanezer taggal rendelkezik.)

- Nagyon jó dolognak tartom, hogy a magyar vadászok élen járnak ebben a kezdeményezésben. Úgy gondolom, hogy a nyírfajd ugyanolyan fontos, mint például a jegesmedve, nélkülük szegényebb lenne az élővilág. Sokan nem tudják, de a Safari Club International mintegy 200 millió dollárt költött az alapítása óta eltelt negyven évben különféle visszatelepítési-, vadvédelmi-, kutatási- és oktatási programokra. Hangsúlyozom, hogy nem csak vadászható fajokat próbálunk megmenteni: jó példa erre a hóleopárd, vagy az Egyesült Államokban az erdei karibu.

S bár a programot igazi, rég nem látott összefogás kísérte, a célt, a megfelelő létszámú és genetikai adottságú nyírfajd tenyészállomány kialakítását, a repatriációra alkalmas élőhelyek felmérését, valamint a kibocsátás technológiájának kidolgozását nem sikerült maradéktalanul teljesíteni. Bebizonyosodott, hogy ez a vadmadár zárttéri körülmények között csak nagyon nehezen kezelhető.

Ekkor csatlakozott a programhoz a Nyíregyházi Állatpark, ahol a megfelelő szakembergárda és az összes technológiai feltétel adott volt ahhoz, hogy még megmentsék, ami megmenthető. A törzsállomány alapját képező példányokat Egyekről áttelepítették a nagyvadkifutó mellett újonnan felépített, három részre osztható tároló-kifutóba. Az átkerült madarak fokozott stresszérzékenysége miatt a nagyközönség csak hetekkel később láthatta a nyírfajdokat, és még a mai napig is csak tisztes távolból, egy kordonnal körülhatárolt védőzónán túlról lehet megfigyelni a mostanra emberhez szokott példányokat.

Az állatparkban dolgozó szakemberek kezdetben nem is gondoltak a nyírfajdok szaporítására, leginkább a madarak nyugalmának megőrzésén fáradoztak. A nyírfajdok „hálája” viszont nem maradt el, a gondozók áldozatos munkájának meglett a gyümölcse, a nászidőszak (dürgés) sikerességét igazolva a 24-26 napos inkubációs időszak végén a Nyíregyházi Állatpark keltetőjében június 15-én, néhány perccel öt óra előtt kibújt a tojásából az első csibe.

Sajnos, kicsit „kelés gyengének” mutatkozott, a lábujjai például erős deformációt mutattak. Szalai Rita, az állatpark programfelelőse saját lakásában, infralámpával melengetve próbálta megmenteni a kis jövevényt, akinek még egy papucsot is készített. Egy műanyag irattartó mappából kivágott egészséges nyírfajdcsibe láblenyomatot cérnával a kis madárka talpára erősített, így a szakszerű gondozásnak köszönhetően a lábujjak kiegyenesedtek és megerősödtek.

A csibe ma már közel négy hónapos, kiváló egészségnek örvend, így az első apró, ám annál fontosabb lépést teljesítette az állatpark: életképes utódot adott a Nyírfajd-program számára. - Munkatársaink nagy várakozással és örömmel számolták vissza a napokat, ahogyan a kelés ideje közeledett – meséli Szalai Rita, hozzátéve, hogy a vérfrissítést a beltenyésztési depresszió megelőzése céljából jó lenne az orosz vadonból, természetes élőhelyen befogott szabadterületi egyedekkel megoldani. Ez azonban meglehetősen költséges, hiszen egy-egy tojópár behozatalának a költsége meghaladja a 300-500 eurót.

A gondozók egyöntetű véleménye szerint a gyakorlatban nem mindig lehet megvalósítani a Németországból származó tartási, nevelési, szaporítási és visszatelepítési technológiát. Inkább a helyi viszonyokhoz kell alkalmazkodni, ez pedig sok kísérletezéssel és gyakori kudarcokkal, néha apró örömökkel, sikerekkel jár. A takarmányozás alapját a galambok számára készülő magkeverék és egy igen drága, Belgiumból behozott, speciális fajdtáp képezi, de emellett – az állathigiéniai előírások maradéktalan betartásával – almát, répát, gyertyánlevelet és lisztkukacot, valamint lárvákat is kapnak a madarak.

Az újrahonosítás kezdeti, bizakodásra okot adó lépéseit tehát folyamatos kudarcok kísérték, de úgy tűnik, mára a törzsállomány kezelése és gondozása megoldódott, s várhatóan a szaporítás is eredményes lesz. Bár az első madarak visszahelyezését a természetbe eredetileg 2010-re tervezték, ez nyilvánvalóan még várat magára, a Nyíregyházi Állatpark fajmegőrzésben vállalt szerepe, a Nyírerdő Zrt. a kibocsátóhelyek előkészítése terén végzett áldozatos munkája, valamint a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centruma részéről a visszavadítási tervek kidolgozása mindenképpen optimizmusra adhat okot. Reméljük, hamarosan már nem csak Sóstón, hanem előbb-utóbb a nyírségi erdőkben, majd később az ország több tájegységén is gyönyörködhetünk az őshonos nyírfajdokban. Az állatpark gondozóinak a hozzáállását látva ez nem is tűnik olyan hiú ábrándnak…



A nyírfajd (Tetrao tetrix) vagy ahogyan a vadásznyelv nevei: „kis kakas” a madarak osztályának tyúkalakúak (Galliformes) rendjébe és a fácánfélék (Phasianidae) családjába tartozó faj. Európa legtöbb részén honos, nyugatra Skóciáig s Anglia északi részéig keletre a Kolyma-folyamig s északkeletre Szibériáig megtalálható. Délen a keleti Pirenaeusok, Észak-Olaszország, a Kaukázus északi nyúlványai, majd Tianschan és Peking képezik az elterjedési területének határait.

Tompán elkerekített, rövid, domború szárnyának a harmadik evezője a leghosszabb. A 18 tollból álló fark a tyúknál kivágott, a kakasnál lant alakú, amennyiben a középső hat toll kifelé mind hosszabb, s a szélsők sarlóalakúak. Az alsó farkfedők vége túlér a kormánytollakon. A kakas fekete, feje, nyaka s hátának alsó része pompás acélkék csillogású. Összecsukott szárnyain – azáltal, hogy a másodrendű evezők és a nagy fedők fehérek – fehér harántcsík keletkezik. Alsó farkfedői tiszta fehérek. Az evezőtollak kívül feketés barnák, szürkén elmosódottak s tövük fehér; farktollai feketék. Szeme barna, csőre fekete, lábujjai szürkésbarnák. Nemcsak a csüdje, de a lábujjakat összekötő hártyája is tollas. Lábának külső és belső ujja egyforma hosszú. Rózsája és a szem körüli csupasz bőre élénkvörös. A tojó tollazatának a színe a rozsdasárga és rozsdabarna színeknek a keveréke, azonkívül fekete harántszalagok és tollak is vannak rajta. Részleges vagy teljes albínó egyedek többször fordulnak elő egy-egy populációban, mint más vadonélő tyúk-féléknél. Magányosan, földön fészkel, territóriumokat alakít ki maga körül. A talajban kikapart mélyedésbe rakja 7-10 tojását, melyeket 24-28 nap alatt költi ki. A csibék 30 napos korukban már kirepülnek. Első sorban a hegyvidéki tűlevelű-, és lombelegyes erdőket kedveli. Állandó, fészkelő, nem vonuló faj. A hideget jól bírja. Tápláléka főleg ízeltlábúakból, lárvákból, csigákból, gilisztákból, a hűvösebb időszakokban rügyekből, friss hajtásokból áll.

Európában sebezhető fajként tartják számon hazánkban védett, természetvédelmi értéke 50 ezer Ft.

Forrás: MNO / Wallendums Péter